Szücs Gábor: Beszámoló wageningeni gyakorlatról

HOLLANDIAI TANULMÁNYÚT

Hollandiáról a legtöbben hallottunk már, mindenkiben a különböző előképek révén él egy kép, biztosan hallott már mindenki régi „szélmalmos” és modern építészetéről, és mindenki ismer történeteket ismerőseitől különböző varázssüteményekről, és azok hatásairól. Az is bizonyos, hogy mindenki úgy gondol Hollandiára, mint egy kicsiny de fejlett országra nagy kikötővárosokkal, ahol a világ minden tájáról érkeznek emberek, hogy itt letelepedjenek, hiszen az ország nagyon élhető, nyitott és szabad. Természetesen mindezt a sokszínűséget, a világ ilyenfajta keveredését jómagam is szerettem volna látni, de mindemellett célom volt, hogy megismerhessem, hogy Hollandia milyen zöld építészeti megoldásokat nyújt, és ebből tapasztalatokat meríthessek, s a jövőben ezen előremutató megoldásokat alkalmazhassam.

Ehhez, mint fogadó intézmény a Stichting Agrodome adott segítséget. Ez a kicsiny cég nyitott volt fogadásunkra, és támogatott bennünket céljaink elérésében.

AZ UTAZÁSRÓL

Egy leendő építész kollégával együtt töltöttük szakmai gyakorlatunkat. Mindketten azonos időtartamra érkeztünk, hasonló szakmai célokkal, ezért tapasztalatszerzésünkhöz a közös autós utazást választottuk, így megkönnyítve az egyes öko-építészeti megoldásokat bemutató helyszínek megközelítését. Mivel Hollandia a kerékpáros közlekedés fellegvára is egyben, ezért az autó segítségével mi is vittünk kerékpárt magunkkal. A kerékpározás nem áll tőlünk távol, s a nagyobb városokban a város szélén az autót leparkolva mi is kerékpárral közlekedtünk. A kerékpár a településeken a leggyorsabb, legegészségesebb és a leginkább környezetbarát eszköz a gyalogos közlekedés mellett. Bizonyosan mindenki látott már Magyarországon, Balaton-parton nyugat-európai turistákat, akik idáig is elhozzák lakóautóikon, autóikon kerékpárjaikat, és a településeken belül azzal közlekednek, kirándulnak. Egy kis képzavarral élve: úgy viszik autóikon kerékpárjaikat a hollandok, mint a csiga a házát. Ez Hollandiában rendkívül tipikus, mondhatnánk a kerékpározás teljesen hétköznapi dolog. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert mindamellett, hogy a hétköznapi kerékpározás náluk az életvitel szerves része, természetesen építészeti és városépítészeti formáló erő, és így együttesen (ha a használt anyagokat tekintve nem is mindig, de) ökológiai szempontból az egyik legjobb közlekedési megoldást képviseli.

AZ IRODÁRÓL

Fogadó intézményünk a Stichting Agrodome (Agrodome Kft.) volt. Vezetője – Fred van de Burgh – több kft.-ben is közreműködik. Végzettsége szerint Fred van de Burgh faipari mérnök, és van egy Stichting Robinia nevű cég, melyben szintén aktívan tevékenykedik. A Stichting Robinia fő tevékenységi területe, hogy az akácfát, mint építőanyagot, (szerkezetként, burkolóanyagként stb.) népszerűsítse Hollandiában, az akácfát Hollandiában termessze, külföldről beszerezze, illetőleg saját külföldi területeken termessze (Magyarországon Kisbér környékén is rendelkezik néhány hektár erdővel).

Az Agrodome egy zöld építészeti mintaprojekt neve. Az Agrodome-projekt egy sorház Wageningenben, ahol az építőanyagok nagy része, jellemzően a ház fa vázszerkezete, az ablakok tokszerkezete, rengeteg részlet akácfából illetőleg fa alapanyagú anyagokból van, s rengeteg zöld építészeti részlettel rendelkezik az épület. A szélső lakás, mint bemutatóépület és mint iroda is funkcionál.

