Balázs Marcell: Helyszíni jelentés Barcelonából

BEVEZETŐ

Budapest. Barcelona. BUD. BCN. Gellért-hegy. Montjuic. János-hegy. Tibidabo. Duna-part. Tengerpart.

Az elmúlt fél évben egy folyamatos ki-be zoomolásnak vagyok részese, amely teljesen megkavarja az időérzékemet is, és egészen hasonlít a számítógépen való rajzoláshoz is. Ki-be, ki-be.

Januárban még nem tudtuk, hogy utazni fogunk. Tavasszal még nem tudtuk, hová fogunk utazni. Nézegettük az Európa-térképet, vajon melyik város melyikkel van „egy vonalban”, de így nézve például Olaszország is egészen közel van Magyarországhoz. Az egész egy színes ábra volt a falon. Választásunk Spanyolországra esett, lassan éreztük a távolságot Madrid és Barcelona között is. Megleltük a fogadóirodáinkat Barcelonában, kirajzolódott a belváros sűrűsége és az Eixample szerkesztettsége, alul a tenger, felül a zöld. Mire megértettük, hogy mekkora Európa, mekkora egy nagyváros, következett a repülőút, és teljesen felborította az arányérzékeket, mert a Balatonba lábat mártani hosszabb időbe telt volna Budapestről, mint ott állni teljes egészében, valóságosan a Placa Catalunyán, ahol kizuhantunk az AeroBúsból.

Lassan megismerkedtünk a várossal, melyik metróval megyünk haza, melyik utcán lehet levágni az utat, hol finom a kávé, melyik sajt a legolcsóbb, hol van a szelektív szemetes, és hol olyan mintás az utcakő, hogy már nem tudok rajta görkorival menni. Egy utcakő egy egy Európa-térkép: nem tudom, hányszoros nagyítás ez.

UTAZÁS

Azzal a WizzAir járattal érkeztünk Barcelonába, amelyet majdnem mindenki használ az itt lévők közül: kétnaponta megy, közvetlen, olcsó, egyszerű. Egy akciónak köszönhetően időben foglaltunk jegyet, így a két népszerű időpontban (augusztus utolsó napjai, valamint karácsony) is sikerült, sikerül kedvező áron utazni. Hajnali kelés helyett inkább egy hosszú estének éreztem a 2:45-ös felriadást, 4 órakor már a többi álmos emberrel álltunk sorban. 5-kor ittunk egy európai színvonalú, de főleg árú kávét, 6-kor a felszállás már elegendő adrenalint biztosított az ébren maradáshoz. 9 órakor tengerillatot éreztünk, 10-kor a táskáinktól megszabadulva ültünk a kikötőben, és éreztük, hogy ez szemben nem a Gellért-hegy. Oda nem vezet fel kötélpálya. Még.

SZÁLLÁSOK

Ideiglenes szállást két, szintén Leonardo-s fiú, Gábor és Dénes biztosítottak számunkra, egy új építésű, tiszta, világos lakás szobájában, mely Barcelona kicsit árnyasabb, sötétebb kerületében, az El Ravalban található. Egy hetet töltöttünk náluk; a környék kultúrája, nyerssége és a történelmi óváros közelsége egy pillanatra sem hagyta elfeledtetni, hogy itt vagyunk. Végleges szállásunkat ismerős ismerőse ajánlotta, melyet érkezésünk után pár nappal néztünk meg először, és egy hét múlva már költözhettünk is.

Sokkal gyakoribb, hogy a Barcelonába érkezők szobát vesznek ki egy közös albérletben. Ennek veszélyeiről, visszásságairól és minőségéről sokat hallottunk a többiektől, így szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy négyen, egy ismerős magyar párral önállóan tudunk egy nagyobb lakást bérelni.

