Mihályi Ákos: Beszámoló bodrumi gyakorlatról

BEVEZETŐ

A 2010-es törökországi leo-s pályázaton ketten, feleségemmel nyertünk ösztöndíjat, így egyértelmű volt számunkra, hogy együtt keresünk helyet, együtt megyünk, és teljesítjük a programot. Szerencsénkre kaptunk egy török email címet (barát barátnőjének ismerősének a barátja), és az első levélváltás után kiderült, hogy fiatal építész az illető, Bodrumban lakik, praktizál, és szívesen fogad bennünket. Török építészirodát neten nem sokat találni egyébként, mivel a netezés nincs úgy előtérben náluk. Egyszerűen más kommunikációs csatornát használnak, úgyhogy örültünk ennek a lehetőségnek.

UTAZÁS SER-BG-TR

Törökországi élményük nem sokaknak van, autós túrára még kevesebben vállalkoznak, így kissé beleugrás az ismeretlenbe alapon némi aggodalommal övezve családjaink részéről, de annál több kíváncsisággal, kalandvággyal keltünk útra veterán korú autónkkal. Mivel ketten ugyanazt a programot végezzük, nem volt kérdés, hogy az autó lesz a közlekedési eszközünk, pláne, hogy a program teljesítése után terveztünk a fél ország (ami még így is hatalmas) körbejárását részben az építészeti kutakodás, részben az erős utazás iránti vágy miatt.

Utunk Szerbián, majd Bulgárián vitt keresztül, itt nem autópályán (nem is nagyon van) haladtunk, hanem kisebb utakon, hogy minél többet láthassunk a háborítatlan vidékiségből, az ottani építéskultúrából és természeti környezetből. A Duna völgyében haladtunk egy ideig, hatalmas érzés a hömpölygő, helyenként 3-9km széles folyam mellett gurulni. Szerbiában és Bulgáriában is nagyon kedves, érdeklődő emberekkel találkoztunk, a szállás, étel és benzin árak alacsonyak.

A határt a bulgár oldalon szinte nem is érzékeltük annyira szerény, 2×2 sávos ellenőrzés, viszont a török oldalon nem győztünk ámulni: 2×8 sáv, minden boksz high tech, térrács tartóval fedve, és végtelen aszfaltmező. Látszólag a törökök nagyon odafigyelnek az imidzsre, szeretik fitogtatni, milyük és mennyi van.

A lehető legrövidebb úton haladtunk Bodrum felé, de száguldozni nem lehet, nem is akartunk, így összesen 1 hét alatt értünk oda. Útközben már térképeztük az építészeti jellegzetességeket, mert ahogy számítottuk, és hallottuk az ország nagyon heterogén, sokkal inkább, mint a kisebb államokat tömörítő Európában.

FOGADÓ ÉPÍTÉSZ, IRODA

Fogadó építészünk Karamustafa Güvenc, akinek egyszemélyes cége a 3A építészstúdió. Honlapja volt, de nincs már, mert elévült. Elmondása szerint náluk a honlap szinte semmit nem számít a munkaszerzést illetően, csak a referencia és a kapcsolatrendszer. Úgy tűnik ő ebben profi, mert közvetlenül érkezésünk előtt készült el egy luxushotel a város szélén, annak legmagasabb pontján. A főleg lakosztályokból (és persze szobákból) álló komplexum lenyűgöző, számos úszómedencével, wellness részleggel, több konyhával, étteremmel és csodálatos kilátással rendelkezik a tenger felé. A vezető építész tervező egyszemélyben ő maga volt, és utána a kivitelezés szervezését is ő végezte, ami igen komplex, nehéz feladat lehetett. Bejárást tartott nekünk az épületekben, teljesen magazinszerűen hatott az egész. Stílusát tekintve a török kő-művesség keveredik a divatos európai minimalizmussal, ehhez társul a mediterrán vidékre jellemző egyszerű, nyitott, tengerparti építészet. A részletek megvalósítása nem nyűgözött le bennünket, de ez jellemző az egész országra, azt figyeltük meg, hogy ott más dolgot helyeznek előtérbe.