Freddel jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Segített nekünk a legfontosabb holland öko-építészeti szempontból fontos helyszín felkutatásában, a számomra oly fontos, és a témához szorosan tartozó szalmabálaépítészet képviselőivel való találkozásban, a velük való kapcsolat kiépítésében, egyes szalmabála épületek helyszíni látogatásában. Segítségével sikerült megtalálnunk egy építészeti workshopot is, ahol egy hetet tölthettünk el, és megtanulhattuk a szalmabálaház építésének szakmai fogásait.

MEGLÁTOGATOTT HELYSZÍNEKRŐL, ÉPÜLETEKRŐL

Utazásunkat az öko-bio-zöld építészet fő gondolati vezérfonala köré összpontosítottuk, de jómagam nem vetettem meg a modern építészetet képviselő épületek megismerését sem, kerestem a lehetőséget ezek megörökítésére. Wageningen a modern építészetben is jeleskedik, jó példa erre egyetemi új épületei, melyekről nemrégen egy hazai internetes építészeti portál is közölt egy cikket, és valóban, ezek az épületek tényleg figyelemre méltóak. Az egyik legérdekesebb tapasztalat azonban Amsterdamban ért, amikor is felkerestük a holland szalmabálaépítők egyesületének vezetőjét a saját házában, és megismerve kissé Amszterdam térképét, meglepődve tapasztaltuk, hogy René Dalmeijer Amszterdam egyik legújabb részén az IJ-tóban fekvő nemrég kialakított Steigerijland nevű szigeten, modern épületek között egy szalmabála-falú, de egy teljesen modern kinézetű épületben él. Ezek az új szigetek (Java, Steigerijland, stb.) egy építész számára egy csemege, az ember minden épület előtt megakad valamiért, de számomra méginkább meglepő volt, hogy egy szalmabála-épület is lehet modern. Az ember sokszor azt képzeli, hogy ami vályogból, szalmából, vagy valami hasonló régies építőanyagból készül, az valahogy inkább a népi építészethez van közel, mint napjaink modern építészetéhez.

Nekem jó volt látni, hogy ez az elgondolás megdőlt, és egészen másképp tudok tekinteni ezekre a régies anyagokra. (Azért írom, hogy régies építőanyagok, mert a vályog valóban ősi, azonban a szalmabála, mint építőanyag csak a 19. század óta létezik, valójában nem ősi.) Amennyire csak időnkből telt, csodáltuk Amszterdam középkori és modern építészeti hangulatát; kreatívitását és sokszínűségét; régi de újragondolt gyárépületeit. Nagyon tetszett a nemcsak épületei formalásában, de a lakóközösségek szociális hálójának megtervezésével kitűnő Westerpark városrész (ennek egyik érdekessége a köztereken megvalósuló és lakók által gondozott kiskertek), vagy a kikötő a régi középkori bárkáival, a rengeteg különböző várost átszelő híd, és érdekes színfolt volt a belvárosban, a Renzo Piano által tervezett Nemo Museum. Térformálása zseniális, az épület alatt egy fő autóút halad, az épületet körbeveszi a kikötő, a múzeum három-négy szint magasságba lépcsőző tetőteraszáról körbe lehet tekinteni Amszterdam belvárosi kikötőjét.