A lakás közepes állapotú, de felszerelt, minden szobának van ablaka (!), viszonylag jól bútorozott, tehát az alapvető kritériumoknak megfelel. Alapterülete kb. 80-90 m2 lehet, a nappalin kívül egy teljes és két félszobája van, plusz egy kényelmes terasz. Ára kb. két és félszerese egy hasonló méretű, budapesti, bérelhető lakásnak, itteni viszonylatban ez mégis nagyon jó választásnak tűnik.

Házunk az Eixample negyedben, a Sagrada Família vonzáskörzetében található, a templomtól 3 sarokra, keleti irányban. Rendezett környéknek ismertük meg, kiváló közlekedési lehetőségekkel, bár az utcánk négy sávján közlekedő hétféle buszt, valamint a pirosnál startoló motorosokat nem mindig tudjuk pozitív oldalról felfogni, főleg nyitott ablaknál. Arra nem is számítottunk, hogy a mindennapi élethez szükséges boltok, üzletek kivétel nélkül mind megtalálhatók a környéken. Ezt csak akkor értettük meg, amikor a Passeig de Grácia környékén szerettünk volna vacsorát vásárolni magunknak, és fél órán keresztül nem sikerült semmilyen szupermarketet találni.

BARCELONA, IGÉNYESSÉG ÉS A RENDSZEREK

Sokmindenkitől hallottam és hallom, hogy Barcelona “mekkora király hely”, és hogy minden egyes alkotóelemében jobb, mint Budapest… elfogult véleményeknek tartom, és mindig azt gondolom, hogy Barcelonát az otthoni nehézségek és hiányosságok helyezik reflektorfénybe. Én sem vagyok elfogulatlan, nagyon szeretem Budapestet, és nagyon élvezem Barcelonát is.

Barcelona egy életerős város, egy autonómia fővárosa, melyben érződik a dolgos helyi emberek jogos büszkesége is. Elképesztő a kereskedelem, az idegenforgalom, a természeti adottságok, a kultúra sokszínűsége, és mindezen tulajdonságok komoly múltra tekintenek vissza, talán innen ered a város (számomra) legerősebb tulajdonsága: jómódú.

Két dolgot emelnék ki ebben a rövid leírásban, az első az igényesség. Az emberek öltözködésén, megjelenésén, az időseken, a lépcsőházak csillogó padlóján, a kirakatok tökéletesen tiszta üvegein, az utcaseprők és ellenőrök megjelenésén, a kiadványokon, kiállításokon, az építészeti tervek feliratain, az épületek homlokzatán és részletein mind-mind ezt érezni.

A másik észrevételem, hogy a rendszerek nagyon jól működnek. Indulva a tömegközlekedés híres lefedettségétől a hulladékkezelésig, vagy az utcai takarítóautókig, a bankok hálózatától a Bicing-rendszerig, a tájékoztatótáblákon át a rendőri segítőkészségig; minden jól ki van találva és működik.

Természetesen ezzel szembe kell állítani, hogy megoldatlan problémákból is bőven akad. Az óvárost képtelenség tisztán tartani, és nem csak a szemétre gondolok, valamint az illegális árusok elkerülhetetlen jelenléte is nagyon kellemetlen tud lenni. Furcsa ezt leírni, de a közbiztonság is határozottan rosszabb egyes helyeken: a hölgyeknek és időseknek akadhatnak nehéz pillanataik a fel-fel tűnő és el-el tűnő tolvajokkal, persze ki kell emelni, hogy ezek vagyon ellen irányuló, és nem erőszakos bűncselekmények.

8 KERÉKEN A DÍSZKÖVEKEN

A tömegközlekedésre váltott 10-es jegy olcsóbb, mint Budapesten, de mindennapi közlekedéssel annyit elhasznál az ember, ami már nem számít gazdaságosnak. Aki teheti, két keréken mozog. Aki el tudja fogadni a Bicing rendszer korlátait, az egyszeri belépési díjat (35 EUR), a félórás korlátot, az éjszakai szünetet, annak nagyon jó megoldás ez a kiskerekű bérbicikli. Aki pedig nem szégyelli a ronda, de olcsó mountain bike-ot, és nem félti az ügyes kezű és szorgalmas tolvajoktól, az használt, saját, nagykerekű biciklivel jár. Aki helyi, és szép biciklit akar, kiskerekű, összehajtható biciklit vesz, amit fel- vagy be tud vinni magával bárhova.

