Révész Gabriella: Beszámoló wageningeni gyakorlatról

HOLLANDIAI TANULMÁNYÚT

Leonardós ösztöndíjunkat egy építészmérnök kollégámmal a környezettudatosság csillagának irányítása alatt töltöttük el 2010. augusztus 2-29. között. Célországunk a modern építészet nagykövete, Hollandia volt.

Fogadó irodánk a wageningeni Stichting Robinia irányítása alatt működő Agrodome irodája. A latin Robinia szó akácot jelent, a cég az akác építési temékként való minél szélesebb körű felhasználását kutatja. Így került képbe, amikor Wageningen város önkormányzata azzal az ötlettel állt elő, hogy szociális bérlakásokat épít, és mindezt természetes építőanyagok felhasználásával teszi. A terv igen jól sikerült, olyannyira, hogy a sorházként épült 4 lakásból hármat sikerült nagyon hamar eladni. Egy lakást megkapott az Agrodome, hogy mint mintaépület és információs központ üzemeljen.
Az Agrodome azzal bízott meg minket, hogy a hollandiai öko-építészettel bármiféle kapcsolatba hozható projekteket, cégeket, személyeket látogassunk meg, melyet adatbázisuk fejlesztéséhez szeretnének felhasználni.

Az egy hónapnyi ösztöndíj alatt sikerült megismerni néhány öko-építészettel foglalkozó építészirodát, zöld-projekteket, sikerült meglátogatni Amszterdamot, Houtent, Culemborgot, Wageningent, Merelbeke-t, Antwerpent, egy egész hetet sikerült eltölteni egy szalmabálaház-építő workshopon. E helyszínek közül szeretnék néhányat bemutatni.

A KIS KORTÁRS HOLLANDUS TÁRHÁZ

Az ösztöndíj ideje alatt természetesen sikerült eljutni többek között a holland fővárosba, Amszterdamba is. A város óriási léptékben növekvő lakossága, a csökkenő beépíthető területek nagysága miatt már 1964-ben készültek tervek arra, hogy Amszterdam városát keleti irányban a tenger felé bővítsék végül 1996-ban döntött arról a város tanácsa, hogy készüljön el a 10 új mesterséges homoksziget terve. Ebből 6 sziget mára már lakottá vált: Steigereiland, West Haveneiland, Ost Haveneiland az Ost, Grote és Kleine Reiteiland. Ezen szigetek közül a Steigerilandon töltöttünk el hosszabb időt.

A várostervezés szinte már közhelyesnek tűnő alapgondolata a fenntarthatóság kérdése köré csoportosult. Feladat volt a közlekedési terhelés csökkentése, mely jó tömegközlekedés és kerékpárhálózat létrehozását jelentette, s környezettudatos épülettervezést. Fontos szempont volt, hogy ne csak lakások, de munkahelyek is létesüljenek a területen, s nem utolsó sorban a szegregálódás megfékezése, így különböző társadalmi helyzetű embereket „költöztettek” egymás szomszédságába.
Amszterdamban sikerült eljutnunk a Westerpark nevű városrészbe is, mely 1989-ig a város szennyvíztisztító telepe volt. Az épületek rehabilitációja mellett megjelentek új épületegyüttesek is, észak-dél irányban és keletre befordulva egy egybefüggő magasabb hosszanti lakótömb zárja közre a kisebb lakóépületeket. A közrezárt részben alacsony autósforgalom mellett nagy teret kapnak a közös zöldfelületek, s 260 lakók által egyénileg gondozott zöldségeskert is helyet kapott e területen. A lakóépületek nagy része intenzív zöldtetővel fedett, a csapadékvíz hasznosítás megoldott, komposztálással csökkentik a keletkező hulladékok mennyiségét és az akadálymentesség is teret nyert.

Az épületegyüttes legmegragadóbb jelensége a szennyvíztisztító telep központi csarnokának rehabilitációja. Az épületben jelenleg egy étterem-kávézó üzemel, mely egyszerű téralakításában és belsőépítészetében képviseli az eleganciát. A hatalmas belmagasságban a lelógó ipari csillárok a tetőszerkezetet támasztó vaspillérek, eredeti daru-szerkezetek (futómacska) és egy-egy megtartott gépsor hívja fel magára a figyelmet. Egyszerű bútorok, fehér abrosz és a kávé illata, nem is kell ennél több.

no images were found

THE YOUTHboatEL

A csatornák szőtte városban az emberek a vízzel élnek, s mivel szárazföldből kevés van, így minden talpalatnyi vizet is kihasználnak arra, hogy „elfoglalják”. Számos példát láttunk a vízen élésre hajón. Leginkább hippik, de voltak megszállottak és öreg tengerészek is akik a csatornákon hintázó örökmozgót választják állandó lakhelyül. S láttunk példát arra is, hogy a hajó hotelként funkcionál, s akinek sovány a pénztárcája annak leginkább az ecohotelt ajánlom.