BODRUM

A város – mint a legtöbb jelentős földközi-tengeri város – ókori hellén poliszra épült, miután elfoglalták azt; régi hellén neve: Halikarnasszosz. A világ 7 klasszikus csodájának egyike volt itt, a Mauzóleum, amiből mára szinte semmi nem maradt, csak az alapok.

Bodrum szép partvonalával a török riviéra ékköve, kb 80 ezres lakosságával a legmenőbb nyaralóhelynek számít, szóval mázlistának éreztük magunkat, hogy pont ide sikerült helyet találni. A város az építészetet nézve egységesnek számít: a régi és az új házak is amolyan görögös megjelenésűek fehér falakkal, kicsi ablakokkal, szinte kivétel nélkül lapostetővel. A domborzat elég változó, az óvárosban a házak közel épültek egymáshoz, de nem túl magasok, gyakoriak a kis teresedések, úgyhogy nem nyomasztó sikátorszerű. A külvárosi részeken ízlésesnek mondható minimalista tömbházak épülnek max. 3 szintes kivitelben. A régebbi utcák a tengerre merőlegesek, így utat engedve a gyakori erős tengeri szélnek.

Mivel felkapott üdülőhely, a közlekedése elég kaotikus, amikor tehettük inkább gyalogoltunk. A belvárosban szinte minden ház alját – török módra – árusítóhelynek használják, hangosan, rámenősen, majdnem agresszívan árulva a mindenféle temérdek portékát. Ha csak rájuk néz az ember, már jön a kérdés, hogy honnan vagyunk, mi a foglalkozásunk, ha bizonytalanul az ár felől érdeklődünk, akár helyettünk is alkudnak kicsit, és hamarosan becsomagolva láthatjuk érdeklődésünk tárgyát.

EGYÉB HELYEK, VÁROSOK AZ ORSZÁGBAN

A bodrumi hetek után még egy elég hosszúnak mondható túrára vállalkoztunk, be akartuk még utazni a ’fél országot’. A fő állomások: Edirne – Canakkale – Izmir – Bodrum – Side – Konya – Göreme – Ankara – Safranbolu – Istanbul.

Az országuk nagyon heterogén, sokkal inkább, mint Magyarország. Mind az időjárás, mind az épített környezet, természet, az emberek nagyon különbözőek a helytől/vidéktől függően. Az égei-tengeri partvidék a leginkább európainak mondható szakasz, a déli, földközi-tengeri jellemzően a törökök üdülőhelye, és Közép-Törökországban (Anatólia) pedig a hamisítatlan, igazi török viszonyok vannak. A keleti országrészt nem jártuk be, az még jó néhány hetet és párezer kilométert vett volna igénybe. A tengerpart mentén sok az ókori, hellén vagy római emlék (Bodrum, Olympos, Antalya, Side), ahol az óváros még az ókori időkből származik. Side-ben például sokkal több ókori építményt (templom, színház, agora) láttam egy helyen, mint Róma belvárosában, szinte hihetetlen volt. Az egész város teli van régi romokkal, még a magán telkeken is van bőven belőlük, körbeépítik, vagy hozzáépítik új házaikkal. Törökországban egy külön kis ’meseország’ van, amit Kappadókiának hívnak, nagyjából megyényi terület. A korai vulkanikus tevékenység, majd az évmilliós erózió miatt furcsa, kúp alakú hegyek alakultak ki, könnyen vájható kőzettel. Ezeket később az emberek (először: ókeresztények) belakták, menedéknek használták, barlangokat alakítottak ki bennük. Ezek a kis hajlékok milliószám azóta is megvannak, és láthatóak közelről, úton-útfélen. A korai Oszmán Birodalom fővárosa Konya a legtradícionálisabb város. Az emberek, nők férfiak egyaránt a legnagyobb melegben is hosszú ruhát viselnek, sok nőnek csak a szeme látszik ki. Itt külföldi turisták nemigen vannak, igazi bensőséges és izgalmas török város. Ankara pont az ellentéte: ma is nagy fejlődésben lévő 5-6milliós modern nagyváros, mely száz éve még csak pár tízezer lakossal rendelkezett. Pezsgő, lendületes, fiatalos hangulata, a még Törökországban is olcsó árai miatt mindenképpen érdemes oda elmenni. A Fekete-tenger partvonala teljesen más világ, mint a földközi-tengeri. Hatalmas meredek hegyek tövében fut a tengerpart, és a jellegzetes domborzat miatt a legtöbbször itt felhős az ég, és gyakran esik. A lélegzetelállítónak mondott keleti szakaszt nem láttuk, a nyugati viszont ipari jellegűnek hatott szürke, barátságtalan városaival, az ottmaradt, használaton kívüli ipari, bányászati építmény monstrumokkal. Az utak nehezen járhatóak, igen meredek emelkedők, szerpentinek alkotják.