Hollandiai utazásunk során meglátogattuk Houten városkát. Houten egy kisváros Utrechttől délre, annak egyik néhány évtizede felépült alvóvárosa. A várost körülöleli egy kétsávos út – egy kicsi körgyűrű -, melyen autóval körülbelül húsz perc alatt megkerülhető a város. A városka érdekessége, hogy a körgyűrű néhány pontján minden irányból egy-egy kicsi organikus vonalvezetésű bekötőúton megközelíthető, és két-három kereszteződés után ezek az utak véget érnek. Ezeken a parkolókkal és parkocskákkal tarkított részeken lehet letenni az autót, innen már csak gyalogosan vagy kerékpárral lehet közlekedni a városban. A várost keresztülszeli a vasút, amely magasvasútként, emelt pályán halad a város főutcája felett, a város főtere közelében.

no images were found

A város lakói zömmel a vasutat használják az Utrechtbe való munkába járáshoz. Érdekes látvány a város főutcája mentén parkoló sok száz kerékpár és a főutca felett modern hangtompítókkal és modern építészeti megoldásokkal kialakított magaspályán mozgó vasúti híd képe. Ebben a városban az egyéni közlekedés és a vasút elsőbbséget nyert az autóval szemben, az autós közlekedés a város peremére szorult, a belvárosból teljesen eltűnt, csak különleges alkalmakkor és különleges engedéllyel lehet behajtani. Amennyiben valaki mégis autóját szeretné használni a város elhagyására, néhány perc séta segítségével végeredményben ez is biztosított.

Városépítészeti, urbanisztikai és ökológiai szempontból egy másik város is figyelemre méltó: Culemborg. Jelentősége hollandiai szinten is egyedülálló. Itt is megvalósul, hogy limitálják az autóhasználatot, de itt ez csak egy szempont volt a város(rész) tervezésekor.

Az EVA-Lannxmeer elnevezésű projekt keretében megvalósult városrész Culemborg város szélén, egy 24 hektáros területen, védett ivóvízkészlet fölött terül el, ahol jelenleg is folyik egy üzemben az ivóvíz palackozása.

E városrész kialakulása a 80-as évek vége felé egy környezetvédő és ökologiai szemléletű emberek kis csoportjának együttélési vágyának és Culemborg város vezetésének egymásra találásának köszönhető. Sikerült találkoznunk Marleen Kapteinnel, az EVA-Lanxmeer projekt egyik kiötlőjével, a projekt vezetőjével, s a városrész egyik alapítójával, az Ő kalauzolásával ismerhettük meg a városrész fejlődésének legfőbb pontjait a kezdetektől mostanáig, valamint mesélt a legfőbb jövőbeni terveikről, noha az általuk felhasználható terület már egyre kevesebb, mert oly népszerűek, hogy a városrész legtöbb lakása már gazdára talált.

Alapvető különbség az egyébként teljesen megszokott várostervezési gyakorlattól eltérően, hogy városrész tervezése során a leendő lakóknak is hangot ill. szavazati jogot adtak a városrész terveivel kapcsolatban. Általános gyakorlatban egy befektető megvesz egy területet, felépíti rajta a lehetőleg legtöbb haszonnal kecsegtető épületgépet, ami jó esetben valamiféle építészeti minőséget is képvisel. Az már ritkán szokott előfordulni, hogy a gazdasági célok figyelembe vétele mellett a szociológiai, kulturális, nevelési, rekreációs, környezetvédelmi és ökológiai tehát fenntarthatósági célok, összességében a lakók és a környezetük céljai is maximálisan megvalósulhassanak, egy élhető, a környezetre minimális hatással levő negyed alakulhasson ki. A lakók a teljes tervezési folyamatban részt vehettek/vehetnek.

Itt sikerült elérni, hogy egy saját víztisztító telep létesüljön, ahol kezelik az egész területre hulló esővizet, de külön kezelik a minden egyes épületből érkező szenny- és szürkevizet, egy zárt vízkörrel rendelkeznek, nem terhelik a környezetüket szennyvízzel, nem is tehetnék, mert védett vízbázison létesült a városrész.
Minden egyes épületen napelemek és napkollektorok találhatók, passzív módon energiát gyűjtő napcsapdák, illetőleg a terület saját biogáz-erőmű készítését tervezi.

