Keresztessy Éva: Helyszíni jelentés Bécsből

AZ UTAZÁS

Március elsején érkeztem meg Bécsbe, mert a kollégiumokban a szállást midig a hónap első napjától lehet elfoglalni. Az ideutazáshoz megvizsgáltam minden lehetséges közlekedési eszközt (repülőgép, vonat, busz). A közlekedési eszközök közül a busz tekinthető a legolcsóbbnak, már 2500 Forintért lehet jegyet vásárolni rá. (Hazalátogatáskor általában busszal utaztam.) Kiutazáshoz azonban a vonatot választottam, mert egyrészről sok csomaggal ez a legkényelmesebb, másrészről Bécsbe korlátozott számban lehet kapni Sparschiene menetjegyeket 13 Euróért, azaz 3850 Forintért. Az utazás 3 órát vett igénybe, 11,10-kor indultam és már délután 2-kor a Westbahnhofon (Nyugati pályaudvaron) voltam. Szerencsére a railjet intercity vonatok nem késnek, és utazás közben is folyamatosan mutatják a várható érkezés idejét az egyes városokba. Megérkezésem után megvettem a havi közlekedési bérletet Bécsben (ami sajnos meglehetősen drága: 49,5 Euro), és a kollégium felé vettem utamat U-bahnnal. Körülbelül 3 óra körül átvettem a szobát. Az ezzel kapcsolatos adminisztráció gyorsan és zökkenőmentesen zajlott le.

SZÁLLÁSKERESÉS

Mivel Erasmus program keretén belül már eltöltöttem egy szemesztert négy évvel ezelőtt német nyelvterületen (Berlinben), egyértelmű volt számomra, hogy ismét kollégiumban szeretnék lakni. A kollégiumok jóval drágábbak itt, mint Magyarországon, de általában olcsóbbak, mint az albérletek, és alapos körbetekintés után viszonylag egyszerű helyet kapni. Én végül a wihast szervezeten keresztül kaptam szobát egy nagy, több épületből álló kollégium-komplexumban. Az árak 230-350 Euró között mozognak igényszintnek megfelelően. Lehet kétágyas, egyágyas szobát kérni, de akár egy egész apartmant. A keresgéléshez az alábbi honlapokat ajánlom: www.wihast.at, www.akademikerhilfe.at ill. albérlet esetén www.becsimagyarok.hu, www.zuwanderer-fonds.at. A szálláskeresés az interneten való nézelődéstől a lefoglalásig körülbelül két-három hetet vett igénybe. Fel kell készülni rá, hogy egyes honlapokon a kitöltött kérdőív beküldése is pénzbe kerülhet.

LAKÓTÁRSAK ÉS KÖZÖSSÉG

A kollégiumban a világ minden tájáról (India, Mongólia ill. sokan a közelebbi Kelet-Közép Európai országokból jöttek) megfordulnak különböző egyetemekre járó diákok, magyarokkal is találkoztam. A közösségi élet igen aktív: van lehetőség sportolásra konditeremben, közös főzésre a szintenként kialakított nagy méretű közös konyhákban, bulizásra a partyszobában. Amennyiben viszel magaddal laptopot 5 euróért havonta a szobában internetezhetsz, ha viszont nincs géped, van ingyenes számítógépterem. A tanuláshoz rendelkezésre áll külön tanulószoba is. A szobák kettesével vannak blokkokba foglalva: egy előtéren (ahol egy mosogató és egy hűtőszekrény is található) keresztül lehet megközelíteni a lakószobákat ill. a fürdőszobát. Én egy kínai lánnyal osztozom egy fürdőszobán, általában két-három emberre jut egy vizes helyiség. Ami a szobák méretét illeti körülbelül 8-12 m2 nagyságúak, kényelmesen elfér bennük egy ágy éjjeli asztallal, egy íróasztal székkel, egy ruhásszekrény és egy könyvespolc. A felszerelés is megfelelő: mind az íróasztalon, mind az éjjeli szekrényen van asztali lámpa, az ablakon pedig árnyékoló. Mosásra a mosókonyhában van lehetőség lent a pincében: egy mosás 1 euróba kerül, szárítógépet szintén lehet használni további 1 euróért. Fizetni viszont csak külföldi (osztrák) bankkártyával lehet, olyannal, amelyik Quick Zähler funkcióval rendelkezik. Főzésre a már említett közös konyhák alkalmasak, csak sajnos a felszereltségük nem kifejezetten jó. Mindösszesen egy tűzhely, egy mikrohullámú sütő, egy mosogató és egy étkezőasztal található ott. Edényeket, evőeszközöket stb. hozni kell magunkkal, vagy venni egy háztartási boltban.