Isztanbul a város, ahová a magyar turisták többsége általában eljut. 15 milliós megapolisz, hatalmas lakott területtel. Az óvárost kettévágó Aranyszarv öböl keleti oldalán, Beyoglu-ban töltöttünk 3-4 napot, ami kevésnek bizonyult egy ilyen léptékű városhoz. A főbb nevezetességeket megnéztük ugyan, de izgalmas volt a különösebb cél nélküli bolyongás is, így olyan részleteket, eldugott sajátosságokat láthattunk meg, amit más forrás nem említene.

no images were found

MAI TÖRÖK ÉPÍTÉSZET

A Török Köztársaságot 1923-ban elszánt hadakozással és hatalmas átalakításokkal ’az utolsó lehetséges pillanatban’ a hírhedt Oszmán Birodalmat leváltva hozták létre. Azóta a törökök mindent megtesznek, ami modernizáló hatással van országukra, hatalmas energiát, akaratot – és sokszor átgondolatlanságot – nem mellőzve gyors tempóban fejlesztenek. A köztársaság óta éles vonal választja el az oszmán és a modern érát, mely az épített környezetben is tisztán megmutatkozik az újfajta berendezkedés által generált felgyorsított fejlesztések mentén.

Autózás közben jellemző kép alakult ki bennünk a modern török városok kialakítását illetően. A főutak szélesek, minden városon autópálya-szerű 2×2 sávos út vezet keresztül, szigorúan ketté vagy többfelé vágva azt. Elkerülő utat keveset találtunk, így a legtöbb települést keresztülszelve haladtunk. Az út menti házaknak, teresedéseknek a főúttal nem sok kapcsolatuk van, járda kevés; kimondható: jelenleg a gépkocsiké az elsőbbség.

Ami meglepő még, hogy az építési szabályzásuk nagyon gyenge és felületes, sok épület hatósági engedély nélkül épül. Ez a fajta civil magatartás – nem csinálnak problémát belőle – közvetlenül mutatja a széleskörű szabályozatlan (ösztönös) közízlést, sok helyre (főleg kisebb városokban és külterületeken) lényegében azt építenek, amit akarnak. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mennyire más képet mutatna (és milyen irányban?) a hazai építéskultúra, ha ez nálunk is hasonlóan menne…