Én egy talán szokatlan módját választottam a közlekedésnek: görkorcsolyát vásároltam, részben mert maradt némi tudásom az utcai sport ezen változatából, részben mert otthonra is terveztem egy pár  beszerzését. Egyébként nem a legegyszerűbb és legolcsóbb módja a közlekedésnek.

A biciklihálózatot és a széles járdákat jól ki lehet használni, és sok helyen első osztályú a burkolat minősége a gördülő emberek számára. A munkába járás is így történik, a Carrer de Marina széles, lapburkolatos járdáján, majd a Carrer de Ribes bicikliútján az Arc de Triomfig, amely burkolatáról mindent elmond, hogy csak úgy kerülgetni kell a sok gördeszkást. Így összesen 10 perc a munkahelyre beérni, váltással együtt 15-20 is lehet. Gyalog ez 30-35 perc, összesen 3 km körüli távolság.

no images were found

PiSaA ARQUITECTOS

Az iroda szakmai bemutatása

A PiSaA Arquitectos egy olyan „építészeti márkajel”, amellyel legkönnyebben nemzetközi pályázatokon lehet találkozni, pályázatokból fakadó munkáik pedig dél-Európa szerte megtalálhatók. A név mögött egy fiatal építész házaspár áll, akik külön országban születtek, és végül egy harmadik országban telepedtek le. Mindhárom ország a Földközi-tenger mentén található; a két építész hasonló kultúrája, de mégis különböző mentalitása izgalmas eredményt szül, melyek más ország határain belül is helytállónak bizonyulnak. Az iroda sokszor dolgozik együtt más stúdiókkal, építészekkel; valamint ez a nyitottság a gyakornokok rendszeres fogadásánál is tetten érhető.

Domenico Piemonte olaszországi, veronai származású, a Firenzei Egyetemen végezte tanulmányait 2003-ig, majd Carlos Ferrater barcelonai stúdiójánál helyezkedett el. A PiSaA, mint saját vállalkozás a mai napig is szoros szakmai kapcsolatban maradt a Ferrater irodával.

Katerina Samsarelou Larissában, Görögországban született, hasonlóan Firenzében, valamint Barcelonában (2003) is tanult építészetet, diplomája a fenntarthatóság témaköréhez kapcsolódik. Rendszeresen dolgozik együtt Enrica Mosciaroval, a Fusina6 vezető építészével.

A MUNKA KÖRNYEZETE

Az iroda Barcelona belvárosában, az El Born negyedben található, karnyújtásnyira a Mercat del Born acélvázas csarnokától; kőhajításnyira Barcelona tüdejétől, a Ciutadella Parktól. Az épület századfordulósnak tűnik, díszített homlokzatával, igényes lépcsőházával, klasszikus galériaszintjével, pár száz kilós vaskapujával együtt; az iroda az ent.lo szinten, azaz a félemeleten található, tökéletes hely építészirodáknak. Irodáknak, mert elméletileg két iroda, gyakorlatilag négy szellemi műhely működik itt. A Fusina6, a nagyobb iroda egy formatervező és két építész/belsőépítész csapatot rejt, szinte száz százalékban hölgyekkel, a PiSaA pedig önálló egység, külön bejárattal. A két iroda közötti kapcsolat egy darab beltéri, fehér ajtó; mely ajtón keresztül sokszor ötletek és tervek indulnak a tárgyalók felé, valamint rajzok és meleg ételek érkeznek a plottertől és a mikrótól, azaz a kapcsolat és az együttműködés intenzívnek bizonyul.

A PiSaA irodája, melyben én is dolgozom, kis alapterületű, hangulatos munkahely, az all-white-design elveit követve, némi természetes fával. A tervek igényesen, rendszerezve, keretezve kerülnek a falra; a könyvtár-polc és gazdag tartalma hívogató sarok. Akad itt egy míves, tonnásnak tűnő öreg széf, és mindenkinek kacatoktól mentes, tágas az asztala. A munkát tisztességes, négymagos számítógépek segítik; az iroda két végpólusa a kamrában található kapszulás kávéfőző, valamint a szomszédos csarnoképület mázas cserepeire és üveglamelláira köszönő franciaerkély. (A végpólusok közötti utat naponta többször megtesszük.) Az otthon látottakat és hallottakat felidézve ezt az igényességet rendkívül fontosnak tartom.

Domenicon és Katerinán kívül a PiSaA-nak nincs állandó munkatársa, a pályázatokat és munkákat sokszor partner stúdiókkal együtt készítik, valamint egész évben, folyamatosan fogadnak gyakornokokat, akik számára két állandó munkaállomás van előkészítve.

Parádi Zsuzsi, aki szintén Leonardo-ösztöndíjjal érkezett a nyár elején, a Fusina6-ben dolgozik, az említett ajtó túloldalán; a PiSaA-ban idén ősszel ketten vagyunk gyakornokok. Munkatársam Anders Petersen, velem egyidős dán építészhallgató, aki constructing architect szakon tanul, és közvetlenül a diplomamunkája előtt áll. Három nap eltéréssel szeptember utolsó hetében kezdtünk, én karácsony előttig, ő februárig fog dolgozni. Szimpatikus, figyelmes emberként ismertem meg, akire nem érvényes semmilyen északi emberre illesztett előítélet.

A fehér bútorokat és a fehér papírokat az irodákban használatos munkanyelv színesíti. Közösen természetesen angolul értjük meg egymást, egyébként a mi irodánkban a saját nyelv olasz. Telefonáláskor, megrendelő érkezésekor spanyolt hallunk, az általunk vezérelt netrádióban dánul monják a híreket, valamint Zsuzsival néha összeülünk megbeszélgetni magyarul a feladatainkat. A pályázatban megismerkedtünk a görög abc rejtelmeivel, az esti bevásárláskor pedig böngésszük a katalán feliratokat a polcok előtt állva.

NAPI RUTIN

A munkaidő napi 8 óra, melyet 2 órás sziesztával feleznek: reggel 10-14 óráig, majd délután 16-20 óráig dolgozunk. Ez a teljesen más időbeosztás nem szorul magyarázatra, itt így szeretik; összegezve az ember jobban el tudja osztani az energiáját napközben, van ideje regenerálódni, megadni az időt mindenre. Eredményképpen sokkal frissebbnek érzem magam este 9-kor itt, mint otthon délután 5-kor, munka után. Természetesen a déli temperamentum tetten érhető az irodában, egy fél órás késés nem probléma, sőt a kávé mellett is jó együtt elbeszélgetni, de ha éppen hajtás van, akkor az tényleg hajtás, nem baj, ha kilógunk az órák által megszabott határokból, de ez valahogy mégsem a görcsös éjszakázást jelenti. Ebédidőben általában a többi ösztöndíjassal közösen ebédelünk, jó helyszín erre a közeli park, vagy az Arc de Triomf előtti pados sétány, vagy egy kőpad a valahol a Bornban. Általában otthon előkészített ételt hozunk magunkkal, vagy hideget ebédelünk, mert a jó tanács beigazolódott: beülni enni számunkra megfizethetetlen.

MUNKA

Munka, amelynek ma nagy értéke van

A mi 2005-ös évfolyamunkon már nem is akadt olyan hallgató, akinek a lehetőségeire, elhelyezkedésére ne nyomta volna rá a bélyegét a gazdasági világválság. Megpróbáltuk megérteni, miért ennyire kilátástalanok a munkalehetőségek, melyek fizetnének, viszont még súlyosabb lépcsőfoknak érezzük, amikor már ingyenes munkaerőt, gyakornokot sem tudnak napi 8 órában kellő feladattal ellátni. Nagyon sok ilyet hallunk és látunk.

Szerencsém, hogy olyan helyre kerültem, ahol részben a kis létszám, részben az iroda jellege (házaspár és gyakornokok) miatt jókedvből, hivatásból van lehetőségünk pályázatot csinálni, mindenféle görcsölés és megfelelési kényszer nélkül.

Az eddigi pár hétben egy aktuális pályázaton dolgoztunk, ezen kívül az iroda egy barcelonai üzlet kiviteli terveit viszi, egy meglévő lakóház kis léptékű, főleg esztétikai felújításán dolgozik, egy szerkezetkész nyaralóépület építkezésén művezetést végez, valamint egy beltéri kiállítás elosztása is a feladatok közé tartozik.

HASZNÁLT MUNKAESZKÖZÖK

Az irodában, és sok helyen Dél- és Nyugat-Európában egészen más munkamódszerrel dolgoznak, mint otthon. Itt “fapados”, azaz építészeti funkció nélküli AutoCAD-del rajzolnak, mintegy helyettesítve a vonalzót és a tollat. A metszetek vonalasak, a homlokzatokat be kell forgatni, a fóliákon tárolják a vonalvastagságokat, nem látni előre a rajz grafikai megjelenését – számomra nagyon szokatlan volt eleinte. Modellt és látványt irodától függetlenül készíti a látványtervező, vagy saját absztrahált, photoshopos látványok készülnek, ebben kétségtelenül profik.

A pályázat korai szakaszára való tekintettel engedték, hogy a saját módszerünkkel dolgozzunk, én ArchiCAD-del, dán munkatársam Revit Architecture-el állt a feladatok elébe. Azt a tényt, hogy nálunk vonalak helyett egyből térben épül a modell, le tudjuk venni a metszeteket, tömegvázlatokat tudunk készíteni, ki is használták; a hetek alatt kialakult, hogy nem a rajzi termelés lett a feladatunk, hanem inkább az ötleteket valósítottuk meg, magyarázó ábrákat és vizsgálatokat készítettünk, döntöttünk közösen és továbbindultunk.

KÉT IRODA

Az aktuális, ciprusi projektet egy svájci székhelyű, de olasz és görög nemzetiségű tagokkal rendelkező irodával közösen készítjük. Ha távolról tekintjük, nagyfokú rugalmasságot mutat, hogy két iroda úgy áll egy tervezési feladat elé, hogy a kommunikációs csatorna elég szűk: videotelefonálás és rajzok, képek, makettfotók küldözgetése az egyetlen lehetőség. Erre rátesz egy lapáttal, hogy a tervezési helyszín (számunkra) fizikailag nem látogatható. Közelről és utólag vizsgálva lehet, hogy felfedezhetőek lesznek a terven az ebből fakadó hiányosságok, kompromisszumok, de egyelőre még nem ért a végéhez a pályázat, így nem tudok erről nyilatkozni.

Elméletileg a két iroda egyenrangú a tervezésben, mindkét iroda szolgált ötletekkel és koncepcióval egyaránt, majd külön-külön megvitatták a variációkat. Jó volt látni, hogy más tervezői szemszögből látták a megoldásokat: a svájci iroda elemezte a meglévő épületeket, beépítési és tömegvariációkat készített, míg mi funkcióból indulva, erősen koncepcióhoz kötött megoldásokat vázoltunk fel.

Az egyetértés nem tökéletes. Mindkét iroda kellően erős ahhoz, hogy kompromisszumos megoldást ne engedjen ki, így egyes problémás pontoknál bizony engedni kellett, amely némi keserű érzést vont maga után.

A CIPRUSI PROJEKT BEMUTATÁSA

Első nap először Anders mutatta be nekem a ciprusi projektet, mert neki már 3 nap tapasztalata volt a témakörben, és a főnökök előtt fél órával érkeztünk. Rossz állapotban lévő, födémek nélküli kőfalak, sok-sok épület maradványa, melyek U alakban vesznek körbe egy dél felé (tenger felé) nyitott nagy, üres udvart. Az eredeti funkció valamiféle textilmanufaktúra volt, és az önkormányzat ötletpályázatot írt ki a területre.

Első feladatként Katerina mutatott egy fájlt, amiben a tervezett funkciókat és előírt bővítési területeket kellett elrendeznünk. Ezzel a fázissal több napig próbálkoztunk, mert 8-10 különálló épületben kellett elhelyezni a funkciókat, melyek falai nem voltak mozgathatóak, de ötletpályázat révén a funkciók se voltak kőbe vésettek. Sok variáció alakult ki.

Kicsit hiányzott a feladat konkrét behatárolása, így nem megmondták, hanem inkább kialakult, hogy ki mivel foglalkozik részletesebben, alaprajz szinten. Én az 1-es jelű épületen dolgoztam, mely egy háromszintes tömegből és egy hosszú hátsó szárnyból állt. Az ide tervezett funkció a terület szellemi központja, a három szintes részben textil-kutatólaborok és irodák, archívum kapott helyet, a hosszú részben pedig egy szakmai könyvtárat helyeztünk el. Az épület végénél egy fedett nyitott bár-kávézó kialakítása tűnt jó megoldásnak, ez részben már kapcsolódási pont a U alak másik szárához, a textilművészeti alkotóházakhoz.

A kialakuló alaprajzokat továbbküldtük Svájcba, akik összevetették a saját homlokzati vázlataikkal is, majd kezdett előtérbe helyeződni a kérdés, hogy mi lesz az az egyedi építészeti megjelenés, ami összefogja az épületeket és kapcsolatot is teremt a funkcióval. Sok kutakodás és beszélgetés után arra jutottunk, hogy a kenderből, mint itt feldolgozott alapanyagból köteleket készítünk, és ezzel hozunk létre egy sűrű kötélsereget, mint homlokzati anyagot és árnyékolót. Kapcsolódási pontként kielemeztük a szövőszék működését, és próbáltunk térben megmozgatni a kötél-hálókat, hogy azok a könyvtár tetején valamiféle különleges térélményt is létrehozzanak. Rengeteg vázlat, jó és rossz megoldás született, időközben a svájci iroda és készített vázlatokat. Néha úgy éreztem, hogy ezek a nyílegyenes kifeszített kötelek igazából össze vannak csomózva és nem látom, hogyan is képzelték a többiek, azaz kicsit eltolódott a súlypont egy bonyolultabb megoldás felé, de végeredményben azt hiszem, szép lesz az épület.

Ugyanezen technikával készül a tervezett multifunkcionális terem homlokzatburkolata, melyet azonban csak fél szemmel követtem végig, illetve magyarázó modellt kellett róla készítenem, de inkább csak a logikai fázisokról és a tömegéről.

Anders a művészek szállásépületeivel haladt előre, valamint a konyhával és az étteremmel foglalkozott. Katerina készített vázlatokat a kötélrendszerhez, aktívan tartotta a kapcsolatot a másik irodával, lelkesen fogadott minden javaslatot. Domenico határozottságával felügyelte a projektet, mindenhol az egyszerű megoldások felé terelve a többieket; valamint készített saját verziót az előadóteremhez.

Az időközi beszámoló megírásáig eddig jutott el a pályázat, következő munkaként egy orosz család nyaralóépületével kell majd foglalkoznom, mely szerkezetkész állapotban áll Barcelonától nem messze.

A teljes beszámolóban szeretnék összképet festeni a meglátogatott kortárs épületekről, valamint a múzeumhálózatról és múzeumépítészetről, melynek még nem értünk a végére, de már eddig is nagyon izgalmas látogatásokat tettünk.

Barcelona, 2011. október 20.
Balázs Marcell