A SZÁLLÁS ÉS A NAPI UTAZÁS

Sajnos az irodától légvonalban igen messze lakom (a kollégium a város északi végén található, az u-bahn Heiligenstadt nevű végállomásánál), ezért nekem mindenképp a tömegközlekedést célszerű választanom, a tarifát már feljebb említettem. A havi bérlet mindenfajta közlekedési eszközre vonatkozik, úgy mint Budapesten. Az u-bahnnal 11 megállót kell utaznom, viszont egyenest az irodánál tesz le, így körülbelül 40 perc alatt kényelmesen beérek a munkába egy kevés gyaloglással együtt a kollégiumnál. A tömegközlekedéssel alapvetően meg vagyok elégedve, általában még ülőhely is van az u-bahnon ill. itt is lehet ingyenes újságot elvenni a megállókban az utazáshoz.

Bécsben gyakori közlekedési eszköz még a kerékpár, az egyik kolleganő például evvel jár be minden nap az irodába. Adott esetben a kollégiumban is lenne lehetőségem kerékpártárolásra.

A VÁROSOK ÉS A LAKOSOK

Bécsben elsősorban osztrákok élnek, de itt is szép számban látni bevándorlókat is (de talán közel se annyit, mint Berlinben). Az én lakhelyem környékén például arabokkal futok össze gyakran. A lakosok általában kedvesek és segítőkészek, mindez igaz a bolti alkalmazottakra is. Bécsben köztudottan sok magyar él, a közösségi oldalakon gyakran szerveznek közös programokat is.

A FOGADÓIRODA SZAKMAI BEMUTATÁSA

Az irodát az interneten keresztül találtam meg, majd január közepén kiutaztam egy napra interjúra. Ezután e-mailben tartottuk a kapcsolatot a gyakorlat megkezdéséig. Az irodában több diák (gyakornok) is megfordul, mert mint utóbb kiderült az iroda vezetője az Universität für Angewandte Kunst Wien-en (Iparművészeti Egyetemen) is tanít. A létszám változó hatan-heten dolgoznak itt: most  két osztrák alkalmazott koordinálja a munkákat, és egy osztrák, egy perzsa és egy erdélyi magyar hallgató dolgozik még itt, némelyikük részmunkaidőben. Nemrég felvett az irodavezető két új alkalmazottat is, akik a közelgő pályázatleadáshoz segédkeznek majd. Maga az iroda egy irodaházban található. Szépen felszerelt, külön tárgyalóterem tartozik hozzá. A céget 2003-ban alapította Christian Kronaus, aki a bécsi Iparművészeti Egyetemen végzett, Master tanulmányait New Yorkban teljesítette (Columbia University), majd a bécsi Műszaki Egyetemen doktorált.   Ezután a világ különböző tájain szerzett szakmai  gyakorlatot (Lochau: BE Barcelona: Enric Miralles, Rotterdam: OMA/Rem Koolhaas stb.).  Az iroda filozófiája, hogy az építészet olyan tervezési folyamatok összessége, melyek során esztétikus, gazdaságos, a megrendelő igényeinek megfelelő épület jön létre. A megfelelő szakmai tudással rendelkező partnerek teszik lehetővé, hogy ezeket a célokat megbízhatóan el lehessen érni. Szükséges ehhez a megfelelő munkaszervezés, világos projektvezetés. Ennek segítségével szavatolhatók az esztétikai és gazdasági célok elérése, a határidők betartása.

Az irodaházban található még egy tájépítészeti iroda (Knoll-Szalai) is, velük gyakran dolgoznak közös projekteken.

no images were found

FUTÓ PROJEKTEK

Mikor az irodába érkeztem épp egy városépítészeti pályázaton voltak túl (Viola park, Bécs). Emellett futott egy múzeum belső kialakítása (Asparn de Zaya) is, mely már építés alatt állt, a részlettervek bővítése volt folyamatban. Művezetni rendszeresen jártak ki oda.  Iskola-átalakításon (felülvilágító kupola építése, homlokzatszínezési terv) is dolgoztak ill. területrendezéssel kapcsolatos munkák is futottak.

1.

Engem egy induló új projektbe vontak be: „CompactGardenLiving” névre hallgató kutatási programba, melyben egy speciális többlakásos lakóépületről van szó, ahol a lakók a tetőkerteken ill. a teraszokon maguk termelhetnek zöldséget, gyümölcsöt. A földszinten rendelkezésre áll egy befőzőkonyha, pálinkafőző, présház és méhészet, ahol az alapanyagokat maguk fel is dolgozhatják. A földszintre ezen kívül még bioboltnak is kialakítottunk helyet, ahol az ehhez szükséges eszközöket megvásárolhatják.

A program egy újfajta városi életforma kialakításáról szól, ahol az emberek miközben a minden napi életüket a városban élik, ott dolgoznak, laknak stb., addig otthonukban a természetes vidéki életformát élvezhetik. Amerikában és számos helyen a világban már több megvalósult példája (New York City Rooftop farms: Eagle street and Brooklyn Grange – Ben Flanner, Annie Novak, Goode Green, Gwen Schanitz és Broomley Caldari – 2009, 2010; Agro-housing, Wuhan, China – Knafo Klimor Architects 2007; Maison Productive House, Canada, Montreal – Produktif Studiode Design and Design 1 Habitat; Ravine City, Canada, Toronto – Chris Hardwicke és Hai Ho)  van ennek az új életformának. A munkához könyvet (Mark Gorgolewski, June Komisar, Joe Nasr: Carrot City – creating places for urban agriculture) is kaptam segédanyagként, ill. a már említett tájépítészeti iroda is bekapcsolódott a programba. Az általunk készített terv valószínűleg Bécs 23. kerületében fog megvalósulni. A telek konkrét kiválasztásáról még a városi vezetéssel tárgyalások folynak.

Lakóépületeken kívül iskolákban, városi óvodákban (Gary Comer Youth Center, Chicago, Illinois – Hoerr Schaudt Landscape Architects és John Ronan Architects) is kialakítottak már hasonló tetőkerteket. A gyermekek itt maguk tanulhatják meg, hogyan kell növényeket ültetni, ápolni, szüretelni majd végül ételt készíteni belőlük.

2.

Emellett a kutatási program mellett pályázatkészítésbe is bevontak. A helyszín Gänserndorf, egy Bécshez közel fekvő település. A településen alapvetően a szabadon álló családi házas és a sorházas beépítés jellemző, de már a település egyes részein megkezdődött a többlakásos társasházak építése. Elsősorban fiatal kisgyermekes családok kötöznek ide, ahol a szülők Bécsben dolgoznak, viszont a gyermekek számára fontos a jó levegő és kertvárosias hangulat.

A pályázat témája egy alacsony energiafogyasztású 100 lakásos lakópark megtervezése volt, melyet adott esetben 4 ütemben is meg lehet valósítani. A tervezés során mind városépítészeti szempontokra, mind a lakások használhatóságára (akadálymentes átalakítás is lehetséges legyen) tekintettel kellett lenni.

 Mi az utcavonallal párhuzamosan egy hosszanti tömböt helyeztünk el, melyből négy szárny benyúlik a telek belseje felé. Ezen az oldalon, az utca zajától védetten helyeztük el a gyermekek számára a játszóteret. Minden lakáshoz egy közel 10 négyzetméteres teraszt kapcsoltunk a nappaliból megközelíthetően  ill. a földszinti lakásokhoz külön kertrész is tartozik. Az utcavonallal párhuzamos hosszanti tömb egy tetőtszinttel magasabb az udvari szárnyaknál, ide kerülnek a penthouse lakások, illetve az udvari szárnyakon nagyméretű közös tetőteraszok, melyek bizonyos részeken zöldtetővel vannak borítva.

A tervezésnél fontos szempont volt a kompakt tömegformálás, mert az épületnek az alacsony energiafogyasztású épületekre vonatkozó szabályokat teljesítenie kell, így a lehűlő felületet minimálisra kell szorítani. További kikötés a nappali szobák déli tájolása, illetve a szakaszos megépítés lehetősége. Várhatóan négy szakaszban fogják megvalósítani a projektet, az általunk tervezett épület tulajdonképpen négy épület egymás mellé sorolásából áll egy-egy udvari szárnnyal megtoldva.

A pályázathoz ezen felül felület/térfogat számítást, bruttó alapterület/hasznos alapterület számítást kell mellékelni. Az épületfizikai számítással és a költségvetéssel egy-egy szakembert bíztunk meg.

A VÉGZENDŐ FELADATOK

A végzendő feladatok alapvetően számítógépes rajzolásból állnak, melyhez természetesen hozzátartozik az irodalmazás és az egyeztetés is. A kollegáim közül többen kijárnak építkezésre művezetni (múzeumbelső kialakítás), nekem eddig csak az irodában kellett dolgoznom.

NAPI MUNKA

A napi munka itt 9 órakor kezdődik és körülbelül 6 óráig tart (de alapvetően a kötetlen munkaidő jellemző, kulccsal lehetett nyitni-zárni az irodát). Ebbe beletartozik egy ebédszünet is 2 óra körül, ilyenkor a legtöbben a közeli kínai étterembe vagy egy pizzázóba mennek ki. Esetleg a közeli élelmiszerboltból hoznak ebédet, melyet aztán az irodához tartozó tetőteraszon is el lehet fogyasztani szép időben. Pályázatleadáskor itt is előfordul a hétvégi munka, esetleg éjszakázás is, de természetesen később ezt szabadságként ki lehet venni.

HASZNÁLT MUNKAESZKÖZÖK

Az irodában számítógéppel folyik a tervezés: Archicad, Autocad, Illustrator és Photoshop programokat használnak többnyire. Van, aki saját laptopján végzi a munkát, van aki ottani számítógépen. Nyomtatni, fénymásolni, szkennelni A3-as lapméretig lehet az irodában (fekete-fehér + színes), a nagyobb papírokat a közeli nyomtatóba viszik el. A makettezéshez kővágó áll rendelkezésre. A makettek általában polisztirolhabból készülnek, de természetesen leadáshoz igényesebb anyagokat használnak.

A MUNKAKÖRNYEZET ISMERTETÉSE

A munka egy egylégterű irodában folyik. Viszonylag nagy íróasztal áll mindenki rendelkezésre. Az iroda világos, egy sarokszoba körben ablakokkal, melyekhez kívülről árnyékoló tartozik (a túlzott felmelegedés megelőzése végett). Mint már említettem tartozik az irodához egy tárgyaló, egy konyha és egy vizesblokk is. A munkakörnyezet összességében kényelmes, az iroda a második emeleten található, lépcsőn és lifttel is megközelíthető.

no images were found

MŰEMLÉKEK

A kollégiumhoz közel található a híres Karl Marx Hof. A Karl Marx udvar egyike Bécs legismertebb közösségi épületeinek és Döblingben a 19. kerületben található. Nyugatról a Heiligenstädter Strasse, északról a Grinzinger Strasse, keletről a Bosch Strasse és délről a Geistingergasse határolja. A Josef-Hindels-Gasse és a Felix-Braun-Gasse keresztezi az épület-együttest, a Február 12.-e tér található a középpontjában. Ami a történetét illeti, a Karl Marx udvart egy olyan területen hozták létre, amely a 12. századig egy hajózható Duna-mellék volt. 1750-ben ebből még pár tócsát megtartottak, melyeket aztán II. József császár alatt feltöltöttek. (Ma is a közelben folyik a Duna egyik csatornája). Az ezt követő időkben kertészetek voltak ezen a területen. Az 1920-as évek közepén kezdődött meg a kertészetek áttelepítése, amikor is a szociáldemokrata lakóházépítés-program egy hatalmas lakóház-együttes létesítését tervezte. 1927 és 1930 között Otto Wagner és a várostervező Karl Ehn tervei szerint a lakóház-együttes 1382 lakást 5500 lakóval foglalt magába. A 150000 négyzetméter nagyságú 1000 méter hosszúságú területnek csak a 20 százaléka lett beépítve, a maradék területet játszótérként ill. kertként lehetett használni. Az építmény számos közösségi helyiséget foglal magába, mint mosókonyhákat, fürdőket, óvodákat ill. egy könyvtárat, orvosi rendelőket és boltokat. A Karl Marx udvar négy villamos megálló hosszúságú (körülbelül 1100 méter hosszú), és ezzel a világ leghosszabb egybefüggő épület-együttese. A közösségi épület-együttest a filozófus, közgazdász és kommunista Karl Marx után nevezték el. A Karl Marx udvar a február-felkelés idején vált ismertté, amely 1934-ben a fasiszta állam ellen irányult. Az Anschluss után a német hatalom 66 családot űzött el a Karl Marx udvarból, közülük csak 29 tért a Holocaust után vissza. Emlékükre csak sok évvel a háború után került fel egy fekete emléktábla az udvarra. A súlyos bombatalálatok után az 1950-es években hozták rendbe az épületet. Az 1980-as években a Karl Marx udvaron általános felújítást hajtottak végre.

Valamivel korábbról, a századforduló előttről maradt Bécsre a Gasometer épülete. Ezt az együttest annak idején rekordidő alatt, 72 nap alatt építették meg. 47 millió téglát és 67 millió tonna építőanyagot használtak fel. Gázgyárként 1899. október 31-én nyitották meg (700 km hosszú csövekből folyt a gáz, naponta 432000 m3 gázt produkált az üzem), és 1985-ig volt üzemben, mikor is a városi gáz helyett átálltak a földgáz használatára. Az épületet ezután műemlékké nyilvánították, és kiállítások, filmforgatások helyszíneként szolgált. Ám ezen rendezvények  nem fedezték a fenntartás költségeit, ezért egyéb hasznosításon kellett gondolkodni. Ebben az időszakban bővítették az U3-as metróvonalat, és 2000-ben nyitották meg a Gasometer nevű állomást. Ezen fejlesztés eredményeképpen a Gasometer mindenki számára egyszerűen megközelíthetővé vált, így a lakás funkció is szóba kerülhetett az átalakításnál. Maga az átépítés 1999 februárja és 2001 augusztusa között zajlott le, az egyes épületegységeket más-más tervező építész formálta meg. A metróállomásról elsőként a „D” épület közelíthető meg. Ez az egység Wilhelm Holzbauer tervei alapján készült el. Az első három szinten itt üzletek találhatók, majd a bevásárlóteret egy üvegfödém zárja le. Innentől felfelé lakásokat alakítottak ki. A „D” egység harmadik szintjéről egy zárt folyosó vezet át a „C” egységbe, mely mai formáját Manfred Wendorn építésznek köszönheti. Ez a gáztartály az „arborétum” nevet kapta, mert belül egy fás zöld udvart alakítottak ki, a tetőre tetőkert került, ami most márciusban még nem volt igazán észrevehető. A lakások felül, az irodák lejjebb kaptak helyet. Áthaladva a „B” egységbe egy 3500fős koncerttermet találhatunk. Ehhez az egységhez kívülről egy 8 lábra állított új toronyépületet is hozzákapcsoltak, ahonnan szép kilátás nyílik a környékre. Ez az új épület jóval magasabb, mint maga a Gasometer, 2/3-áig befelé, majd onnan kifelé dől. A B épületet Coop Himmelb(l)au tervezte. Végül Jean Nouvel francia sztárépítész tervei által megvalósult „A” egységhez jutunk el. Itt a nyitott belső udvaron egy 9 részből álló csillag szerkezetet alakítottak ki fémből és üvegből. Mint a többi egységben is, itt is alul irodák (alsó három emelet), felül lakások kaptak helyet (fenti hat emelet). Az épületegyüttes mellé mozit is építettek, egy zárt folyosón (hídon) keresztül valósul meg az összeköttetés a Gasometer és a mozi között. Összességében a Gasometer 2012-re is egy karbantartott, használható tereket tartalmazó épületegyüttes maradt azzal, hogy a már elavult rendeltetést új rendeltetések váltották fel.

Szép tavaszi időben kihagyhatatlan a bécsi Práter meglátogatása. Tulajdonképpen ez a park a budapesti Városligethez hasonlítható. A terület már a 18. század vége felé kedvelt kirándulóhely volt. Tejivók, kávéházak és különböző fogadók várták az idelátogatókat. 1830-ban Basileo Calafati megnyitotta a „bűvészmutatványok és szellemidézések műtermét” majd nem sokkal később az első körhintát. Ennek hatására egyre több mutatványos bódé, kuglipálya, szórakoztató hely lepte el a területet és kialakult a Volksprater.

Rögtön a bejáratnál most is a vidámpark fogadja a látogatókat. Itt található a Riesenrad névre hallgató híres bécsi óriáskerék, melyet 1896-97-ben Walter Basset angol mérnök tervei alapján építettek I. Ferenc József uralkodásának ötvenedik évfordulójára. Hasonló óriáskerék akkortájt több nagyvárosban is épült (Chicago, London, Párizs) a lakók szórakoztatására, de ezeket az idők folyamán nem tartották már karban. 1916-ban Bécsben is az óriáskerék lebontása mellett döntöttek, már az engedélyt is kiadták a bontáshoz, de pénzhiány miatt nem valósult meg a bontás. Később, 1944-ben leégett a kerék. A renoválás során az eredeti harminc gondolából már csak tizenötöt helyeztek vissza, majd 1947-ben helyezték ismét üzembe a kereket. Az óriáskereket az évek folyamán többször is átfestették (1997, 1999), 2002-ben pedig újabb gondolákat helyeztek vissza, éjjelre pedig díszkivilágítást kapott (arany és ezüst színűt) a kerék. Az óriáskerék Bécs jelképévé vált. Műszaki paramétereit illetően 64,75 méter magas, átmérője 61 méter, forgási sebessége 0,75 méter másodpercenként.

(Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy a bécsi vidámparkban található a Práter torony is, amely a világ legnagyobb körhintája. 117 méter magas, óránként 60 kilométeres sebességgel forog.)

ÉPÍTÉSZETI ÉRDEKESSÉGEK

A bécsi Milleneum City rendeltetése megegyezik az átalakított Gasometerével. Ez az új bevásárló-szórakoztató központ az U6-os Handelskai megállójától 10 percre helyezkedik el Brigittenau kerületben (Bécs 20. kerülete). A kollégiumból körülbelül 20-30 perces sétával a Duna-parton is elérhető. A toronyház közvetlenül a Duna-parton áll, a Duna túloldalán a Duna-sziget található, mely a budapesti Margit-szigethez hasonlóan a hétvégi kikapcsolódás, pihenés helyszíne lehet. Visszatérve a Milleneum Cityre, az épület Ausztria legmagasabb épülete, és harmadik legmagasabb szerkezete a Duna torony után. 171 méter magas (561 láb), és a rászerelt antennával együtt az építészeti magassága 202 méterig (663 lábig) terjed, de ez nem számít bele a hivatalos magasságba. A szintek száma 51. Az épület tervezői: Gustav Peichl, Boris Podrecca és Rudolf Weber. Az épületet a közelgő Milleneumra építették rekordidő alatt. A hatékony szervezésnek és a modern technikának köszönhetően egy hét alatt két és fél szintet építettek fel, és 1999-re készült el teljes épület. A torony formáját tekintve két kapszulából áll, homlokzata üvegezett, melyet acélszerkezet tart. A Milleneum Cityben bérel irodát számos híres nagy cég, mint a Xerox, a Cirquent, a Trivadis,a  CSC, a Carlson Wagonlit, az Inode (UTA), az  Agip és Cisco. Az eredeti tulajdonos, George Stumpf 2003-ban adta el a komplexumot 360 millió Euróért (az építési költség kb. 145 millió Euró volt), hozzávetőlegesen 215 millió Eurós haszonnal. Az üzletek hétfőtől szombatig vannak nyitva, a szórakoztató létesítmények hétvégén is egészen éjszakába nyúlóan működnek.

Bécs építészetileg vitatott, de mégis egyik leglátogatottabb épülete a Hundertwasser-ház (Ausztria kulturális örökségének része), melyet 1983 és 1986 között Joseph Krawina és Peter Pelikan épített. Friedrich Stowasser, híressé vált művésznevén Hundertwasser, azaz „száz víz” festő, építész és filozófus volt. Nagy hatással volt rá a bécsi szecesszió művészete, hitvallása szerint az ember térjen vissza a természethez. Az általa tervezett többlakásos társasház (52 lakás, 4 iroda, 16 privát és 3 közös terasz) szobáiból nagy fák nőnek ki, az ágaik az ablakokon át. A tető zöldtető. A házon összesen 250 fa és bokor található. Maga az épület a 3. kerületben van, Kegelgasse 34-38-as szám alatt található. A Schwedenplatzról az 1-es villamossal lehet megközelíteni.