A nagyberuházások megtestesítői a nagyvárosi irodaházak, oktatási épületek, kórházak gazdag kőburkolattal, nemzetközi high-tech-es trend szerint készülnek; de sajátos építési hagyományt itt nem fedeztünk fel. A történeti városmaggal nem rendelkező, ill. a modern külvárosok arhitektúrája meglehetősen homogén: blokk-házak hektikus halmaza, amíg a szem ellát. Ezt a sivárságot a házakon alkalmazott bátor színhasználat és a különböző árnyékolásra hivatott megoldások: nagy erkélylemezek, beharapások és az utcák fölé applikált kellemes textilárnyékolók kisebb-nagyobb mértékben oldják. Sok esetben különösebb koncepció nélkülinek hatnak az egymásmellé építések, de a kigondoltság és részletek hiánya mellett lendületesség, vitalitás érződik. Ez pedig olyan faktor, ami az itthoni építésből sokszor hiányzik, mint só a levesből. Tervrajzot szinte csak a kitűzéshez, falazáshoz használnak, majd építés közben készülnek részletrajzok. A folyamatos tervezői jelenlét természetes igény, ott az ember-ember (építész-építő) kontaktus sokkal kézenfekvőbb, mint a műszaki rajzok silabizálása. A gyorsaság és mennyiség elsődlegesek a pontosság és szakszerűség rovására, de vita nélkül, természetesen végzik a pótmunkát, javításokat (így foglalkoztatva egymást…). A nagy energiafogyasztás miatt gyakran van áramszünet, viszont minden házon (faház vagy irodaépület), napkollektor van, ami példaértékű.

SZÁLLÁS, ÉTKEZÉS, KÖZLEKEDÉS TÖRÖKORSZÁGBAN

Szállás: az utunk során sok helyen és sokféle módon szálltunk meg, a kempingtől a hostelen át az apartmanig mindent kipróbáltunk. A szálláshelyek az ártól függően tiszták vagy koszosak, vannak nagyon szörnyű állapotban lévők, érdemes kivétel előtt megnézni. Az árak – főleg a szezonon kívül októbertől májusig – alacsonyabbak, mint Európában vagy nálunk, és így is alkuképesek (-10-30%).

Étkezés: Törökországban nem lehet éhezni: a választék igen nagy, minden sarkon van egy döneres, vagy kisbolt. Amivel vigyázni kell: a csapvíz a legtöbb helyen nem ajánlott fogyasztásra, az a biztos, ha palackozott vizet iszik az ember. A törököknél gyakori a nyers hús szendvics (cig köfte), ami az érzékeny gyomrúaknak megterhelő lehet. A higiénia a legtöbb helyen, főleg kis, utcai árusoknál nem túl bíztató, ezért érdemes odafigyelni, hogy mi, miből és hogyan készül. A piacokon hatalmas árukészlet van, vásárlás előtt szinte kötelező a kóstolás, érdemes körbenézni, hogy friss, és higiénikus környezetből kerüljön ki. Az alkudozás az egyik fő jellegzetessége, vonzereje Törökországnak, ennek is megvannak a maga íratlan szabályai. Ha kis nyelvtudással, tisztelettudóan alkudunk, szinte mindenhol kaphatunk árengedményt (főleg piacon), ami élelmiszernél 10-20%, ruhánál 30-70% is lehet.

A közlekedésről jobb kép alakult ki bennünk, miután hazatértünk. Az utak a főútvonalakon egész jók, viszont a hegyi szakaszokon sok helyen építenek, felújítanak, és emiatt az egyik pillanatról a másikra járhatatlan, murvás út válthatja fel a jó utat. A főútvonalak 2×2 sávosak, még ha a térképen nem is úgy van jelölve. Ezek méretüket tekintve autópályák, de hivatalosan nem, mert vannak leágazásaik, lámpás kereszteződések, és átmennek a városokon is. Az utak minősége közepes, nagy kátyúk nincsenek, de az utak felülete sok helyen durva. A benzin az egyetlen, ami az autózás ellen szól: 1liter 540ft-ba kerül. A belföldi – rövidtávú – közlekedés másik opciója a dolmus buszos szolgáltatás. Jól kiépített kisbuszos (kb. 15 fő) szolgáltatás ez, mely sűrűn hálózza be az országot, 2 fő esetén annyiba kerül, mint az autózás. Ezen felül izgalmas, egyedi közlekedési mód a hajózás (Égei- és Földközi-tenger partvonalán), ebből választékok és kombinációk hatalmas tárháza áll rendelkezésünkre, attól függően, hogy hova, mikor, hány szigetet érintve és milyen gyorsan szeretnénk eljutni.