A városrészen belül több kisebb-nagyobb körülbelül 12-5 lakásos rész alkot egy-egy kisebb közösséget, ahol az épületek egy-egy közös zöldterület köré települnek. A lakók a házuk/lakásuk méretének függvényében megvásárolják e közösségi területek rájuk eső részét, és vállalják annak rendezését, fenntartását. Így erősítik a lakókban a felelősségérzetet környezetük iránt, illetőleg kapcsolatba kerülnek a természetes környezettel. Szomszédaikkal is jó közösségek alakulnak ki.

Mindenki elfogadja, hogy autóval nem hajtanak be saját épületük elé, hanem egy közös a városrész szélén található parkolóban teszik le azt, így nem csúfítják el, és nem szennyezik közvetlen lakókörnyezetüket, nem veszélyeztetik az utcán, kis udvarokon játszó gyerekeket.

Cél volt, hogy a területbe integráltan kerüljenek iskolák, irodák is, ezekből néhány épület szintén megvalósult és hasonló feltételekkel, nagyon jól működnek. Ezzel próbálják biztosítani a közeli munkalehetőséget, csökkentve a további felesleges széndioxid-kibocsátást.

Az épületek fenntartható építészeti anyagokból készültek és készülnek, legjellemzőbb építőanyag a könnyen újratermelődő/újrahasznosítható fa.

Az élelmiszer-ellátás elősegítésére a két, a közvetlen szomszédos területen bio-gazdálkodással foglalkozó családokkal kötöttek megállapodást, így minden család az igényeinek megfelelően friss zöldséget és gyümölcsöt vehet helyben az év nagy részében.

Nem biztos, hogy sikerült megismerni minden részletét, de összességében a culemborgi EVA-Lanxmeer projekt napjainkban egy nagyon jó példa a fenntartható város tervezésére.

Hollandiai tartózkodásunkat megszakítva ellátogattunk Belgiumba is, ahol sikerült megnéznünk néhány példát egyéb szalma-bála épületekről is, így eljutottunk Merelbeke-be, illetőleg meglátogattuk a belgiumi szalmabála-építészet egyik jeles képviselőjét Marc Depreeuw-t Antwerpenben. Marc Depreeuw és kollégái ismertették a szalmabála-házak engedélyeztetési folyamatát, amely megegyezik a holland gyakorlattal, azaz a német szalmabála-egyesület által készített tűzteszteket szabadon használhatják, a kivitelezés szakmaiságáért az építész felel. Csakúgy, mint Németországban. Vajon nálunk ez miért nem lehetséges? De ez már egy másik kérdéskör.

Megismerhettük Marc Depreeuw-ék szalmabála.épületeit, megmutatták az egyes épületek terveit és Marc bemutatta nekünk egy találmányát, melyet szintén használ az épületeinél. Shigeru Ban papír-szerkezetű épületei hatására kifejlesztett egy papírhenger rendszert, amelyet tartószerkezetként használnak (olympas).

TAPASZTALATSZERZÉS KÉT KEZÜNKKEL

Szerettük volna megtapasztalni valamilyen formában a környezettudatos építkezést két kezünkkel, s ehhez nyújtott segítséget Fred van de Burgh, segített találni egy workshopot egy közeli kis tanyán, ahol becsatlakozhattunk egy szalmabálaház építésének folyamatába. Itt több mint egy hetet töltöttünk. Végig részt vehettünk az épület külső térhatároló falainak felépítésében szalmabálából, illetve elkészítettük szalmabálákból a tető höszígetelését. Megtanultuk a bálakészítés lépéseit, a bálákból bálatűzéssel kisebb bálák készítését, a bálafal építésének lépéseit, részleteit, valamint a tetőszigetelés készítésekor fontos mesterfogásokat.

ÖSSZEGZÉS

Ez alatt az egy hónap alatt nagyon jól éreztem magam, és rengeteg élménnyel és szakmai tapasztalattal lehettem gazdagabb.