Palotás Gábor: Helyszíni jelentés Grazból

ELŐZMÉNYEK

Hosszas keresgélés után január közepén érkezett barátságosan invitáló válaszlevél Thomas Puchertől, a nevét viselő építészműhely vezetőjétől, Grazból. Sok szempontból a legjobb lehetőségnek számított ez a korábbiak után, hiszen mindkettőnknek, feleségemnek és nekem is tudott gyakorlati helyet ajánlani és  az ösztöndíj mellé szerény kiegészítést is tudott kínálni. Nem utolsó a fontossági sorban, hogy Graz meglehetősen közel van az otthoniakhoz, amely fontos szempont tud lenni, ha az ember már családosan vág neki a kalandnak. Ugyan nagyon csalogató volt például a bregenzi lehetőség is, irodával közvetlenül a Bóden-tó partján, ehhez azonban nem voltunk elég bátrak. Örültünk ennek az ajánlatnak azért is, mert közelsége ellenére Graz teljesen ismeretlen terepnek számított mindkettőnk számára. Vonzó volt továbbá a léptéke, a kulturális, egyetemi városi közege, ami érdemesnek látszott a felfedezésre. Nem utolsó sorban az iroda remek kihívásnak tűnt, jó tanulási lehetőségekkel, érdekes projektekkel.

KÖZLEKEDÉS, LAKÁS

A családi költözés miatt csendes, nyugodt környéket igyekeztünk találni megunknak, ahol nem okoz majd gondot sétálni,  nem nagy a forgalom, kívül esik a város zaján és mindemellett legalább a tömegközlekedés révén közel esik a központ közelében fekvő irodához. Kicsit körülnézve Grazban, Andritz városrészre esett végül a választásunk, ami mindössze ötven éve lett önálló kisvárosból az egyik városi kerület és egyébként Graz legészakibb részét kell alatta érteni. A városrész persze hatalmas területen fekszik, nekünk viszont sikerült a kertvárosias “városka” központjában egy megfelelő kétszobás lakást találni, így azért elkerülve a “világvége életérzést”, egyben minden fontos dolgot, boltot, postát, hivatalt, sőt még rendőrséget is a közvetlen közelünkben tudva.

Lakást keresni és kivenni persze nem volt egyszerű. Az előzményekből kiindulva kiderült: nagyon gyorsnak kell lenni és egyből lecsapni arra a lehetőségre, ami megközelíti árban, fekvésben, szobaszámban a kívánalmakat. A piac rendkívül gyorsan pörög ugyanis, különösen abban az intervallumban, ahol mi is érdekeltek voltunk, a kétszobás 40-60 m2-es tartományban. Velünk egy időben az irodában többen is kerestek lakást maguknak és ők is erre a jelenségre panaszkodtak, még azzal az előnnyel is a hátuk mögött, hogy egy-egy lakás megtekintéséhez nem kellett többszáz kilométert leküzdeniük. Ahogy közeledett a gyakorlat tervezett kezdete, elkerülhetetlenné vált a magabiztos kirohanás és a legrövidebb idő alatt a legjobb lehetőségből szerződés összehozása. A már említett andritzi ingatlan volt a kiszemelt célpont február végéhez közeledve, egy öreg kétszintes ház első emeletén, a Steiermärkische Sparkasse bankintézet felett. A lakást két furcsa módon két ingatlanközvetítő is megmutatta ugyanazon a napon. Ebben egy adag kíváncsiság is volt, mindenesetre nyerő lépésnek bizonyult a második találkozóra is elmenni. Hiába mondta ugyanis az első ügynök, hogy hárman is gondolkodnak a lakás kivételén, esélyem nem sok van, mivel a második iroda a tulajdonos bank száz százalékos tulajdonában van, a velük való találkozás számított. Utólag átgondolva a más terepére belépő másik ingatlanos iroda az előző lakó magánakciója lehetett, aki így próbálhatott előbb kibújni minél hamarabb a felmondási idő kötelezettségei alól. A lényeg tehát, hogy sikerült időben a lakáskérdést megoldani és a közvetítői díj ellenére megnyugtató volt, hogy a határozatlan idő miatt bármikor kiléphettünk a szerződésből 3 hónap felmondási idővel, ugyanennyi idő kaucióval.

Az andritzi főtértől mindössze kétszáz méterre laktunk tehát, remek közlekedési adottságok mellett: a téren van a 4-es és 5-ös villamos végállomása, munkanapokon tehát kicsit több mint 5 percenként lehet villamost kapni, amellyel 10-15 perc utazással el lehet érni a Keplerbrückénél az 58-as buszt vagy a főtéren az 1,3,6,7 villamosok bármelyikét, melyek az iroda közvetlen illetve meglehetős közelében tesznek le további 5 perc tömegközlekedéssel. A legideálisabbnak és legkényelmesebbnek azonban a közvetlenül a főpályaudvarra közlekedő buszjáratok bizonyultak, a 52-es és 53-as busz, melyek különböző útvonalon, 20-25 perc alatt értek vittek általában az irodáig. Ezek az idők azonban sajnos csak munkanapokon, csúcsidőben voltak igazak. A közvetlen buszok sajnos este 8 után nem járnak, pedig a sűrűbb pályázatos időkben bizony jó szolgálatott tettek volna. Ha az emberfia 10-11-kor próbált hazajutni, az csak a villamosokkal, átszállással volt lehetséges és a ritkább járatok miatt persze ez majdnem egy óra is lehetett olykor. Ezt még pluszban nehezítették a felújítási munkák, előbb a 4-5-ös vonal javítgatása majd az AnnenStraße teljes feldúrása és pótlóbuszok nehezítették a szituációt. A legnehezebb feladatnak munkába járás szempontjából a vasárnapi műszakok bizonyultak, ekkor ugyanis kedvenc buszaink nem jártak, maradtak tehát ismét a ritkábban járó villamosok.

Graz egyébként kiemelten jó közlekedési viszonyokkal rendelkezik, 7 villamosvonallal és számos buszjárattal. Az autósokat szigorú parkolási szabályokkal és hatékonyan tevékenykedő parkolóőrséggel próbálják meg átültetni a közösségi viszonylatokra. A kiemelkedően szigorú övezeti rendszerben, a belső kék zónában 3 óránként új jegyet kell váltani (át is kellene állni elvileg, de ezt nem ellenőrzik olyan szigorúan), melynek árából 24 órás jegyet lehet venni az összes buszra, villamosra. A kintebb elhelyezkedő zöld zónában egész napra le lehet tenni az autót és némileg olcsóbb a díj egy órára. Az 1 órás Verbund Linie-jegy szintén tetszőleges számú átszállást tesz lehetővé, de hosszabb tartózkodás esetén jobban megéri 24 órás jegyet venni, hiszen az majdnem annyiba kerül, mint egy két egy órás jegy. Természtesen a heti, havi, féléves és éves bérletekkel még kedvezőbb ár-érték arányt lehet elérni, de alapvetően az árszabási politika lényege feltehetően az, hogy legalább napijegy váltásra sarkallja a városban utazókat. A havi bérlet egyébként 38,20 euróba kerül, ami megfizethetőnek tűnik a fizetések itteni színvonalához mérten, még akkor is, ha a gyakorlat végére ez 40,20-ra drágult.

Bár kitűnő bicikliútrendszer van kiépítve Grazban, ennek előnyeit nem volt alkalmunk kipróbálni. Ez persze saját döntés volt nagy részben. Tervben volt bicikli kiszállítása vagy –vásárlás, azonban bármelyik választás plusz energiabefektetést igényelt volna, amire sosem volt elég erős szándék. A fő ok persze a kényelmesség volt ebben a kérdésben, amibe nagyban belejátszik a grazi időjárás is, hiszen gyakorlatilag tavasztól kezdve egész nyáron átlagban minden harmadik nap egész nap esett az eső, amely nem annyira kedvez a kulturált bringázásnak. Egy majd mindennapos délutáni-esti zápor esetén  az irodában kellett volna hagyni a kerékpárt és tömegközlekedni, visszafelé másnap reggel megintcsak ezt tenni, közben a biciklit csak bizonytalan helyen lehetett volna tartani, mivel a lopások igen gyakoriak. Megfelelő hely nem volt a tárolásra sem, a házfelügyelet folyton azzal terrorizált bennünket, hogy az iroda előtt álló bringákat lefoglalja tűzrendészeti okokból. Röviden maradjunk annál a megállapításnál, hogy sokkal kényelmesebb volt bérletezni.

no images were found

IRODA GRAZBAN

Az Atelier Thomas Pucher 2005 óta áll fenn, alapítása összeforr azzal az épülettel, amelynek 6. emeletén ma is működik. A Welcome Towerként aposztrofált, 60-as években épült irodaház 7 emeletes hosszanti tömbjének külső-belső felújítása volt az iroda egyik első nagy munkája, melynek eredményeképpen kiváló bázisa lett az akkor még kis cégnek. A Bahnhofgürtelt nehéz lenne Graz egyik legszebb részének nevezni, elsősorban hatalmas autós forgalma miatt illetve a környék némileg elhanyagolt, elhagyatott jellege miatt. Ez az érzet a központtól kifelé induló sugárutakon elég hamar érzékelhető a Murának ezen a partján. Az Annenstrasse olcsó butikjai, kebabos üzletei valami hasonlóról árulkodhatnak, mint a pesti Nagykörút: a város nem tudja funkcióval betölteni az űrt, amit a koncentrált bevásárlóközpontok megjelenése generált és az újabb befektetői próbálkozások is rendre kudarcot vallanak. Ez utóbbiak közül az Annenpassage megvalósult földszíni-földalatti ötlete a legkiválóbb példa: üresen tátongó üzlethelyiségei mutatják, ez egyelőre szélmalomharc. Mindezzel természetesen együtt jár nagyobb területek elértéktelenedése, bevándorlók koncentrált beköltözése, további elértéktelenedés generálása, ami a város Gries illetve Lend centrumban fekvő városrészeire kiemelten jellemző. A dolog azért furcsa, mert ezek a területek nem lehetnének jobban a centrumban, mégis a túlparton, az óvárosi részen kitapintható lüktetés megáll a Kunsthaus 100 méteres hatósugaránál és véget ér a varázs. A főpályaudvar előtti tér rendezése és a közlekedési viszonylatok (busz, villamos, vonat) elérésének további racionalizálása, mely munkálatok egy nagy léptékű terv keretében kinntartózkodásunkkor gőzerővel folytak, mindenképpen javítani fognak a helyzeten és sikere esetén egyértelműen olyan jelzés lesz a városnak, hogy érdemes központilag szanáló programmal beavatkozni ezeken a kiemelt helyeken, mert a piac maga nem fogja kezelni ezeket a problémákat.

Mindezek ellenére az épület elhelyezkedése építészműhely számára mégis ideális. Graz két fő szervező monstrumától, a óvárost egykor maga köré gyűjtő Schlossberg dombtól és a város nyugati részét észak-déli irányban lezáró, végigfutó hegyvonulattól, a Plabutschtól körülbelül egyenlő távolságra fekszik, utóbbival párhuzamosan fordulva. Az iroda keleti-nyugati ablaksora és egy szem véghomlokzati déli ablaka kitűnő kilátást biztosít a város jelentős részére, elsősorban a 60-as, 70-es években minden koncepció nélkül átépült-beépült nyugati részre.

Érkezésünkkor foglalta el teljesen az iroda a 6. emelet teljes félszintjét, éveken keresztül ugyanis a Bramberger Architects-szel közösen lakták a két nagy egyterű blokkból álló rész egy-egy légterét. Az együttlakás természetesen közös munkákat is jelentett, ez az együttműködés azonban mostanra megszűnt és új struktúra kristályosodott ki, melynek keretében két külön csapatra oszlott az immár egy név alatt az iroda. Létrejött egy tisztán koncepciókkal, pályázatokkal, projektelőkészítéssel foglalkozó ‘Competition team’ és a salzburgi kórházprojketről elnevezett ‘SALK’ csapat, amely a névadó, várhatóan legalább 2-3 évig munkát adó projekten kívül általában felelős az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítéséért illetve  az építési munkák felügyeletéért. Ez a felállás nagyjából megfelelt kettőnk különböző habitusának is, így ezzel összhangban Orsi az engedélyes-kivitelező csapatban, magam pedig a pályázatos-koncepciós csapatban kezdtem meg a munkát márciusban.

Az iroda egyedi profilja:

Thomas Pucher csapata kiemelten sikeres volt az elmúlt években nemzetközi pályázatok terén. Az erőteljes pályázatos irányba fordulás egyfajta természetes, átlagos menekülési koncepció volt a Thomas által még éretlennek minősített grazi befektetőkkel való küzdelemből, egyszersmind az akkor még számára túl szűk lehetőségeket biztosító piac helyett a világ sokkal szélesebb pályának tűnt, hovatovább, mint ahogy az évek bizonyították, ez a menekülés nem jelent automatán mindenre megoldást. A nemzetközi pályázatokon való rendszeres és állandó jelenlét együttjárt egy erőteljes globális nyitással is, amely ma is annyira jellemzi és meghatározza a műhely karakterét, mint talán kevés más irodáét Ausztriában.

Megépült projektről röviden:

Az Észtországban megvalósuló Tartu Rebase projekt a villaépítészet és a társasházépítés előnyeinek ötvözését tűzte ki célul, melynek keretében a maximum 8 emeletes tornyokban az egy- illetve kétszintes lakások olykor szintszélességű privát teraszokkal rendelkeznek, miközben az egyes szintek kis szögben elfordulnak egymáson. Az optikai hatás miatt úgy tűnik, a födémek harmónikaszerűen lejtenek egymáson. A hófehér, cikkcakk pengékből formált tömeg felső három szintjei merészen kikonzolosodnak.

Grazban épült meg, szintén pályázat elnyerése után a Mura jobb partján a Nikolaiplatzból eredő NIK projektnéven számontartott irodaház. A sakktábla homlokzatú négy szintes épület a szűk kis téren a környező magasabb szomszédok közül határozottan a Mura túlpartjáról, a várdombról a várost figyelő Óratorony (Uhrturm) felé fordul. A nappal arany-fekete, esti kivilágításnál, fekete-sárga minta minimalista tisztasággal kezeli a megfelelő bevilágítást és a tárolást megoldó szekrényfalak elhelyezkedését. A megépült munkák alapján az iroda az elmúlt időszakban sorozatban harmadszor nyerte el a Best Architects-díjat (2011, 2012, 2013), vagyis háromszor lett beválogatva egy-egy épülete a 2007 óta évente, Berlinben összeállított kiadványba, melyben Németországban, Svájcban, Liechtensteinben, Olaszországban illetve Ausztriában működő irodák megépült munkáit mutatják be évente változó zsűri döntése nyomán. Az eddig díjazott épületek az előbb említett Tartu- illetve NIK-projekt mellé idén Thomas egy grazi villája került (Villa SK), amely tulajdonképpen egy meglévő családi ház modern toldalékaként állt elő.

Építés alatt álló munkák:

Jelenleg két projekt építése van folyamatban: a grazi Muchargassén épülő társasház, ahova a júniusi  Architecturtag keretében szervezett épületbejárás alkalmával volt alkalmunk nekünk is betekinteni. Ezzel a projekttel a korábbi társiroda, Alfred Brambergerék foglalkoznak napi szinten. A másik az ez év elején induló építkezés, az amstetteni iskola kivitelezése volt. Utóbbi munka haladását webkamera és egy erre beállított monitor-gép kombináció segítségével volt lehetősége minden kollégának nyomon követni. Az iroda bejárati oldali nagyobb egyterű részének első feléből könyökmagas polccal leválasztott ’könyvtár-tárgyalóban’ a könyvek közötti monitoron az alapozástól kezdve lehetett szemlélni az eseméyeket: augusztus végére például a negyedik emeletig jutott az egyik négyeztes tömb szerkezete.

Építés előtt álló, várakozó projektek:

Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC, Organization of Islamic Cooperation) új központjának tervezésére kiírt pályázaton 2006-ban sikerült 1. helyezést elérnie az irodának akkor még egy svájci pályázóval megosztva. A szaúd-arábiai Jeddahban (Dzsidda), a szervezet új központjában megvalósítandó projekt kezdése azonban évről-évre halogatódik, bár azóta a költözés maga már megtörtént a korábbi székhelyről, Isztambulból. Az ENSZ utáni második legnagyobb világszervezet központja költözésének hátterében három okot szokás említeni: az egyik vallási – a Mekkah tartományban fekvő nagyváros a két legfontosabb muszlim zarándokhely (Mekka és Medina) kapujának számít; a másik geológiai ok – az új központ a teljes szervezet országait tekintve sokkal központibb helyzetbe kerül; a legfontosabb harmadik ok viszont geopolitikai – Szaúd-Arábia gazdasági és diplomáciai ereje egyben katonai függetlensége a legfontosabb tényező (szemben a NATO-tag Törökországgal). A központ építésének megrendelője egyébként nem maga a világszervezet, hanem a neki immár otthont adó Szaúd-Arábia és így minden ezzel kapcsolatos tényleges döntés az OIC főtitkárán túl Abdullah bin Abdul Aziz szaúdi király hatáskörébe tartozik. A több éves csúszásnak számos oka lehet, például az egyes arab országokban dúló háborúk, utóbbi időkben pedig az arab tavasz eseményei. Az Észak-Afrikán és az Arab-félszigeten végigvonuló forradalmi illetve polgárháborús események azonban jelen helyzetben éppen katalizátorai lettek az OIC Headquarter építésének, hiszen a nemzetközi szervezet és a király közös álláspontja szerint az arab világnak mind befelé mind kifelé végre erőteljes pozitív üzenetre van szüksége és az erre a kínálkozó legjobb lehetőség az Atelier Thomas Pucher és a Bramberger Architects által tervezett központ, mint pozitív szimbólum megépítése lenne. Az idei nyár tehát végre valami elmozdulást hozott a tervek megvalósulásának lehetőségében. Az iroda új látványterveket és új modellt szállíttatott Isztambulba, ahonnan a szervezet a királyi audenciára vitte a projektet, ahol Abdullah bin Abdul Aziz zöld utat adott az indulásra és augusztus 13-án ennek erdményeképpen a soros (Szíria tagságát felfüggesztő) OIC-gyűlés alkalmával a főtitkár Ekmeleddin Ihsanogluval szándéknyilatkozatot írtak alá a projekt véghezvitelét illetően.

A Sinfonia Varsovia épülete a másik talonban lévő nagyberuházása az irodának. A pályázat során Zaha Hadidot is maga mögé utasító projekt egyértelműen forráshiány miatt csúszik. Bár a nyár elején voltak hírek, melyek arról szóltak, hogy sikerült, vélhetően Norvég Alap-os forrásból pénzt keríteni -kezdésképp a villaépület felújítására-, továbbá Thomas a varsói polgármesterrel és a Sinfonia vezetőjével a közelmúltban szándéknyilatkozatot írtak alá a 2010-ben elnyert pályázati terv jövőbeni megvalósítására, további előrelépés egyelőre nem történt. Így továbbra is várni kell, hogy tényleges szerződés legyen és elkezdődhessen a tervezés. A titkos, elrejett kert koncepciójára épített terv eredménye a meglévő kastélyépületek környezetében fekvő zöld terület barokk kertként való erőteljes leszakítása a zajos, nagy forgalmú utakkal tarkított környezetétől. Ezt magas, de alulról végig felnyitott hatalmas faltartóként feszülő falak segítségével oldották meg a pályázati tervben. Ebbe a védelemként szolgáló falba integrálódik be a részben föld alá süllyeszett, ívesen kanyargó, egymásba fonódó lelátószalagokból összeálló koncertterem is. Bár a tervezés során az elsődleges szempont pontosan az adott helyszínen jelenlévő kulturális és viszonyok között kialakított koncepció megfogalmazása  volt szemben egy bárhova lehelyezhető épülettel, a pályázat után mégis sok kritikát kapott az iroda – sokan ugyanis a zenét óvó, azt mintegy misztériumként rejtő falak helyett a varsói gettó vagy a berlini falra tudtak inkább asszociálni. Szerencsére ezek a hangok többnyire elültek mostanra és reméljük, ha egyszer építésre kerül sor, nem is erősödnek fel újra.

Végül ide kívánkozik a pillanatnyilag legfontosabb munka: a salzburgi kórház tervei, aminek rajzolásában Orsi  is részt vett hónapokon keresztül és amely építkezés várhatóan jövőre fog elindulni az idén beadott engedélyezési tervek alapján.

A sokszínű iroda felépítése, munkatársak

Ahogy korábban is említettem, az iroda két csapatra oszlik, a koncepciógyárra és a mérnöképítész részlegre és ez a felosztás nem túl régi előzményekre tekint vissza. Az új csapat a régebbi, tapasztaltabb munkatársakból verbuválódott, mint például Hannes, aki már 4 éve dolgozik Thomasszal, itt van Florian, aki híres cseh építész felmenőkkel rendelkezik, a félig spanyol-félig osztrák Claus, aki fémmunkásból lett építész valamint Robert, akinek az iroda egyik korábbi horvát gyakorlatosa a barátnője. Idén egészült ki a csapat Edivel, akinek finnországi svéd a felesége, akivel természetesen a TU-n ismerkedtek meg. Ő egyébként a legfiatalabbnak kinéző 42 éves, akivel volt alkalmam eddig találkozni, biztosan a Kadánál szerzett junior cím tette örökifjúvá. A nemrég felállt teamet Cristopher Degen vezeti és veszi át folyamatosan a feladatokat Thomastól, aki egyre jobban törekszik rá, hogy elengedjen egy-egy újabb szálat az iroda teljes irányításából. A másik csapatot érkezésünk előtt sokkal internacionálisabbnak gondoltam, valójában itt is a német anyanyelvűek voltak túlsúlyban. Ennek oka az is, hogy velünk egy időben nem igen érkeztek más gyakorlatosok az irodába, csak hónapokkal később. Itt a felállás márciusban az alábbi volt: Erich, aki korábban öt évig Horvátországban dolgozott pályázatokon, Bernhard, akinek talán a legrégebbi az ismeretsége Thomasszal, még az egyetem alatt kezdett el bedolgozni valamint az ő barátnője Evi, aki előttünk nem sokkal, februárban érkezett, ám júliusra ki is lépett a pályázatos hajtás okozta néha kissé  fagyos irodai légkör miatt. Mellettük két, már állandó munkatársnak számító lengyel színesítette a képet: Dorota április óta van a cégnél, a pályázatos csapatban, de júniusban a csapatot próbára tevő dortmundi pályázat után átkerült a kivitelesekhez, kissé nyugodtabb vizekre evezve. Kamil pedig ősz óta van az irodában és a főmodellezői feladatkört vette át egy korábbi gyakorlatostól. A nyár folyamán aztán újabb lengyelek érkeztek, Wojciech, Stanislav majd Joanna személyében valamint egy bosnyák srác is érkezett Isztambulból, Amar, ő csak két hónapot töltött Grazban. Rajtuk kívül még négy fontos munkatársról kell szólni: a Dél-Afrikából származó, félig ír, félig indiai Crystal és a portugál Ana intéz minden pályázattal, adminisztrációval, sajtóval kapcsolatos ügyet, Josephine Liu pedig a kínai projekteket, az iroda kínai piacra való betörését koordinálja, készíti elő. Mindhárom hölgy a barátja/férje miatt került először Grazba, majd később az irodába. Legvégül, de nem utolsósorban a szintén régi munkatárs Klaust nem szabad kihagyni, ő modelleket gyárt napi 8 órában és egyben gyakorlott szakácsként a konyha felelőse. Körülbelül tehát ez volt az iroda, míg kint voltunk.

MUNKAVÉGZÉS A PÁLYÁZATOS CSAPATBAN

A pályázatos, koncepcióterves munkák Erich Ranegger hatóköre alá vannak rendelve az irodán belül, akivel bármikor lehet egyeztetni és aki az egyes munkafázisokat összefogja és felelős érte, hogy minden rendben elkészüljön. Az egyes koncepciók azonban általában Thomastól indulnak el, aki jellemzően egy ideig egyedül gondolkozik a megoldási lehetőségeken, esetleg bevon egy-egy kollégát a szóba kerülő lehetőségek vizsgálatára. Később aztán jellemzően elindulnak a közös egyeztetések Erich-hel illetve a csapat egészével, végigbeszélve a felmerülő ötleteket és szétosztva a munkát a munkatársak között. A leadás közelében napi többszöri egyeztetésen történik az előrehaladás és a változtatási lehetőségek vizsgálata, gyakran utolsó pillanatban váltva koncepciót, ha a feladat úgy kívánja. A koncepciók kikristályosodása után az előadást kell megoldani, felosztva a munkarészeket: helyszínrajzok, alaprajzok, metszetek, homlokzatok rajzolása, látványtervhez modellek előkészítése, magyarázó infografikák összeállítása, tablók összerendezése és modellkészítés.

LSF Graz új egységére kiírt pályázat

Az első pályázat, amibe sikerült bekapcsolódnom, a város déli részén fekvő Sigmund Freud pszcihiátriai klinika új szárnyának tervezési munkái voltak. A részletes helyiségprogram összeállítása után az egyes szinteket szétosztva kezdtünk az alaprajzokon dolgozni. A kiírás nem sok lehetőséget adott az egyedi tömegformálásra, a beépítési kontúr elég szűk mozgásteret adott erre, sőt nagyon úgy tűnt, hogy az anyag összeállítói a meglévő, 70-es években épült épület – melyhez összekötő híddal kapcsolódik majd az új szárny- ikerpárját látnák szívesen. Maga a program nem volt különösebben bonyolult, az épület felső két szintje betegszobákat fogadott magába, szintenként két-két osztályt, az első emeleten kerültek elhelyezésre az orvosok és az intézményvezetés helyiségei. A komolyabb figyelmet a járóbeteg-rendelők és vizsgálók és az összekötő hídon keresztül az “ikerszárnyhoz” kötött közös funkciók megfelelő elrendezése jelentette. Az alsó egységek kisebb helyigénye a tömegformálás oldaláról kívánt valamiféle megoldást. A már említett szoros program miatt a nem túl sok lehetőség közül a hosszanti tömb keresztirányban szimmetrikus elrendezése mellett döntöttünk, hosszirányban egyenlő mértékben konzolosítva ki a felső szinteket az alsók fölé. Koncepciónk lényegi eleme volt a javasolt két folyosós, belső bevilágítós rendszer helyett az egy középfolyosó megvalósítása és annak igazolása, hogy ez a megoldás mennyivel gazdaságosabb és használhatóbb a másiknál. Ez feltehetően nem volt elég meggyőző és az orvosok szakmai véleményével is szembe mehetett, mindenesetre az általunk felvázolt fehér mészkőhomlokzatos épületnek nem sikerült az áttörés, a terv nem érdemelt sem helyezést, sem megvételt a zsürinél.

Bécs, Medienzentrum

Az Universität für Musik und Darstellende Kunst Wien új épületének koncepciója a kijelölt telekrésznek és a meghatározott beépítési magasságnak következtében a többi tervhez hasonló arányú téglatest lett. A mi tervünk további fő jellemzője ennek a „kockának” a belső kezelése volt, ahol a belső közlekedési rendszert egy nagyvonalú, a földszinttől a legfelső szintig felmenő, a belső tér felét elfoglaló lépcsősor adta, amely egyben magában rejtette az akusztikailag védett kis koncert- és próbatermeket. A többi szükséges helyiség a központi lépcsőháztól két irányban körben induló “körfolyosóról” nyílt ezután szintenként. Az épület homlokzata a klasszikus zene hangsávokra szétbontott vizuális képsorából redukálódott, apró, váltakozó méretű hosszú-rövid, álló-fekvő nyílásrendszert szórva szét  a négy külső falon, sávonként végigfutó hullámokkal. Az amerikai zeneszerző, zongorista és programozó  Steven Malinowski által kifejleszett „Music Animation Machine” program segítségévél generált homlokzati síkkompozíció a pályázat során Beethoven 9. szimfóniájának 2. tételének egy részletét „ábrázolja”, de  a végleges homlokzatra zeneszerzői pályázat kiírását javasoltuk tablónkon. A siker ebben az esetben is elmaradt.

Salzburg, Justitzzentrum

A pályázat beadására az év eleje óta készült az iroda, de nagyon sokáig nem volt ígéretes ötlet, amelyet érdemes lett volna kidolgozni részletesebben. A kiírás elég sok lehetőséget adott a 19. századi bírósági és fogdaépület egyes épületrészeinek elbontására, komplett épületszárnyak megszüntetésére, amellyel nagyvonalúbbá probáltuk tenni az intézmény megjelenését, használhatóságát, elegáns, átjárható udvart létrehozva helyükön. A pluszban elhelyezni kívánt funkciók azonban a központi udvart a meglévő állapothoz hasonló módon szűkítették volna, valamint rontották volna a folyosók természetes megvilágítási lehetőségét. A következő ötlet az érinthetetlennek nyilvánított tetőre való építés lett volna, számos alaprajzi verziót modellben megvizsgálva ezen elgondolás mentén. Ezen verziók is elvetésre kerültek végül, úgy ítélve, hogy a szükséges tartószerkezet nagyon megdrágítaná a projektet. A végső koncepció végül egy, a kiírással erőteljesen szembemenő próbálkozás volt, hiszen a meglévő tetőszerkezet elbontásával és eredeti alakjával, de modern üvegszerkezet formában visszaépítve igyekeztük a bírósági tárgyalókat elhelyezni. Az újjáépítés révén használhatóvá tett tetőszintet új illetve átalakított lépcsőházakkal tettük elérhetővé, a tetővel azonos üvegszerkezettel kialakítva. A kockázatos, biztonságinak messze nem nevezhető megoldás egy második körös kizárásra volt végül elegendő a tető sérthetetlenségére hivatkozva.

LWL Dortmund – meghívásos pályázat és utóélete

A dortmundi pályázatra az irodánkat többekkel együtt sorsolással választották ki a meglévő öt meghívott mellé, így összesen tíz pályázó, 7 német és 3 osztrák cég indult a zárt versenyben. A dortmundi klinika hatalmas parkjában 19. század végi laza beépítésű, 3 szintes épületek helyére és egy nagy zöldterület közepére kellett az új épületet elhelyezni. Az épület három szintjének három duplaosztályt kellett befogania, osztályonként egy-egy zárt és nyitott egységgel, központi ellenőrzéssel, orvosi szolgálattal, nappali társalkodó-étkező térrel. A kiírás külön sajátossága volt, hogy látványképet nem lehetett leadni és kizárólag fekete-fehér grafikával lehetett a programot bemutatni. Az első véglegesülés felé haladó koncepció a központi egységek szélső téglalapjainak sarkaihoz csatlakozó, nagyjából egyforma méretű, torz négyszög alaprajzú tömeget rendelt. Az összesen 7 egységből álló kompozíció négy udvart fogadott magába, míg az átlóra szerkesztett tetőgerincek váltakozó iránnyal álltak egymás mellett. A sokáig erőltetett széttagolt, sok éllel machináló koncepciót végül egy sokkal nyugodtabb, rendezettebb és közös íves tetővel összefogott 5 egységes épület terve váltotta, ahol a központi téglalap tömeg egy-egy sarkához csatlakoznak a belső udvaros egységei az ikerosztályoknak. A négy befogadott udvar, melyekben a park meglévő fái közül a legtöbbet próbáltuk megtartani, egy-egy kivágott darabként maradványaként értelmezhető a homlokzati elképzelés alapján, hiszen a kívülről egységes falamellás burkolat a “cour d’honneur-ökben” eltűnik és nyitottabb “metszethomlokzat” nyílik az udvar három falán.

A pályázat végül harmadik helyet nyert egy bécsi és egy bajorországi iroda mögött, ezzel azonban még nem ért véget a történet. A német pályázati rendszer alapján az első három helyezettnek prezentálnia kellett a döntéshozók és a zsüri előtt kisebb részben a pályázati anyagot, nagyobb részben a projekt terv alapján történő megvalósíthatóságát kellett a terv alapján minél meggyőzőbben igazolni, beleértve a menedzsment működését, a költséghatékonyságot és az iroda rátermettségét a projekt irányítására. Bár a kiszivárgott információk alapján az egyes tervek között bírálatkor nüanszok döntöttek, vagyis a zsürinél körülbelül azonos szintet ért el a három különböző javaslat, vélhetően mi éreztük a leginkább úgy, hogy a sikerhez még sokat hozzá kell tenni az eddigiekhez. Elsők között a bírálat által kifogásolt pontok alapján a prezentáció szerves része lett egy módosított terv, melyből kikerült a bejárati zóna télikertje, mint attrakció és ezzel párhuzamosan a földszinti zónából kikerült és az épülettömegbe integrálódott a sürgősségi eseteket kezelő, az egyik belső udvarba beálló egyszintes nyúlvány. Ezzel egyidőben a központi zóna megnyúlt kicsit, az udvarok pedig méretben differenciálódtak, az egyenletes, majd kilencosztatúság helyett egy szimplán szimmetrikus tömeg állt elő, melyben két nagyobb és két kisebb közel azonos méretű nyitott udvar tárul fel. A program tehát racionalizálódott, egyszerűsödött, a tömeg tisztult és legfőképp remekül kommunikálható (bruttó) négyzetmétercsökkentést sikerült elérni: az eredeti 17400 m2-ről 16200-ra redukálva a szükséges összes beépítést.

Mindemellett egy nagyon fontos döntést hozott az iroda annak érdekében, hogy a megbízás esélyeit tovább növelje. A projekt megvalósítására együttműködést kötött a cég az aacheni székhelyű kadawittfeldarchitektur építészirodával. A Klaus Kadát is sorai között tudó iroda voltaképpen az osztrák mester fiának, Kilian Kadának és Gerhard Wittfeldnek a vállalkozása, mely életmű értelemben az apa egykori irodájának a folytatása, szerzői jogi szempontból is jogutódja, méretben pedig több mint háromszorosa az Atelier Thomas Puchernek. Az alapvető előnyön túl, hogy német piaci szereplőről van szó, további pozitívum, hogy Aachen, ha nem is Dortmund közvetlen közelében, de legalább vele egy tartományban fekszik és persze számos nagy volumenű, hasonló funkciójú németországi referenciával rendelkezik az iroda. Az együttműködés alapját korábbi munkakapcsolatok illetve családi szálak adták: a mi irodánk részéről ugyanis Thomas rövid ideig, Cristoph Degen és Eduard Matitz pedig hosszú éveken keresztül dolgoztak Grazban Klaus Kadánál (Christoph ez idő alatt két kórház kivitelezését is levezényelte), mellékesen pedig Christoph Gerhard Wittfeld gyermekének a keresztapja.

A két iroda augusztus 17-i prezentációja remekül sikerült, a bíráló bizottságot sikerült maximálisan meggyőzni, hogy a mi irodánk a legalkalmasabb a projekt levezénylésére és a szűk költségvetés mellett a gazdaságos és csúszás mentes megépítésre. Ebben nagy szerepe volt tehát a tervátalakításkor nyert 1200 m2 mínusznak legalább úgy, mint a tapasztalt, remek referenciákkal rendelkező partner német iroda bevonásának, akik mint alvállalkozó tudják segíteni a projekt menedzselését. A pályázatos harmadik helyről a gyakorlatilag első helyre való előrelépés óriási fegyverténynek számított és remek lehetőséget ad az irodának, hogy a német piacra elegánsan belépjen.  Fontos szempont nyilvánvalóan az is, hogy olyan megbízást sikerült elnyerni, mely biztosan épülni fog, ezért a salzburgi kórház mellett az elkövetkező 1-2 évben biztos lesz elég munka és bevételi forrás az iroda jelen formájában való fenntartásához valamint 2015-re újabb megépült referencia fog az iroda neve mellett állni. További kiaknázható lehetőség lehet a német irodával való kapcsolat szorosabbra fűzése és a jövőben közös projektekben, pályázatokban való részvétel.

Salzburg, Paracelsusbad

A salzburgi Mirabell parkban, az azonos nevű kastéllyal átellenben és azonos nevű hotel szomszédságában álló Paracelsusbad mai épülete az ötvenes évekből maradt a salzburgiakra. Előregyártott vasbeton keretes tartószerkezetével egy kor lenyomatának számít, azonban beépítettség, magasság, szintterületi mutató terén sokkal jobb megoldást kíván a terület, azzal együtt, hogy a funkcióknak is bővülniük kell. A pályázat előkészítését hosszas viták előzték meg, a 2009 óta regnáló városvezetés azonban elkötelezett abban, hogy a meglévő épület helyén, annak elbontásával új uszodát és hozzá kapcsolódó rekreációs központot építsenek. Szintén téma és politikai vita tárgya volt a meglévő homlokzat műemléki védelme, bővítés esetén is annak megőrzése, de ezeket a hangokat is sikerült elcsitítani. Kicsit nehezebben illeszkedik az eddig ismertetett koncepcióba, de a kiírás szerint egy komplett építési hivatalnak is itt kell helyet kapnia az új komlexumban, amit még pluszban egy idősek otthona egészít ki; utóbbit azonban csak városépítészeti léptékben kellett felvázolni, mint egy külön ütemben épülő szárnyat.

A mi első koncepciónk a környező zöldet befogadó, ezért változatosan cakkozott, teraszként kinyúló lemezek sorozata volt, ahol a lemezek közötti tömegek változatos alaprajzú köztes terei adják a külső funkciók számára szükséges teret. A kedvezőbb benapozásról a lemezek lépcsőzetes visszaugratása gondoskodott volna. Az elsődlegesen horizontális elrendezést azonban a véglegesként kidolgozott verzióban egy erőteljes vertikális koncepció váltotta. Az L alakú, teljesen beépített telek fölé különböző mértékben kiemelkedő hasábok magasodnak egymás mellett szorosan, mintha egy nagy tömegből röghegységek módjára, vetődéssel jöttek volna létre a különböző egységek.  A tömb közepén a vetődés eredményeképpen egy torony a földtől is elrugaszkodva a levegőben lebeg a szomszédos hasábok közé szorulva, így nyitva átjárást az Auspergergasse felé; a bejárati zónát pedig az egyik központi toronyhoz toldalékként járuló konzolos tömeg emeli ki. A különböző szinten véget érő tornyok tetején azután burkolt vagy zöld teraszok alakulnak ki az egyes szintekhez kapcsolódóan, míg mások tetején áttetsző üvegtömegek rejtik a panorámás fürdőegységeket a medencékkel.

A különböző funkciók, mint az irodaépület és a fürdővel kombinált gyógyszolgáltatások a hasábok között középen felnyíló különálló belső terek  révén és az ezekbe a külön irányokba fordulás és nyitás révén szeparálódnak el egymástól. A családi medence, a szabadtéri medencék és élménystrand mellett finn és külső szaunák, iszapkúra- és masszázsszobák, “török” fürdő valamint napozóteraszok kaptak helyet a programban. A szabadtéri részek ráadásul remek kilátást adnak a városra, lévén a telek Salzburg központjában fekszik, ahonnan esetleges megvalósulás esetén zavartalan kilátás nyílik majd a legfontosabb turisztikai látványpontokra, mint például a vár, a dóm vagy a Kapuzinerberg.

A négy tablóból álló pályaművet kissé a dortmundi pályázat mintájára fekete-fehérben adtuk elő, amit még egy világoskékkel egészítettünk ki, kiemelendő és értelmezendő az egyes hasábok tömegét alaprajzban és metszetben. A kiírásnak köszönhetően nem készültek a koncepciót alátámasztó látványtervek sem, de a puritán homlokzati rajzok pont elég támpontot kínáltak a megértéshez.  A két kezdeti makett után mintegy másfél hét alatt állt össze a terv egy maratoni, alvás nélküli rajzolással befejezve a munkát. A pályázat négy másik irodával együtt bekerült a második fordulóba, ahol az uszodatechnikai és tartószerkezeti vonatkozásokat kellett részletesebben bemutatni, a végleges sorrend szeptember végén derül majd ki.

Grazi beruházások

Stájerország fővárosaként és egyetemi városként Grazban a válság idején sem stagnálnak a beruházások és az ingatlanpiac, ha átmeneti lassulás érzékelhető is. A 2-3 szobás lakások terén folyamatosan olyan méretű kereslet mutatkozik, amellyel alig lehet lépést tartani. Ha lehet mondani, az úgynevezett válság jelen esetben ezt a folyamatot erősíti, hiszen az ingatlanpiacban nagy a bizalom, biztos befektetésnek számít a stájer fővárosban ingatlant vásárolni és aki teheti, vesz. A pályázatok mellett tehát elég sok munkát fordítottunk a helybéli befektetők álmainak megvalósulára, első körben azok fővonalakban való megfogására a beépítési maximum figyelembe vételével polisztirol makettekbe öntve. Májusban olyan gyakori vendégek voltak Thomasnál a fejleszteni vágyó megrendelők, hogy a modellező szoba szó szerint megtelt az új projektek környezetét bemutató 500-as makettekkel és Klaus alig bírta a ritmust.

Néhány terv sikeresen továbbjutott a kezdeti koncepciókból, mint például az Elisabethstrasse-projekt, ahol egy 20 emeletes társasház, Graz egykor legmagasabb épületének, az Elisabethhochhaus szomszédságában fekvő telekre kellett javaslatot tenni. A feladatot nehezítette, hogy két műemlék épület minimum falainak megtartása mellett kellett minél jobb beépítettséget elérni. A rendkívül sokféle vázlat és koncepció után egy több kisebb egymásnak forduló toronnyal operáló, az Elisabethstrasse felől felnyitott telekbeépítés ment tovább a számítógépes modellépítés és homlokzatvariációk irányába. Egy másik, a homlokzatformálás szakaszába ért projekt volt a Grieskai néven futó korábbi terv a Mura-parton, a NIC épülettel hasonló szituációban.  Harmadikként zárkózik az Eggenbergerstrasse négy kocka alakú tömegből álló társasháza. Ezek voltak azok a tervek, amelyekkel az UNESCO- és az általános műemlékvédelemmel való egyeztetésre és az újonnan bevezetett tervzsürire a tavasz és a nyár folyamán az iroda előkészült. Ezek mellett egyelőre kezdeti makett maradt a Waltendorfer Hauptstrasse-i, az ankerstrassei, a körösistrassei beruházás vagy a Sturm Graz stadionjának, az UPC Arenának a közvetlen előterében tervezett barnamezős  ingatlanfejlesztés.

A nyár folyamán aztán az építési kedv alábbhagyott, nem érkeztek tömegével az újabb befektetői ötletek. Ebben pedig nagy szerepe lehetett a város által kiemelten kezelt új városrész programját övező, július közepén tetőző vitának illetve a kedvező befektetői közeg megteremtésében jelentős szerepet vállaló főépítész augusztusi leváltásának. Ezekről alább részletesebben:

Reininghaus-projekt

Az iroda elejétől fogva érintett a Reininghaus-projektben, mely Graz elkövetkező évtizedeinek legnagyobb komplex beruházása egyben urbanisztikai vállalkozása lehet. A Plabutsch lába közelében, az eggenbergi városrészben fekvő Reininghaus-földek mintegy 52 hektáros beépítetlen területe a belváros közvetlen közlében fekszik és egyfajta lyukként tátong a kialakult városszövetben. A legutóbbi időkig komlót termesztettek itt a terület közepén álló Reininghaus-sörgyár számára, azonban a kiemelten előnyös fekvés és az egyben lévő hatalmas terület jelentős hasznot és biztos megtérülést ígért a ingatlanfejlesztők számára, a kézenfekvő váltás tovább már nem várathatott tehát magára. Egy ilyen beruházást természetesen csak a város közreműködésével és beleegyezésével, azaz közösen lehet elkezdeni előkészíteni, így 2005-ben a város pályázatot írt ki a terület beépítésére. A pályázatot a mi irodánk nyerte, a terület szabályozásának kialakításában pedig azóta Thomas is részt vesz, legutoljára az úgynevezett Smart City-program keretén belül. A szakmai előkészítések rögzítették azokat az alapvető elveket, amelyeket biztosíthatják, hogy a város előtt álló óriási lehetőséget olyan körülmények között valósíthassák meg, amely hosszútávon is a legkedvezőbb a város és lakói számára. Az elsődleges ilyen elv volt a funkcionálisan vegyes beépítés, amely garantálja, hogy ne csak a legkisebb rizikóval és legnagyobb megtérülési haszonnal emelhető lakások ezrei épüljenek önmagukban, hanem magától értetődően a terület önálló városrészként is megállja a helyét, teljeskörű életteret biztosítson az itt lakók és itt dolgozók számára: munkahelyeket, irodákat, üzleteket, óvodákat, iskolákat stb… továbbá a különböző életkorok és vagyoni osztályok is vegyesen képviseljék magukat a területen (ne legyen a terület se luxusnegyed, se szociális bérlakások tömege). Emellett meghatározásra kerültek a különböző beépítettségű részek a 4 emeletesektől a 18 emeletesekig, a parkok, zöldterületek helyei stb… További alapvető elv a zöld energiákra való alapvető támaszkodás, mindezt a cél szerint oly módon, hogy a lakóknak olcsó rezsiköltéggel kelljen számolniuk. Mindezen építész és mérnöki tervezések, számítások eredményeképpen a projekt 12000 új lakóval számol a fejlesztési területen, ami az előzetes kalkulációk szerint a városban 2030-ig szükséges plusz lakásigény valamivel több mint harmadát elégíti ki.

A válsággal egyidőben azonban a projekt körül fekete felhők kezdtek gyülekezni. A hitelek törlesztésével egyre kevésbé boldoguló ingatlanfejlesztő idén el szerette volna adni az általa egyben megvásárolt területet a városnak, a tervezett üzlet pedig koalíciós szakításhoz vezetett a városvezetésben, ugyanis a Zöldek népszavazáshoz kötötték volna a vásárlás megtörténtét. A Néppárt így egyedül maradt kb. 30%-os képviselői létszámával a vásárlás mellett és az előző, februári népszavazás után júniusban ismét beindult a kampány a közvetlen demokráciában elérni kívánt győzelemért. A legerőteljesebb kampányt természetesen a vezetésben egyedül maradt ÖVP vonultatta fel, a városi újságokban több oldalon hirdetve a projekt előnyeit, az épülő lakásokat és munkahelyeket, melyeket irodánk frissen prezentált hatalmas látványképei mutattak be. (Az első kiadványokban még gondosan rejtve maradt ugyan a készítő kivolta, de némelyiken később feltűnt Thomas neve és volt, ahol már a teljes cégnév is megjelent, mindenesetre nem volt olyan heves a kampány, hogy gondot jelentsen a kérdés). A szórólapok és hirdetések persze összekötötték a megvásárlás tényét a vízió megvalósulásával, a terv létével, ami hosszú távon akár igaz is lehet. A vásárlás mellett valószínűleg a legfőbb érv a hatalmas zöldmezős beruházás egyben tartása lehetett, ez utóbbi azonban sajnos a város kezében sem garantált. Sőt, az egyik legfőbb ellenérv a vásárlás tervével kapcsolatban a korrupció, a város számára előnytelen eladások kínálkozó lehetősége volt. Az alapvető kérdés volt persze az is, hogy megengedheti-e Graz, hogy ekkora vagyont kiadjon a vásárlásra és a fejlesztésre és hogy ez megéri-e majd városnak anyagilag, főleg annak tükrében, hogy pár évvel korábban a terület mezőgazdásági területből való átminősítése előtt lényegesen előnyösebb feltételek mellett jöhetett volna létre a vásárlás. A feltehetően alacsony részvételben reménykedő és a mérések szerinti 40%-ához további tizet remélő Néppárt mindkét feltett kérdésben 70% körüli arányban alulmaradt (a másik kérdés a környezetvédelmi zónáról szólt) – majd 80% elég egyértelmű választói válaszadás mellett. Ezen eredmények után a Reininghaus-projekt jövője meglehetősen bizonytalan, nagyban függ a következő évi választások során kialakuló városvezetés összetételétől és a várhatóan új polgármester személyétől is.

no images were found

Az új főépítész leváltása

Nem tudni, hogy összefügg-e a leszavazott népszavazási kérdésekkel, a Reininghaus-projekt kudarcával, mindenesetre az eredmény után egy hónapon belül a városi főépítészt, Heinz Schöttlit felmentették hivatalából és az ügyészség nyomozást kezdett ellene korrupciós vádakkall. Az irodában egyöntetű vélemények szerint Ausztriában a korrupció vádja elég arra, hogy örökre tönkretegyék a karrierjét, de hogy kinek állhat érdekében az eltávolítása, az kérdés. A kialakult helyzetben azonban úgy tűnik, keveseknek áll érdekében a megvédése. Tény, hogy az általa meghonosított munkamódszer sokak szemét szúrta, melynek során egyszemélyes hivatalként egyeztetett, egyezkedett a grazi építészekkel a fejlesztési lehetőségekről, az egyes területek beépítési lehetőségeiről. Sajnos bukása több vele végigtárgyalt, a meglévő szabályozást némileg módosító, egyéb városépítészeti elvek mentén azt felülíró terv jelen formában való sikerességét érintheti, így például az Elisabethhochhaus mellé tervezett apró toronyépületekét vagy az Eggenbergergürtelre tervezett társasházét is. A futó projektek kérdőjelbe kerülése azonban csak egyik része a problémának. A 3 éve Svájcból a városba érkező Schöttli fő feladatának a Grazban mindezidáig hiányzó átfogó, komplex, új szabályozási terv elkészítését tűzte ki célul, amely évtizedekre lehetőséget biztosítana a modern elvárásoknak megfelelő fejlődéshez. Az esetleges új irányítás azonban minden bizonnyal visszatér a régi gyakorlathoz, a nagyívű koncepciók nélküli biztosnsági városépítészethez, amely mindig csak az egyes telkekre és maximum a szomszédaira koncentrál egyszerre és ebből kis metszékből hoz szabályokat az újak beépítési módjára – nem foglalkozva azzal, hogy a minta önmagában jó volt-e és az a városszövetben megfelelően látja-e el feladatát. A folytatás egyelőre kérdéses, de nyilvánvalóan nem gyorsan megoldódó ügyről van szó: Schöttli el is tűnt a városból, – állítólag hazaköltözött Svájcba -, miközben Ausztria-szerte vizsgálni kezdtek olyan építészirodákat, akik a svájci főépítész zsürizése mellett pályázatokon nyertek az elmúlt években. Ezeket a projekteket átmenetileg szüneteltetni kell állítólag, ami komoly érvágás lehet az érintett irodáknak. Szerencsére, bár Thomas és Schöttli jó kapcsolata, baráti viszonya közismert, a mi irodánk nem került ebbe a kalapba, ugyanis a nyertes pályázatoknál a megtámadott nem volt zsüriben, az egyetlen alkalommal pedig, mikor ott lett volna helye, nevesül elnyert salzburgi projekt kapcsán, betegség miatt nem volt alkalma részt venni a döntéshozatalban. A kollégák és minden bizonnyal sokan még az országban emélkeznek egy hasonló, nem túl régi klagenfurti esetre, ahol hasonló vádak ellen kellett védekeznie a főépítésznek, majd a vizsgálatokkal eltelt két év után rehabilitálni kellett a boszorkányüldözés áldozatát, ami akkor egymillió euróba került. Egy biztos, Ausztriában gyakrabban pattannak ki korrupciós botrányok, mint ahányszor William és Kate a címlapokon van (pedig ez sincs ritkán), amely vagy azt jelenti, hogy az országban mindent behálóz a megvesztegetés szelleme vagy azt, hogy ami kevés van, az mind felszínre is kerül. A megoldás biztos a kettő között lehet…

Egyéb munkák

A csapat számára az iroda kínai előprojektjei jelentettek még érdekes munkát. Thomas és Josephine többször járt Kínában a hat hónap alatt és számos nagybefektetővel egyeztettek különféle léptékű projektekről. Ezek között volt új városrésztől kezdve (Wulong-projekt), pekingi bevásárlóközponton át kis divatboltig sokminden. Ezek a munkák, utóbbit leszámítva, ami már el is készült, egyelőre csak tanulmányok maradtak. A kínai piacra történő betörésen még rengeteget kell dolgozni, első körben megtalálni azokat a befektetőket, akikkel megbízhatóan, stabilan lehet dolgozni. Erre a folyamatra egyelőre két évet adott magának a cég és első apró lépésként egy dán építésziroda révén hivatalosan jelen van az Atelier Thomas Pucher a kínai fővárosban.

A másik tanulmány jellegű irány a prototípusprojektek voltak, amely elsősorban a grazi piacra készült lecsupaszított alapterveknek készültek, de a lényegük, hogy bármilyen módon felöltöztethetőknek kell lenniük és más piacra is átszabhatónak. A pontos elképzelés azonban nem kristályosodott ki még az elképzelést illetően, csak rengeteg változatot próbáltunk ki elsősorban a társasházak és a kollégiumok, diákszállások terén, torony-, sorház-, középfolyosós emeletesház stb. elrendezésben.

HASZNÁLT ESZKÖZÖK, PROGRAMOK

Az iroda AutoCAD-del dolgozik, különböző verzióival, továbbá tervben van a Revitre való részben történő átállás, kiegészülés, elsősorban a kiviteli részlegen. Az AutoCAD az itteni kollégák szerint is csak korlátozottan alkalmas a hatékony és gyors komplex építész munkákra, azonban szerencsére külső programnyelv segítségével egy feljavított, irodára szabott program van használatban. A #tools néven futó, szerverről behívott alkalmazás rengeteg belső szabványos billentyűkombinációt továbbá rendkívül hasznos és nélkülözhetetlen kiegészítő programfunkciókat tartalmaz. Ezeknek a kiegészítéseknek hála van lehetőség például konszignációt és helyiségpecséteket kezelni vagy blokként ajtókat beállítani és módosítani őket, információkat elhelyezni rajtuk stb… Külön kiemelendő fontos egyedi funkció a szerverre történő ideiglenes másolás, beillesztés parancsok, mellyel egy-egy elemet egy másik autocad fájlból ugyanazon koordinátájú helyre lehet beilleszteni. Pályázatok esetén általában erre korlátozódik a digitális értelemben vett csapatmunka, egymás rajzait, a különböző szinteket, homlokzatokat így szokás az irodában átvenni és adoptálni. Szintén nagyon hasznos a színek, rajzelemtípusok és fóliák szerinti kijelölés lehetősége, amelyre az alap cad-verzióban szintén nincs jól bevált automatizált megoldás. Maga a program egy grazi építész, Peter Szammer munkája, aki ezeket a fejlesztéseket még a hőskorban, a digitális építészeti rajzolás hajnalán, egyetemi hallgatóként kezdte, először persze saját célra. Diplomamunkáját is példának okáért egy jobban működő program összeeszkábálásával, megírásával kezdte hajdan. Ezen informatikai barkácsolások eredményeképpen ma számos grazi iroda dolgozik a mi általunk is használt kódsorokkal.

Az iroda látványterveit szinte kivétel nélkül a MISS3 nevű brnoi csapat szállítja. Ők dolgoznak távolból is, fontos projektek, pályázatok esetén pedig saját gépparkjukkal Grazba utaznak és beépülnek az irodába modellezni, renderelni, “festeni”, estére pedig a gürtel túloldalán lévő hotelben alszanak. Az egyes projektek modellanyagát általában az iroda modellese, pillanatnyilag Kamil, Rhinocerosszal előkészíti számukra illetve százával csinál verziót ugyanarra az épülethomlokzatra, ami a Thomasszal való munka során gyakran tovább módosul. A pályázatos csapat többi tagja általában nem dolgozik 3d-ben, kivéve olykor a Sketch Up-ot, de ezekből a modellváltozatokból is rendre Rhino-modellek lesznek és végül a MISS3 munkatársak 3dsmaxba teszik át, ha eljut odáig az adott projekt.

A pályázatok előkészítéséhez az AutoCAD-en kívül Photoshopot használtunk, bár a színek nagy része az egyes fóliákon elkészített hatch-ek saját színei maradnak a végleges verzióban is. A Photoshop inkább az egyes tablók véglegesítésének és némi minimális digitális tuning eszköze, pl. fák, árnyékok.

A számítógépes programok mellett legalább olyan fontosak a styro-modellek. Minden projekt itt indul, 2 perces cad-vázlatból kék makettváltozatok garmadája lesz. A környező épületeket, környezetet valamint a sürgős és nagy pontosságot igénylő, nehezebb darabokat általában Klaus, a makettező szoba ura készíti elő. Az ő építészeti munkája az irodán belül a makettekre korlátozódik, annál is inkább, mert hivatalosan régésznek tanul, legkésőbb jövőre le kell adnia a diplomamunkáját, ami után még Phd fokozatot is szeretne szerezni. A két vágógépet azonban rajta kívül mindenki más is használja a pályázatos csapatból a saját projektje fejlesztéséhez, az egyes koncepciók összevetéséhez. Az, hogy egy koncepció működőképes-e, itt csak és kizárólag polisztirol modell alapján dőlhet el. Az irodában eltöltött hat hónap során volt lehetőségem jelentős fejlődést elérnem a habvágásban, amire egyébként nagyon büszke is vagyok.

STEFAN SAGMEISTER ELŐADÁSA

Thomas jóvoltából a kollégákkal közösen volt lehetőségünk megtekinteni Stefan Sagmeister New York-i designer előadását a Schlossberg tetején kiépített, nyáron főképp opera- és színházi előadásoknak helyet adó Kazamaták (Kasematten) szabadtéri színházban. Sagmeister legismertebb munkái közé (pusztán az eladott darabszámok alapján) a különböző rockegyütteseknek tervezett borítótervei tartoznak, mint a Rolling Stones Brides to Babylon albumáé, de említhetnénk Lou Reed, az Aerosmith vagy Path Metheny egy-egy lemezét is. Ezenfelül számos könyv, reklámszpot, plakát, borítóterv került ki párfős studiójának kezei közül. A június közepi előadást a TU szervezte, így rengetegen jöttek egyetemisták, de jöttek érdeklődők egészen messziről is Ausztiából, építészek, designerek, iparművészek stb. Szerencsére sok vetítés volt, mert természetesen németül beszélt a meghívott, így volt mindig állandó vezérfonal, amelyet az előadás szövege is követett. Az első percekben persze az osztrák kollégák is megijedtek kicsit, mikor is vorarlbergi dialektusban indított Sagmeister, később váltva csak valamiféle ’hochdeutchra’. Az egészen korai munkákat is felvonultató, remek kisfilmekkel tarkított másfél-két óra fő témája a boldogság volt, mely köré egy komplett projektet épített illetve “Happiness” címmel filmet is készített az Ausztiából elszármazott művész. Mind a világkörüli turnéra vitt előadás, mind a film önéletrajzi vallomások láncolata, melyek őszintén mutatják be az alkotó embert, aki azt elemzi visszatekintéseiben, hogy mik azok a dolgok, momentumok, eredmények, pillanatok, amelyek boldoggá tették vagy teszik és hogy a boldogság ilyen tudatos keresése milyen közel áll a jó designhoz, vagyis egy életút által kiérlelt ars poeticát fogalmaz meg benne. Bár a csordultig megtelt Kasematten-ben csak állóhely maradt sokunknak és elég hideg is volt egy nyárestéhez, a program végén a megjelentek 90%-ával együtt feleltünk az előadó boldogságindexet firtató kérdésére, hogy igen, ebben a pillanatban maradéktalanul boldogok vagyunk, amely arányon úgy tűnt, az előadó is meglepődött kissé.

no images were found

BARANGOLÁS GRAZ BELVÁROSÁBAN ÉS A KÖRNYÉKEN

A Hauptplatz, azaz a főtér közepén Erstherzog Johann szobra áll, a térről nyíló Sachstrasse-n pedig elegáns hotel viseli a nevét. Johann voltaképpen Habsburg herceg volt, élete és emlékezete nagy mértékben rokonítható “mi” József nádorunkéval. Az ilyetén összehasonlítás már csak azért is helytálló, hiszen a „magyarrá” lett Joseph és Johann testvérek voltak. A grazi testvér hasonló módon vált „stájerré”, választott szűkebb pátriát magának a birodalmon belül katonai pályafutása lezárultával. A koalíciós háborúk idején tábornoki rangban még több ízben próbálkozott a francia hadsereg feltartóztatásával, ezek a hadműveletek azonban rendre Napóleon győzelmével végződtek. Graz példának okáért háromszor is francia kézre került, s egyedül a Schlossberg maradt bevehetetlen. Az 1809-ben magyar nemesi bandériumok részvételével lezajlott, katasztrófális vereséggel végződő győri csatában is a császári seregek egyik parancsnoka volt. A balsikerek ellenére számos kitüntetést vett át a császár testvérétől katonai tevékenysége elismeréséül, azonban egyre inkább felhagyott a katonai pályával, testvéreire hagyva a birodalmi politikát. Stájerországba tette át székhelyét, polgári módon öltözködött, stájer viseletet hordott, lelkes hegymászó volt, egyszóval olyan életet élt, amellyel belopta a graziak szívébe magát. Népszerűségét tovább növelte, hogy polgári módon házasodott, amely frigyért utódlási jogáról is hajlandó volt lemondani. Később a császár persze megenyhült választásával kapcsolatban és feleségének grófi címet adományozott. A művészetek és tudományok nagy pártfogójaként további szép párhuzam József nádor és közte, hogy míg előbbi a Budapesti Műszaki Egyetem, utóbbi a grazi tudományegyetem (TU) elődjét alapította, mérnöki iskola néven.

A főtérről minden irányban remek séta tehető az óvárosban. Az egyik legjobb megoldás a város legelőkelőbb bevásárlóutcáján, a  Sporgassén felfelé a várba, a Karmalitenplatzon keresztül. A várdombra a másik oldalról, a Schlossbergplatzról is érdekes út vezet a tér fölé magasodó lépcsősoron, az UNESCO-védelem alatt álló, védjegynek számító piros háztetők fölé felkapaszkodva. Gyorsabb és más szempontból szintén látványos megoldás a “hegy” gyomrában kialakított liften felrepülni az Óratorony lábához, a siklós megoldásról nem téve említést, amely e kétféle utat egymagában ötvözi. Fenn nyugodt, csodaszép park várja a látogatót valamint az egykor bevehetetlennek tartott erődítmény megmaradt épületei: a lőportorony, a harangtorony (Glockturm) és az óratorony (Uhrturm) meg néhány újjáépített falrészlet. A francia ostromoknak végsőkig ellenálló vár lerombolásához a Habsburgokon aratott győzelmei után Napóleon feltétlenül ragaszkodott és a megmaradt épületeket a grazi polgárok komoly pénzösszegért tudták csak megváltani. Közvetlenül a fellegvár alatt találhatók az egykori császári udvar épületei, mellettük a dóm és II. Ferdinánd manierista stílusú mauzóleuma áll. Innen a régi városkapun keresztül a Stadtparkba lehet jutni, amely az egykori belső városfalon kívüli, azt körülölelő nyílt, jól ágyúzható (tehát védelmi szempontból fontos) szabad területből alakult parkká, hatalmas fákkal, tavakkal illetve az iroda hagyományos törzshelyével, a Parkhouse kocsmával. A Stadtpark egyben Franznak, a hatalmas borznak a lakhelye, aki a szájhagyomány szerint néha fel-fel néz a várba, átkelve az óvároson, ha úgy támad kedve. A városi parkon azonos karéjon található a Jakominiplatz, a Jako, amely a parkkal ellentétben a külső városfal lebontása után az elsők között épült be, helyet adva a gyorsan növekvő város épületeinek. A 18. század végén itt megvalósuló ingatlanfejlesztésben Thomas anyai ági felmenője, bizonyos Kaspar Andreas Ritter von Jacomini-Holzapfel-Waasen járt az élen, aki postamesterből emelkedett az itt megszerzett vagyon segítségével nemesi rangba. A környező kerületnek és a város más köztereinek is nevet adó Jakomini-név utoljára a fogadóirodánk neve mellett jelent meg, egyelőre kicsit meglepő módon a családi címer logóként való alkalmazásával. A teret a város fő sétálóutcája, a csak villamosjárta Herrengasse köti össze a főtérrel, itt járva kis átkötő utcákon át lehet bebolyongani a főutca mindkét oldalán található hangulatos, éttermektől és kávézóktól tömött kanyargó utcácskákat, útközben megcsodálva a számos régi ház mellett a Landeshaus és a városháza épületét. A közeli Mura-partra a kanyargós   Franziskanerplatzon keresztül vezet a legérdekesebb út, itt pedig feltárul Graz két leghíresebb új látnivalója, a 2003-as európai kulturális fővárosa projektre épült kék üveg épület, a Kunsthaus és a Murára ültetett, gyaloghídként és kávézóként funkcionáló Murinsel.

A belvároson kívül célzott építészeti túrákat tettünk a város egyéb városrészeibe, négy-ötször is felkerekedve szabad hétvégéinken, így például a TU és a KFU egyetemi negyedébe vagy a Messéhez, egymásra fűzve Graz modern és a közelmúltban elkészült érdekes, néha ikonikus épületeit, mint például a Rondo, a Stadthalle, a Frog Queen vagy a Golden Nugget. Kirándulást tettünk a zarándokhelynek számító Mariatrost templomhoz, az eggenbergi kastélyhoz, a Hilmteich csodálatos, arborétumszerű parkjába, a várost nyugatról szegélyező Plabutsch 754 méter magas csúcsára, a Fürstenfeldre, hogy megigyunk egy Plabutschert (7%-os almabormust málnával ízesítve) valamint egy másik alkalommal a hegyen túli tavacskához, a Thalerseehez. Érdekes kiruccanást tettünk továbbá az osztrák népi építészetet bemutató szabadtéri néprajzi múzeumba, Stübingbe, ahol Burgenlandtól Stájerországon, Karintián és Dél-Tirolon (Olaszország) át egészen Vorarlbergig jutottunk az idetelepített eredeti, jellemzően faházakat végigjárva.