Egy rézsün kialakított lépcsőn közelíthetjük meg a hajót, kétoldalt dúsan termő cukkini árulkodik arról, hogy itt egy nem mindennapi dolog fog történni. A hajót megpillantva egy sűrű nádas jut eszünkbe. Majd felérünk a fedélzetre, itt kábeldobból kialakított asztalok mellett pihenhet meg a fáradt turista. S ezúttal agyagcserepekbe ültetett gyógy és haszonnövények veszik körül az embert.
Az hajó egy régi darab, felújításánál az energiahatékonyság volt a cél. Ezt úgy oldották meg, hogy a belső faburkolat mögé 14-20 cm flax (vadkender) szigetelést építettek be. Az összes beépített faablak, faburkolat FSC védjeggyel ellátott termék, mely annyit jelent, hogy nem illegális tarvágások áldozataként kerültek a fatermékek a feldolgozóba. A fürdőszobák és hálóhelyiségek pamutkellékei is ökotermékek. Az épület melegvízellátását pelletkazánokkal készítik és a termelődő szürkevizet gyökérnádas víztisztító rendszerben kezelik. Az asztalra kerülő reggeli fair trade kávé, tea, a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek helyi ökológiai gazdaságból származnak. Legyél Te is ökoturista.

Utazásunk záró akkordjaként alkalmunk volt egy hetet egy szalmaház-építő workshop-on részt venni. Nem is lehet nagyobb öröme egy gyakorlatorientált építésznek, minthogy építsen.
Egy házaspár a saját szalmaházának építésére hirdette meg a nagy alkalmat a szalmafal és szalmaszigetelésért felelős építész irányításával. Kiváló példát statulált az építész kolléga, aki egymagában (szalmabála-ház) tervező, ácsmester, az önkéntesekkel együtt saját kétkezi munkájával vezette az építkezést.

Mind az építkezést és mind a csapatszervezést tekintve egy tökéletesen megszervezett eseménybe csöppentünk bele. Az első este tisztáztuk a közös munkaidő tagozódását, az étkezések lebonyolítását és a munkacsoportok felállását. Naponta 7 és fél órát vettünk részt az építkezésben. A reggeli bemutatkozást, a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályzatok ismertetését és névtanulást követően megtanultuk az alapokat. A szalmabála mérete a bálázó-géptől függően változhat, így az építésznek és a mezőgazdának illik egyeztetnie a tervezés közben.

Megismertük a nélkülözhetetlen szerszámokat: az óriási fakalapácsot, a szalmabálák egymás közé csúsztatását segítő „pizzalapot”, a racsnit, a bálatűt, a hidraulikus emelőt, „szalmatömködő”-fát és a sövénynyírót. Az egy hetes program alatt bálát feleztünk, falat emeltünk, préseltünk, egyengettünk, ablaktokot építettünk, födémet szigeteltünk és még egy kis ráadás agyagvakolásban is volt részünk. Példamutató volt az építési helyszín hol se tonnányi építési hulladéknak sem parizeres csomagolásnak és halmokban álló italosdobozoknak nem volt helye. A szalmafal építése alatt tengernyi szalmahulladék képződött, melyet óriási takarmányszállító zsákokban gyűjtöttünk, s visszaküldtük a mezőgazdásznak, hogy hasznosíthassa az állatok tartása során. S mindeközben szakmai nyelvünk is bűvült: STRAWboscop, STRAWberry, aSTRAWnaut, deSTRAWy, STRAW me the way to your heart…

ÖSSZEGZÉS

Az egy hónap alatt, míg Hollandiában tartózkodhattam, sikerült megismerkedni egy holland szervezet működésével, vezetőjével, aki támogatott célom elérésében, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhessek különböző zöld projektekkel, öko-építészekkel. Külön köszönöm, hogy Fred van de Burgh segítségével eljuthattam egy szalmabálaház-építő workshopra is, ahol testközelből tanulhattam meg a mesterfogásokat. Természetesen nem tanulhattam volna ilyen sokat, nem juthattam volna el az ÉK Egyesület támogatása nélkül e helyekre.

Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget!