Hundt Péter: Helyszíni jelentés Bécsből

INDULÁS

Miért Bécs? Barátnőmmel ezt a pár hónapos ösztöndíjat belépőnek, próbaidőnek szántuk, olyan helyet kerestünk ahol szívesen dolgoznánk hosszabb távon. A szomszédos országok valamelyikében szerettük volna a gyakorlatot tölteni, úgy gondoltuk, hogy az itt szerzett tapasztalatok hasznosíthatók leginkább otthon. A legjobb kompromisszumnak Ausztria, azon belül is Bécs tűnt. Közel van, működik a gazdaság és erre épülően rengeteg a jó építésziroda. A nextroom.at oldal adja az osztrák építészet talán legteljesebb áttekintését, elsősorban innen válogattam a nekem szimpatikus irodákat. Álláshirdetések legnagyobb számban az Arch+Ing Akademie honlapján jelennek meg. Nemcsak munkakeresésre kiváló az oldal, hanem az irodák követelményeit – program -és nyelvismeret, előző munkatapasztalat – és az elvárható juttatásokat is fel lehet térképezni.

A válság következményeként túljelentkezés van minden állásra. A munkaerőpiacon nem csak a helyi erők jelennek meg, hanem egyre több az otthon munkáját elvesztő, elsősorban Dél- és Kelet Európából érkező építész, illetve érdekes tendencia, hogy sok német fiatal is inkább Ausztriát választja a szerintük nem eléggé „szabadszellemű” Németország helyett. Az irodák az árversenyt, a gazdasági nyomást állandó munkatársak alkalmazása helyett legegyszerűbben gyakornokokkal tudják ellensúlyozni.

Tavaly szeptemberben kezdtem a fogadó iroda keresését. Felállítottam egy listát a leginkább szimpatikus, a beállítottságomnak leginkább megfelelő irodákkal, és ötös csoportokban naponta küldtem szét az önéletrajzomat. Nagyon jól esett és bátorított, hogy szinte mindegyik e-mailemre kaptam választ, a nagynevű irodák leveleinek pedig gyermekként örültem. November elejére már interjúkat is sikerült leszerveznem. Egy vargabetű után a HOLODECK architects egyik vezetőjével, Michael Ogertschniggel beszéltünk meg egy interjút Bécs központjában lévő irodájukba.
Nagy mosollyal és egy kitűnő kávéval fogadott, a portfóliómról és a jövőbeni terveimről beszélgettünk.

Nagyon tetszett neki, hogy már több tervpályázatban vettem részt, illetve van nemzetközi tapasztalatom, valószínűleg ezért is döntöttek mellettem. Röviden bemutatta az irodát, az éppen futó munkákat. Sokat sejtetően elárulta, hogy szívesen látna egy hozzám hasonló embert a csapatban, végül pedig megkért, hogy másnapra jól gondoljam át a dolgot. Szimpatikus volt a hozzáállásuk, a megemlített munkák pedig testhezállónak tűntek. Másnap délelőtt meg is írtam az e-mailt, náluk szeretném a gyakorlatomat eltölteni. Pár óra múlva érkezett is a válasz, januárban várnak szeretettel. Minden további kérdésemre hasonlóan gyorsan és lényegre törően reagáltak. Következő személyes találkozásunkkor a szerződés aláírása mellett már a konkrét munkámról beszélgettünk. Megismerkedtem az iroda tagjaival és megkaptam a munkaállásomat. Időközben megérkezett egy pályázat eredménye, az iroda bejutott a második fordulóba. Ez a pályázat lett tehát az első feladatom.

VÁROS, UTAZÁS, SZÁLLÁS

Talán nem okozok meglepetést azzal, hogy Bécs a világ egyik legbarátságosabb városa. Tíz év Budapest után rég nem látott ismerősként fogad. Mintha otthon járnánk, csak éppen eddig nem látott kerületekben. Budapestről és Nyugat-Magyarországról Bécsbe utazva többféle közlekedési eszközből választhatunk. Mivel Bécs a régió egyik elég erőteljes központja, napi rendszerességgel rengetegen ingáznak, akár Győrből is. Többen említették már a buszt, mint a legolcsóbb elérhető módszert, nekem a vonat tűnt eddig a legszimpatikusabbnak. 13 euróért kényelmesen és gyorsan
(alig 3 óra az út) utazhatunk. A visszaút az egyetlen probléma, ugyanis még mindig nem lehet otthon kinyomtatni a nemzetközi forgalomra szóló jegyeket, az osztrák vasúttársaság árajánlatai pedig a magyar többszörösei. Az eddigi utak alkalmával egy ismerősünk hozott minket autóval. Bécset Budapesttel autópálya köti össze, viszont hétvégén és főleg ünnepek környékén meglehetősen sűrű a forgalom, nem árt ezzel előre tervezni, ha megtehetjük, hétköznap utazni. Vonatra, buszokra a jegyeket meglehetősen hamar elkapkodják, tapasztalatok szerint nem árt legalább egy héttel korábban vásárolni. Az utolsó pillanatra halasztott jegyváltás pedig nemcsak az idegeinket, hanem a pénztárcánkat is eléggé megterheli.

A szálláskeresésről sokan meséltek horror történeteket, nekünk szerencsésen és gyorsan sikerült helyet találni. A legelső interjúmra nem a vasútállomásról érkezve szerettem volna beesni, ezért a városban töltöttünk pár napot. Az airbnb-n választottunk ki egy fiatal iráni házaspár kínálta szobát. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, egyrészt szállásadóink itteni első barátaink lettek, másrészt pedig örömmel kiadták február végéig az említett szobát. Ezzel hatalmas teher esett le rólunk, már volt hol kezdeni az újévet. Budapesti albérletünket felmondtuk, januárban pedig egy autónyi holmival átköltöztünk Bécs tizedik kerületébe, Favoritenbe. Bécs hasonlóan Budapesthez sugarasan kerületekre van osztva, közös múltunkat jelzi például a nyolcadik kerület, Josefstadt azaz Józsefváros. Favoriten az egyik legrosszabb hírű kerület, több, már évek óta Bécsben élő ismerősöm óva intett, hogy ide költözzünk. Valóban elsősorban bevándorlók és kispénzű fiatalok laknak erre, ( bécsi osztrák ismerősöm szerint lekicsinylően „worker class” ) de ennek mi leginkább a jó oldalát vettük észre. A legtöbb bolt hétköznap reggel kilenctől hatig, fél hétig van nyitva, ebben a kerületben viszont találni olyat, ami jóval tovább, nyolcig, fél kilencig. Életem eddigi legjobb dönerét pedig a Raumanplatz egyik kis török büféjében ettem.

Szállásadóink, Sonia és Saeed pedig rengeteg jó tanáccsal látott el minket, mit merre találunk. Egyébként tavaly érkeztek Bécsbe, az előző éveket Svédországban illetve Svájcban töltötték. A lakás egy hetvenes években épült, de nagyon szépen karban tartott soklakásos házban van, hatalmas, parkos belső udvarra néz. A közelben van a Wienerberg park, ami kis túlzással a fél kerületet vendégül látja hétvégén. Meglehetősen nagy területet foglal el, sétányokkal, kocogásra kialakított utakkal. Vidám volt az első hóesés után, ahogy a vastag fehér lepellel borított, dimbes-dombos parkot rengeteg kacagó, szánkózó gyerek vette birtokba. Egyébként építészetileg is érdekes környék, a népességhez hasonlíthatóan vegyes képpel. Sok gyöngyszemre bukkanhatunk, elsősorban szociális lakás témakörben.

Januárban és februárban laktunk itt, márciusban Bécs másik hírhedt kerületébe, Ottakringbe, a sörgyár mellé költöztünk. Ezúttal a jobwohnen.at oldalon találtunk megfelelő helyet. Ezt az oldalt egyébként mindenkinek melegen ajánlom, rengetegen hirdetnek. Gyorsan kell reagálni, előfordult, hogy már kiadták a két órával korábban meghirdetett lakást. Tehát márciustól egy bécsi születésű osztrák és meglehetősen vagány lánynál, Sonjánál (csak véletlen egybeesés) bérlünk szobát. Régi építésű ház, gyönyörűen lelakva. Mintha a pesti belváros egyik patinás bérpalotájában lennénk. Sonja gyógyszeripari ellenőrként dolgozik, másodállásban pedig kalandorként járja a világot. Direkt angolul hirdette meg az albérletet is, ugyanis mániája külföldiekkel ismerkedni. Szinte minden hétvégéjét másik országban tölti, Isztanbulban, Amszterdamban, Spanyolországban, Budapesten és a horvát tengerparton járt bő három hónapos ismeretségünk alatt. Nekünk, magyaroknak külön megörült, egy jó hosszú budapesti hétvége már régi vágya volt. Készítettünk is neki egy térképet a legfontosabb látnivalókkal, legjobb helyekkel, kajákkal. A kis kalandjáról egyébként hatalmas mosollyal és holtfáradtan ért haza. Fotókkal dokumentálta, hogy minden megjelölt helyen járt és önszorgalomból megtoldotta az általunk ajánlott bulihelyek listáját. Így került tehát a konyha ajtaját borító mindenféle nyelvű és származású képeslap közé néhány magyar is.

Sonja természetesen nagy couchsurfing tag. Így havonta néhány alkalommal, kora tavasszal nagyobb intenzitással vendégül láttunk pár fiatalt. Nagy élmény egy pohár bor mellett kivesézni az élet nagy kérdéseit. Legkedvesebb vendégeink francia srácok voltak Párizsból. Kéthetes szabadságukra egy vonatbérlettel lepték meg magukat és minden másnap egy másik országba utaztak. Az este végére egészen tűrhetően ment az „egészségedre”, a „jó étvágyat” azonban rendre kifogott rajtuk. Egy zseniális huszárvágással oldották meg a helyzetet, felhagytak a hiábavaló próbálkozással és ezután csak annyit mondtak: „you eat baguette”.  Összefoglalva második költözésünkkel is nagy szerencsénk volt.

KÖZLEKEDÉS, BEJÁRÁS

A tömegközlekedés a város egyik erőssége. Szinte mindent behálóznak a villamos és buszjáratok, illetve a metróvonalak. Kollegám barátnője félig viccelve panaszkodott is, hogy már olyan szívesen venne egy autót, de egyszerűen nem éri meg. Amúgy a külvárosi lakásomból a központi helyen lévő irodáig 20-25 perc alatt tudok eljutni. Favoritenből egy rövid busz és metróúttal, a jelenlegi helyről pedig villamossal és sétával jutok be az irodába. Nagyon szimpatikus, hogy rengetegen bicikliznek és a többség a tömegközlekedést választja. A bicikliutak az egész várost behálózzák és korra való tekintet nélkül mindenki megmozdul. Eleinte még meglepődtem a mosolyogva rollerező energikus hetvenes néniken, de most már úgy gondolom, hogy ez a normális.

BEILLESZKEDÉS, MINDENNAPOK, NYELVTANULÁS

A beilleszkedéssel is nagy szerencsénk volt. A régi, már régebb óta Bécsben dolgozó ismerőseinken kívül három baráti társaságba kerültünk be. Iráni házigazdáinkkal hétvégente felváltva főztünk egymásnak, és nagyokat beszélgettünk a világ dolgairól. Saeeddal és munkatársával, Francescoval pedig nyelvórákra is együtt járunk.

A nyelvtanulás elengedhetetlenül fontos, ha valaki hosszabb távon szeretne elhelyezkedni Bécsben. Természetesen a német alapvető elvárás, de azért angolul sem árt tudni. Egyébként a németül jól beszélőket is érhetik itt meglepetések. Ausztriában tájegységenként változnak a nyelvjárások, és bizony meglehetősen nagyok a különbségek. Német kollégáim szerint a bécsi akcentushoz is hozzá kell szokni, de például a tirolit meg sem értik. Nemcsak a kiejtés, hanem a szókészlet is más. Az irodában egyébként a német nyelvváltozatok elég széles skálája jelenik meg, a bécsitől a svájcin át az egészen elképesztő bajorig.

A barátnőmmel már februárban beiratkoztunk egy nyelviskolába. A munkaügyi hivatal támogatja a bevándorlók némettanulását, illetve, ha jól tudom 25 éves kor alatt ingyenes az oktatás. Elsőre egy Volkshochschule-ba jelentkeztünk esti kurzusra, ami heti háromszor három órát jelentett. Érdekes társaság gyűlt össze: már tíz éve Bécsben lakó, de németül alig gagyogó, illetve szépen beszélő, de az abc-vel hadilábon álló „régiek” és hozzánk hasonló „friss” tanulók alkották a csoportot. Minden előítélet nélkül én inkább egy magán nyelviskolát ajánlanék, ugyanis az állam kötelező nyelvtanfolyamra a VHS rendszerbe delegál. A tanulni nem akaró, de óralátogatásra kötelezett diákokkal az egyébként kitűnő tanár sem tudott mit kezdeni. A második kurzusra így inkább mélyebben a pénztárcánkba nyúltunk és egy másik intézményt választottunk. Jó döntés volt, az órák jóval dinamikusabbak, a „helyi” nyelv is egyre jobban megy. Ezek a nyelvórák barátkozásra is jó alkalmat jelentenek, pl. a helyszínt egy közeli kávéházba áthelyezve.

Jelenlegi főbérlőnknek, Sonjának meglehetősen kiterjedt baráti köre van. Egy ideig Afrikában is dolgozott, így egy este a ghánai konyha remekeit mutatta be egy ottani ismerőse. A tágabb társaságával már többször találkoztunk kisebb kirándulásokra, illetve az egyik hétvégét Pozsonyban töltöttük. Barátnőmmel a környék dombjait járjuk be. A Wilhelminaberg-ről gyönyörű kilátás nyílik a városra, a Baumgartner Höhe-n pedig egy Otto Wagner tervezte templom mellett lehet a réten piknikezni.

 A munkatársaimmal is szoros a kapcsolatunk, a péntek estéket rendszeresen együtt töltjük. Johannes a kosárlabda csapatába invitált, Niels pedig utánozhatatlan ír-angol akcentusával naponta szórakoztat jellegzetesen nyers modorában. Már az első héten melegebb éghajlatokra küldött, ami nála a baráti szeretet és megbecsülés jele. Egyből szívébe zárt, amikor megtudta honnan jöttem: „a németeknél csak a magyarokat utálják jobban Európában”. Talán a francia Chloéval kerültünk legközelebb egymáshoz, benne egy életre szóló barátot ismertem meg.

no images were found

AZ IRODA – HOLODECK ARCHITECTS

A HOLODECK architects-t Michael Ogertschnig és Marlies Breuss alapította tizenöt évvel ezelőtt. Azóta igen szép ívű karriert futottak be, rangos díjakat nyerve a legjobb bécsi irodák közé küzdötték magukat. Mindketten a bécsi Műszaki Egyetem építészkarán kezdtek, diploma után Michael Spanyolországban tanult tovább, Marlies pedig Los Angelesben végezte el a mesterképzést. Az osztrák dekonstruktivizmus sodrain indultak el, bevallásuk szerint a kevés még mindig kísérletező iroda közé tartoznak. Az évek során kifejlődött építészeti elképzeléseiket, filozófiájukat konceptuális kontextualizmus néven foglalták össze. Ez pár szóval a környezetet alapul vevő, a megbízó igényeit szem előtt tartó, de mindig egyediségre törekvő, valamilyen módon kísérletező építészetet jelent. Az iroda a Karsplatzon egy műemlék épület első emeletén (jellemzően kávézó felett), egy vagányul felújított lakásban van, szemben a Műszaki Egyetem épületegyüttesével. Ez a főnököknek fontos igazán, mivel mindketten tanítanak, tanítottak, illetve Marlies ez egyetem irányításában is szerepet vállal.

Az első hetemen az iroda tizenötödik születésnapja alkalmából a Bene design központban tartottak előadást, ahova engem is meghívtak. Hatalmas élmény volt. Talán nem az előadás volt a legizgalmasabb, hanem az utána beindult svédasztalos beszélgetés, vita. Szinte minden megjelentnek volt véleménye. Eddig nem voltam hozzászokva az efféle vitafórumokhoz, kellemes meglepetés volt, hogy egy hétköznap estén kötetlen formában építészek, politikusok, a várost használó és sajátjuknak tekintő emberek konstruktívan tudnak vitázni. Az előadást nem az egyetlen, mély igazságot magában hordozó kinyilatkoztatásként vették, az épületek állításait merték és tudták kritizálni. A házakkal kapcsolatban pedig előkerült a város, az építészet tágabb problémakörei. Utána pedig jól esett borozgatva, személyesebb hangnemben megismerkedni a megjelentekkel. Az iroda egyébként sokat ad a marketingre is. A lehető legszélesebb körben tartanak előadásokat, a rangosabb internetes honlapokon, különböző nyomtatott magazinokban jelentetik meg a munkáikat. Az évforduló alkalmából tizenötféle képeslapot terveztek és küldtek szét a legszebb munkákkal. (szerencsére nekem is jutott egy sorozat).

A kétezres években több pályázatot nyertek, az ezekből megvalósult munkákkal jutottak az építészet fősodrába. Három épületet emelnék ki, szerintem ezek tükrözik leginkább az iroda elképzelésit. Az Urban Topos-nak nevezett többlakásos házuk a 15. kerületben a Westbanhofhoz közel van. Meglehetősen nehéz városi szituációt kellet feloldaniuk, a furcsán „Z” alakú telkük egyik oldalon régi, azóta lebontott kétemeletes házhoz, a másik oldalon pedig a hetvenes években emelt sokemeletes szociális bérházhoz csatlakozik. Az utcában eléggé meglepően hat fekete, szintekként erkélyekkel tagolt, padlótól plafonig üvegezett tömegével. Ötletes telepítésével, változatos tömegével azonban feloldja az ellentmondást és jól illeszkedik a környezetbe. 2011-es átadása óta több díjat nyertek vele, nemzetközi magazinok közölték le. Nekem is a kedvenceim közé tartozik.

2005-ben zártkörű pályázaton nyerték el a belváros egyik elegáns háza tetőterének átalakítását.
Az Urban Reflections néven futott munka az irodát jól jellemző összetettsége miatt hét év alatt épült meg. A környezetből nyert „adatokat” (látványok, irányok, beépítési tipológiák stb..) tükrözi átvitt értelemben, és szó szerint is. A nagyvonalúan tervezett luxuslakásokat egy bonyolult geometriájú, acélszerkezetű, fényes és tükröződő alumíniumpanelekkel burkolt tető fogja össze.

Az eddigi, talán legnagyobb trófeájuk egy 2007-es nemzetközi tervpályázat első helye. A Missindorfstrasse-n a Sargfabrik-kal szemben egy hatalmas gyárkomplexum funkcióváltása, lakásokká és irodatömbé alakítása volt a feladat. Sajátos megjelenésű és telepítésű tervvel nyertek. A régi épületek tereit is felhasználva egy új struktúrát hoztak létre, gyökeresen átértelmezve az adott szituációt. Az építkezés négy éve zajlik, jelenleg a harmadik üteménél tart. Rengeteg naponta megoldandó problémával szembesülnek, elsősorban a bonyolult, egyedi homlokzati rendszer miatt. Érdekes látni, ahogy ezeket a problémákat kezelik, 1:2-es, lepedőnyi csomópontok felett beszélgetve.
Michaellel többször jártunk az építkezésen, így részletekbe menően ismerhettem meg a gondolkodásmódjukat, a döntéshozatal mikéntjeit. Természetesen gyakran kompromisszumokra kényszerülnek, pénzügyi megszorítások, a kivitelezés eltérései, illetve előre nem látható problémák miatt. Egy régi épület felújítása, átépítése amúgy is rengeteg meglepetést tartogat a csapat számára. Menet közben derültek ki statikai gyengeségek, részleges bontás után a feltételezettől eltérő szerkezetek. Mindenesetre már látni az építkezés végét, az iroda és a kivitelező pedig joggal büszke a teljesítményére.

MUNKAMÓDSZER, KOLLÉGÁK, FELADATAIM

Szándékosan nincs bejáratott tervezési módszerük. A pár mondattal összefoglalható alapfilozófiájukon felül minden tervnél új, eddig nem használt megoldásokat keresnek, talán ezeket néha talán túlságosan is erőltetve. Ez az iroda brandje is, a megbízók minden esetben személyre szabott egyedi megoldásokat kerestek és kaptak is. Marliesen és Michaelen kívül hárman vannak hosszabb ideje az irodánál, mindhárman elsősorban a már említett Missindorfstrasse-i épülő nagy munkán dolgoznak. Niels és Johannes német, Hannes pedig osztrák származású. Niels kizárólag a ház egyedi homlokzati rendszerének tervezéséért felel, és naponta jár az építkezésen. Hannes viszi az építkezés többi teendőjét, „szabadidejében” pedig az új munkák alapjait állítja össze, illetve a pályázatokat indítja el. Johannes hármuk közül a legfiatalabb, ezzel rengeteget szívatják is. Mindhárman nagyon segítőkészek, érdeklődőek és barátságosak. Mint említettem nagy nyomás alatt állnak az irodák, nem engedhetnek meg maguknak sok, valóban nagy anyagi terhet jelentő állandó alkalmazottat, így rajtuk kívül rövidebb időre, egyes munkákra alkalmaz az iroda építészeket, építészhallgatókat. A nemzetközi jellegből adódóan elsősorban angolul beszélünk. Az iroda erre különös hangsúlyt fektet, mindenki kitűnően beszéli a nyelvet. Ezen kívül egyre többet próbálok németül, francia munkatársammal pedig franciául beszélgetni.

A munkaidő elvileg 9-19 óráig tart, egy óra ebédszünettel, azonban illik 8 45 körül megjelenni.
A legtöbben fél nyolc, nyolc körül indulnak haza egy átlagos napon, a főnökök tartják a rekordot. Nekem teljesen szokatlan volt, eddigi egyetlen komolyabb nézeteltérésünk is emiatt alakult ki. Szerencsére sikerült kulturáltan megbeszélni az ügyet, de munka-magánélet egyensúlyt én továbbra is teljesen másként képzelem el. Michael és Marlies bevallottan csak a munkára koncentrál, általában hétvégenként is dolgoznak, heti 55-70 óra az átlaguk. Szerintük csak ezzel az áldozattal lehet jó építészetet csinálni. Így már jobban érthető, hogy a pályázatok időbeosztásánál miért kalkulálnak a mi hétvégi munkaóráinkkal is. Nekik ez a természetes.

Általában hétfő reggelenként tartunk tájékoztató beszélgetést a heti munkáról, de gyakran hét közben is leülünk az elvégzett feladatokat megvitatni. Marlies és Michael megpróbál mindent a kezében tartani és átlátni, a tervezéstől az irodaszerek beszerzéséig. A helyzetet nehezíti, hogy nem alkalmaznak titkárnőt, hanem a német anyanyelvű építészhallgató lányokkal töltik be ezt a feladatkört. Katharina többek ezért is ment el idő előtt, meglehetősen igazságtalannak tartotta, hogy öt hónapos itt tartózkodása alatt az állandó telefonálás és postára járás mellett alig jutott neki építész feladat. A helyére szintén német, diplomája előtt álló belsőépítész hallgatót, Kathrint vették fel. A gyakornokok „szociális munka” keretében takarítják az irodát, vesznek kávét, szellőztetnek, szelektálják a postát stb…

Minden hónap utolsó péntekén együtt ebédel az iroda, ilyenkor, illetve leadások után sörözés keretében megosztjuk ötleteinket, véleményünket a munkamenetről, az adott projektről. Szerencsére ezt nagyon demokratikusan veszik, bátran lehet és kell is véleményt fogalmazni.

A korábban megbeszéltek szerint a nemzetközi pályázat második fordulóján kezdtem el dolgozni. A feladat hatalmas és rendkívül összetett, az osztrák posta új, 47000 m2-es székházának megtervezése volt a Rasumofskygasse-n, meglévő épületek átalakításával, bontásával. Nagyon örültem a feladatnak, mivel hasonló bonyolultságú munkán eddig nem dolgoztam. A székház hagyományosnak tekinthető reprezentatív irodafunkciója mellett az épületkomplexum földszintje, első pinceszintje és első emelete kereskedelmi területeket és egy nagyobb postafiókot foglal magába. A második pinceszinti garázsnak kell a bevásárlóközpontot, a harmadik szinti mélygarázsnak pedig az irodákat kiszolgálnia. A helyzetet bonyolítja, hogy a hatalmas telek egyik oldala a Rochusmarkt nevű igen forgalmas piachoz és metrómegállóhoz csatlakozik, a hátsó rész pedig egy kellemes lakóövezethez, parkhoz. A Rasumofkygasse-n a Telekom műemlék épületét részben meg kellett tartani, a földszinten és a második emeleten jórészt a jelenlegi funkcióval. A telket keresztbevágó változó magasságú, de kb. az első pinceszinten húzódó kábelcsatorna a mélygarázsba vezető rámpa helyzetét korlátozta igen nagy mértékben.

Itt kell szót ejtsek az osztrák pályázati rendszerről. Rengeteg tervpályázatot írnak ki mindenféle funkcióra, tetőtér beépítésektől kezdve a legnagyobb feladatokig. Michael szerint a válság itt érezteti leginkább a hatását, a lobbisták hatására kezdenek ritkulni a nyilvános pályázatok, egyre több a meghívásos, illetve a sokfordulós előminősítéses (gyakran nagyon nehezen teljesíthető, elsősorban pénzügyi követelményeket támasztó) eljárás. Ez nem csak osztrák specialitás, svájci, német pályázatoknál is ezzel a tendenciával szembesülünk. Michael régi vágya oktatási épületeket tervezni, de ezeknél a pályázatoknál általában témába vágó, már megépült és bizonyos értékhatárt megütő referenciákkal lehet indulni, így kevés esélyünk van a tervezési skálát szélesíteni. Ezzel a tehetséges fiatal, illetve a kisebb irodák kiszorulhatnak a nagyobb munkákból, a kísérletezésnek is egyre kevesebb helyet hagynak. A megbízók szempontjából ez nyílván az ésszerűbb irány, nagyobb valószínűséggel kapnak idő és költségkereten belül viszonylag jó minőségű terméket, a nagyobb irodák pedig egy védettebb piacon dolgozhatnak. Azonban ez a felfogás szerintem is rossz felé visz, az építészeti minőség szempontjából legalábbis mindenképpen. Valahol a kettő között lenne a követendő út, bár nehéz feladat eldönteni a teljesen nyitott és a meghívásos feladatok közötti határvonalat.

A posta pályázatát a feladat összetettségének megfelelő alapossággal készítették elő. A több száz oldalnyi anyag a meglévő épületek statikai állagfelmérésétől az osztrák posta jövőbeni célkitűzéseiig terjedt. Az első kb. harminc oldalas füzet a teljes anyag tartalmát foglalta össze. 2010-es dátummal készített a bécsi városfejlesztési osztály és egy külsős iroda megvalósíthatósági tanulmányt is, tehát elég időt szántak a feladat átgondolására. A tanulmány még tisztán irodaház funkciójú épületről szólt, később a gazdasági kilátások miatt döntöttek a kereskedelem bevonásában. Többféle beépítési variációt dolgoztak ki, azok építészeti, városra gyakorolt hatásait összefoglalva, a legjobbnak ítélt verziót pedig 500-as szintű terveken mutatták be, ami sorvezetőként szolgálhatott a résztvevőknek.

A pályázaton indulást elég szigorú feltételekhez szabták, az iroda a Missindorfstrasse-i projekttel jutott be. Az első körben, egyébként nagyon szimpatikusan, csak egyetlen tablót és makettet kértek, ami a terv városépítészeti kapcsolataira, főbb funkcionális elrendezésére koncentrál. Megszabták a tablón mit hova kell tenni, még a használandó színek RAL kódjait is megadták, ezzel a funkciót legjobban bemutató, mindenkinek azonos esélyeket adó elrendezést határoztak meg.

A második fordulóra már 200-as, részben 50-es terveket kellett benyújtani, természetesen komoly alátámasztó munkarésszel együtt. Ez 5 tablót, vastag írott dossziét és egy 500-as makettet jelentett, az első fordulóhoz hasonlóan kötött kialakítással. Az építészeti minőség mellett tehát hasonló fontossággal megjelent a műszaki, gazdasági tartalom is. A posta egy magas minőségű, gazdaságosan használható, funkcionalitásra törekvő, viszonylag könnyen megépíthető és átalakítható házat képzelt el, amely természetesen előremutató és fenntartható is egyszerre.

A második fordulóra nyolc pályázót hívtak meg. Közben változtak a gazdasági elképzelések is, az eddigi hívogató, „városi eseménytérként” elképzelt kereskedelmi területet tulajdonképpen megduplázták, gyarapodott az irodaház funkciókínálata is. Új, kötelező helyet választottak a mélygarázs rámpájának, az eddig pinceszinti gazdasági kiszolgáló termet pedig a földszinten kellett elhelyezni. Ezeket az építészeti minőségben, nem feltétlen jó irányba ható és a terület valószínűleg túlságosan kihasználó lépéseket többen is szóvá tették a kérdések között. Michael és Marlies is értetlenül álltak az új fejlemények előtt, az eddigi terveiket ugyanis nagymértékben borította. Úgy döntöttek, hogy a főbb városszerkezeti és építészeti alapvetések megtartásával újragondolják a házat.

Első feladatom a teljes dokumentáció lefordítása és megértése volt. Ezután egy hét kutatás következett, megvalósult, fenntarthatóság szempontjából minősített irodaházak homlokzati rendszereit dolgoztam fel és több körben prezentáltam. Nagyon szimpatikus volt, hogy nem esztétikai szempontok alapján döntöttek, hanem a gazdasági, megvalósíthatósági és műszaki követelmények (részletekbe menően csomópontokat is elemeztünk) ugyanolyan fontossággal estek latba. A legjobb tíz példát egy kis füzetbe állítottam össze, Michael kiindulópontként használta a későbbiek során.

A második héten mérték fel a szükséges munkaórákat és egy hosszas megbeszélést követően sávos ütemtervet állítottak össze az egyes részfeladatokkal. Ez a fajta előre tervezés, tudatosság nagyon jól jött, ennyire összetett feladatot máshogy nem is lehet kezelni. Öt ember munkáját látták szükségesnek, hogy a munka időben elkészüljön. Mindenki egy részfeladatért felelt, de a tervet egészében is át kellett látni, illetve természetesen segítettünk egymásnak, ha vészesen közeledett a részhatáridő. Marlies a kereskedelmi területek és a városi kapcsolatok tervezését vállalta magára, Hannes kapta az iroda funkciót, Michael pedig elmerült a homlokzat tervezésében. Én a garázsszintekért, a 200-as nagy és a 20-as részmetszetekért, továbbá a leadás időszakában a látványtervezési utómunkákért feleltem. Időközben új kolleganő érkezett, a francia Chloé, akivel szorosan együttműködve éltük végig a pályázatot. Neki egyébként a homlokzatok és a Marlies tervezte szintek alaprajzainak megrajzolása volt az elsődleges feladata.

Tervezési kérdésekben Marlies-é volt az utolsó szó, de szívesen vették, egy idő után el is várták az építő jellegű kritikákat, hozzászólásokat. Nagyon élveztem ezt az első intenzív, vitákkal és hosszú egyeztetésekkel tarkított időszakot. Jó érzés volt belelátni egy színvonalas nemzetközi iroda működésébe. Valóban tiszta lappal kezdenek a munkához, rengeteg variáción végigmenve kutatják a legjobb tervet és nem félnek újratervezni egy, az előző héten még jónak tűnő, „kőbe vésett” megoldást sem. A legfontosabb összefüggéseket maketten tárgyaltuk meg. Én egy 500-as, szemléltető tömegmakettet készítettem, Chloé pedig ennél összetettebb, kisebb léptékű maketteket. A bevásárló terület többszintes tereiről például hatalmas 100-as, bizonyos esetekben 50-es maketteken döntöttünk. Valóban jó volt így látni a házat, és követni a fejlődését. A leadásra a makettező szoba asztalát elárasztották a polisztirol és plexi munkák.

Pár szó az iroda felszereléséről. A makettek első sorban polisztirolból készültek. Külön szoba áll rendelkezésre a „piszkos” munkához. A digitális anyagok két, egymástól függetlenített szerveren vannak. Az egyik a napi munkához szükséges anyagokat és az éppen folyó munkákat tartalmazza, a másik pedig az iroda archívuma. A rajzokat AutoCAD LT-vel készítettük, a modellt Rhino-val. Egyébként, bár Hannes mindent megtesz a gyorsabb és egyszerűbb felhasználás érdekében, az AutoCAD LT-vel nem tudtam megbarátkozni. Rengeteg „manuális” munkát igényelt a csak vonalakból álló rajzok elkészítése, és ennél is többet a változtatás. Csomópontokra, egyszerűbb műszaki rajzokra biztosan megfelel, de pályázati szakaszban sokkal produktívabb programokat is el tudnék képzelni. Az alaprajzok például több fájlból álltak: szerkezet, lépcsőházi magok stb.. és ezeket referenciaként kapcsoltuk össze. Bármilyen apró figyelmetlenség, illetve kommunikációs hiba jelentős munkaidő veszteséghez vezetett. A tervlapokat Hannes layout file-ban készítette el. Ez azért érdekes, mert közel 2500 fólia gyűlt össze, ha valamit változatni kellett, ennek a mélyére kellett leásnia. Változtatni márpedig sokat kellett. Vonaltípusok, színek megfelelő beállítására három sorozatot nyomtatott az iroda a végső dokumentáció előtt. Rossz nyelvek szerint Hannes-nek ezért van egy alumíniumdarabból készített billentyűzete, mert jobban bírja az asztalhoz csapkodást. Tény, hogy sokat kellett elviselnie. Utómunkákra, kiadványok készítésére az általánosan elterjedt Adobe CS programcsaládot, írásos dokumentációkra pedig az Office-t használtuk.

A szakágak egyenlő félként vették ki a részüket a munkából. A gépészek az egyeztetéseket követően gyönyörű, színes filctollakkal rajzolt kézi skicceken küldték a lehetséges megoldásokat. Egyébként a teljes gépészeti rendszert 3d-ben megmodellezve tervezik, félig viccesen korholták is az irodát, hogy mi hozzájuk képest kőkorszaki módszerekkel dolgozunk. A fenntarthatósági szakértő és az energetikai tanácsadó bevonása volt számomra a legszimpatikusabb lépés. Hasznos tanácsokkal szolgáltak az árnyékolóktól kezdve csomóponti kérdésekig. A fenntarthatóságot nagyon komolyan veszik, a posta követelményként az osztrák minősítő ( az ÖGNI ) második legerősebb, SILBER osztályzatát célozta meg. Az előzetes minősítés egyébként a legjobb, GOLD kategóriába sorolta a tervünket. Marlies félig viccesen hozzá is tette, hogyha normálisan végzi munkáját az építész, simán eléri a második legjobb fokozatot a terve. Annyi biztosan igaz, hogy a környezeti hatások, benapozás stb.. igen fontosak a minősítés megszerzésében. Egy szinten túl azonban a szakágak példás együttműködésére és mindenre kiterjedő alaposságra van szükség.

Eleinte, az első fordulóban nagyvonalúan, elsősorban a jó városépítészeti kapcsolatkora formált épület fenyegetően megtelt a szükséges plusz területekkel, a tiszta funkcionális elrendezés pedig felborulni látszott. Sok fejtörést okozott a különböző biztonsági követelmények teljesítése. Az irodaszinteken három eltérő ellenőrzési szintet különböztettek meg, illetve biztosítani kellett a postán kívüli második bérlő lehetséges beköltözését is. Sokáig úgy tűnt, hogy a lefektetett építészeti értékek csorbulása nélkül nem lehet az elvárt követelményeket teljesíteni. Marlies úgy döntött, hogy a minőség érdekében a szabályozásban megengedettnél egy szinttel magasabb lesz az épület. Ezzel a húzással valóban sikerült a sűrűségből adódó legtöbb problémát kezelni. Meglepett kérdésemre azt felelték, hogy a szabályozás nincsen kőbe vésve, ha valóban értelmes cél érdekében lóg ki alóla a terv, a hatóság meggyőzhető. A beadásra úgy érzem megfelelő kompromisszum született, de addig elképesztő mennyiségű munkát fektettünk a tervekbe.

A napi tíz órás rutinon felül február közepétől a leadásig, március 19-ig minden nap dolgoztunk, szabadság nélkül. Az utolsó két hétben pedig az irodában töltött idő is meghosszabbodott. Chloéval és Hannessal többször beszéltünk erről és egyikünk sem látta az értelmét, hiszen egyre több hibát vétettünk és egyre kevésbé voltunk motiváltak. Michael és Marlies is bent töltötték az idő nagy részét, egyre feszültebb légkörben. Marliesnek ráadásul rengeteg egyetemi tennivalója akadt. Brüsszelben és Ljubljanaban fordult meg két héten belül. Hannes szerint az elmúlt négy évben nem fordult elő hasonlóan intenzív munka. Ennek egyébként az irodai kommunikáció látta leginkább kárát. Egy hasonlóan összetett feladatnál úgy gondolom, hogy az olajozott, zökkenőmentes   kommunikáción múlik a feladat sikere. Egy apró, észrevétlen hiba a komplexitás miatt a teljes tervre és a munkamenetre is hatással van. Többször előfordult, hogy új fejleményekről nem tájékoztatták valamelyikünket így az aznapi munkánk kárba veszett.

A negatívumok ellenére büszke vagyok, hogy részt vehettem egy ekkora munkában. Nagyon tanulságos volt végigélni mind a jó, mind a rossz oldalát, látni, hogy nincs „titok”, csak rengeteg megalkuvás nélküli munka és a lehető legjobbra való törekvés.

Időközben elbírálta a zsűri a pályázatot, második helyet ért el a tervünk! Michael hatalmasat káromkodott, amikor kinyitotta a borítékot, szerinte ennél rosszabb helyezés nincs egy ilyen pályázatnál. Meg lehet érteni, ha nyer az iroda, három-négy évig biztosan van munkájuk. Ez a stabilitás pedig nagy szó ezekben az időkben. Én mindenesetre nagyon örültem a helyezésnek.

Az iroda nagyon komolyan veszi a különböző megjelenéseket, a marketinget, így a következő feladatom megépült munkák fotóinak retusálása, illetve kiadványszerkesztés volt. A munkámmal nagyon meg voltak elégedve, így engem kértek meg, hogy a minden évben kiosztásra kerülő, legjobb bécsi ház pályázatra állítsam elő a dokumentációt. Marliessal konzultálva készítettem el a „Roof transformations” nevű munkát bemutató anyagot, közben pedig megismerhettem mit tart fontosan saját házában, illetve annak prezentálásában. Ezen kívül előminősítéses pályázatokra készítettem elő a referenciaanyagokat.

A következő nagyobb lélegzetvételű munkánk egy oroszországi várostervezés volt. Egy orosz beruházó cég kérte fel az irodát a Volga parti Cheboksary város új negyedének tervezésére. Nagyon izgalmas feladatnak ígérkezett ez a munka, egyrészt a hatalmas lépték, másrészt az orosz viszonyok megismerése miatt. Több nemzetközi irodát is meghívtak, az új ingatlanok iránti keresletet „sztárokkal” akarták növelni. Michael tartott is a dologtól, ugyanis nagyon nehezen működött a kommunikáció, érezhetően nem hoztak minden információt az iroda tudomására. Kiindulási adatként egy japán várostervező iroda 2007-es, tehát még a válság előtt készített tanulmánytervét kaptuk. Ebben monumentális, százezer négyzetméteres bevásárlóközpontok, nemzetközi konferencia és üzletközpont szerepelt a város lakosságát negyedével növelő új lakónegyeddel. A zavart fokozta, hogy kutatásaim során három különböző, a területre készült tanulmánytervre bukkantam. Ezek egyike sem kapcsolódott a másikhoz, illetve nem illettek a város hatályban lévő szabályozási tervébe sem. A feladatunk sem volt egyértelmű, csak annyit tudtunk, hogy a helyszínen kell prezentációt tartani a beruházásban részt vevő cégek vezetőinek.

Michael úgy döntött, hogy ennyi ellentmondó kiinduló adattal a konkrét tervezést nem lehet elkezdeni, így a prezentációt három részre osztotta. Az első részben átfogóan mutatta be az iroda célkitűzésit, a második a megvalósult jelentősebb munkákat, a harmadik pedig a tervezett negyed fejlesztési irányairól adott egy általános képet. Az már csak a helyszínen derült ki, hogy az oroszok terveket – Michael elmondása szerint „hatalmas színes víziókat”- vártak volna. Ezt tudva egy újabb prezentációt készítettünk, vállaltan etetősebb formában. Most éppen az eredményre várunk, közben mindenesetre oroszul tudó gyakornokokat keresnek.

A prezentáció hajrájában beérkezett egy előminősítés eredménye, a bangkoki osztrák nagykövetség új épületeinek tervezésére meghívták az irodát. Marlies meglepődött, nem is remélte, hogy bekerülünk a válogatásba. Chloéval és Marliessal azonnal nekiálltunk a munkának. Ez a feladat is rendkívül érdekesnek ígérkezett, egy nagykövetség és a konzulátus tervezése igen nagy rang. Thaiföld pedig nyilvánvalóan teljes mértékben különbözik az eddig megszokott környezettől. Elég csak a trópusi klímára gondolni. Az átlaghőmérséklet egész évben 25 fok felett van, így a napsütés más szintű kihívást jelent. A gépészeknek nem kellett fűtésről gondoskodniuk, viszont sokat elmond, hogy a ház alapterületének hatodát a szellőző-és hűtőgépház foglalja el. Fontos szerep hárul az állandó természetes szellőzésre, azonban minden belső térben teljeskörű gépi szellőzést kellett biztosítani. Ez leginkább nem is a meleg, hanem a nagy páratartalom miatt szükséges. Valóban nehéz lehet öltönyös munkát ellátni harminc fokban, kilencven százalékos páratartalom mellett. A monszun időszakban hetekig megállás nélkül esik az eső, Bangkok-ot pedig elárasztják a folyói. A vizek kezelésére ún. klong-ok vannak városszerte. Ez tulajdonképpen szabad csatornákat, tavacskákat jelent, amik a hatalmas esőzések idején a víz egy részét fel tudják venni.

A tervezési terület egy előkelő negyedben, Bangkok régebbi, a folyóhoz közel eső részén fekszik a vicces nevű Soi Mozart Road-on. A konzulátus és a nagykövetség épületeinek a nagyköveti rezidencia telkén, a bontásra érett, hetvenes években emelt irodaépület helyén jelöltek ki területet. Bangkokban egyébként európai értelemben vett építési szabályozás nem létezik, sokkal szabadabban érvényesülhetnek a különböző érdekek. Az utcától és a szomszédos épületektől való távolságot, az út szélességének függvényében az épület legnagyobb megengedett magasságát mindenesetre meghatározzák, illetve funkció függvényében előírnak minimális parkoló számot is. Ennek köszönhetően meglehetősen kaotikusnak, véletlenszerűnek tűnik a városszövet és így fordulhat elő, hogy a rezidencia szomszédja egy húszemeletes lakópark lesz, három méterre a telekhatártól. Az új épületek helyét is meglehetősen véletlenszerűen hasították ki a telekből, „itt biztosan elfér” alapon az utca, a rezidencia megmaradó épülete és a telken lévő klong közé ékelődően.

A posta pályázat első köréhez hasonlóan itt is csak egy tablót kértek, szokatlan módon 90X125 cm-es méretben. Ez a méret több problémát is okozott. A kért rajzmennyiség csak akkor fért el rajta, ha a helyszínrajzon nem ábrázoltuk a teljes telket, illetve ha egyszintes épületet tervezünk egy alaprajzzal. A kiíró úgy tűnt, hogy ezzel a lehetőséggel nem is számolt. A kért anyag amúgy is furcsa volt, a kérdés válaszokban több körben módosult is. Először 50-es rajzokat és 200-as helyszínrajzot kértek, amit senki nem értett. Kiviteli szinten kellene egy pályázatot benyújtani? A kiíró szerencsére azonnal váltott, de így is a szokásos 200-as tervektől eltérően 100-as alaprajzokat, homlokzatokat és metszeteket, illetve 250-es helyszínrajzot és 333-as magyarázó ábrákat várt. A leadásnál rengeteget sakkoztunk a rajzok, képek elhelyezésével, nem volt egyszerű mindent bemutatni. A tabló mellett a szokásos műleírásokat és különféle négyzetméter számításokat, illetve egy makettet kellett leadni.

Érdekesség, hogy a tervezendő épületnek az osztrák szabályozást is ki kell elégítenie, azaz tűzvédelmi, biztonsági stb.. kérdésekben európai normákra kellett támaszkodni. Fontos volt a példamutatóan energiatakarékos kialakítás, és a megújuló energiák felhasználása is. A kiíró itt ellentmondásba került magával, mivel Ausztriában gyártott csúcstermékeket kért. Szerintem azért környezetbarátabb lett volna helyi termékeket választani, és a szállítást megspórolni.  A konzulátus és a nagykövetség különböző feladatköre a pályázat előtt nem volt világos számomra, mint kiderült ezek két egymástól elkülönülő funkcionális egység. A kiírás egyébként nem kötötte meg, hogy a funkciókat egy vagy több tömbben kell elhelyezni. Nagy hangsúlyt helyezett viszont a biztonságra, több szintű védelmet írt elő az épületegyüttesnek. A nagykövetség funkcionális egységében elsősorban háttér-irodákat és az ezeket kiszolgáló helyiségeket, a konzulátus egységében pedig a „kliensek” vízum, illetve az osztrák állampolgárok egyéb ügyeit intéző irodákat terveztek. Ezeket a területeket egy multifunkcionális, a reprezentációs feladatok ellátására, illetve katasztrófa esetén menekültek elhelyezésére alkalmas blokk – nagyteremmel, konyhával és a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségekkel – egészítette ki. A feladatot nehezítette, hogy biztonsági okokból a különböző egységek között nem lehetett szabad átjárás, azonban a multifunkcionális blokkot mindenhonnan el kellett érni.

A pályázatot természetesen alapos kutatással kezdtük. Chloé a thaiföldi hagyományos építészeti megoldásokat és a trópusi országokban épült nagykövetségi épületeket rendszerezte, én pedig a klímát elemeztem és szóba jöhető műszaki megoldások, anyagok között próbáltam tájékozódni. Marlies úgy döntött, hogy elengedhetetlen helyi erők bevonása, így az éppen Bécsben tartózkodó, de egyébként Bangkokban élő thai Sukhon-nal rendszeresen konzultáltunk a feladatról. Nagy segítség volt, hiszen sok nekünk nem egyértelmű dolog az élete része. Rengeteg fontos természeti adottság felett átsiklottunk, amikre rendre figyelmeztetett bennünket. Eleinte nem értettük például, hogy a kiírás szerint miért nem szabad üreges szerkezetet tervezni. Sukhon azonnal elmagyarázta, hogy a trópusok felé közeledve a rovarok mérete és agresszivitása is megnő, az árnyékos, hidegebb üregek, pedig nemcsak nekik, hanem a nagyobb állatoknak, kígyóknak is menedékül szolgálhatnak.

A hagyományos thai építészet szerves része a természeti adottságok legnagyobb fokú kihasználása, hogy a ház a lehetőségek szerinti legkellemesebb klímát adja. A lábakra állított, alulról felülről (a fedélszéken keresztül) átszellőztetett szerkezet, a megfelelő árnyékolás mind ezt a célt szolgálja. A lábakra állítás a rendszeres áradásokkal szemben is védelmet nyújt, illetve régebben az egymással hadakozó fejvadász törzsek harcaiban jelentett előnyt. A könnyen beszerezhető fa a hagyományos építészet alapanyaga. Rituális és esztétikai okokból ritkán marad megmunkálatlanul egy szerkezeti elem, díszítések különböző variációi borítják a házakat. A különböző hiedelmek az arányok kialakításában is szerepet játszanak, a négyzeteset például szerencsétlennek tekintik, így a házak falát adó „előregyártott” fakereteket jellemzően téglalap arányúra készítik. Ennek a hagyományos előregyártásnak köszönhetően egyébként nagyon gyorsan, akár pár nap alatt fel lehet egy házat építeni. A házak általában egyterű szobablokkokból állnak, a család méretétől függő számban. Minden lényeges nappali tevékenység tető alatt, de a szabadban zajlott, csak alvásra használták a belső tereket. Az átmeneti terek, udvarok, tetők tehát nagy jelentőségűek.

A tervezést egy többórás indító megbeszéléssel kezdtük. Elosztottuk a feladatokat, felállítottuk az ütemtervet. Ezúttal a műszaki rajzokért és az írásos dokumentációért – természetesen a műleírás kivételével, amit Marlies írt meg – én feleltem, Chloé a munkaközi modelleket, illetve a környezetalakítási tervet intézte. Marlies egy, a hagyományos építészetet szem előtt tartó, az udvarokat, átmeneti tereket a belső terekkel – természetesen a biztonsági előírások betartásával – egyenlően kezelő épületet képzelt el, ebben mi is maximálisan egyetértettünk. A már említett okokból nem lehetett a városszövetet kiindulásnak tekinteni, így a szűkebb környezetre koncentráltunk. A kijelölt, furán görbülő háromszögletű telekrészen több értékesnek tűnő fa volt. A kiírás szerint nem volt különösebb természeti érték a telken, mi mégis úgy döntöttünk, hogy a méteresnél nagyobb törzsátmérőjű, húsz méter magas fákat nem szabad figyelmem kívül hagynunk. Így az egyébként is elképesztő változatosságú növényzetben találtunk kapaszkodót. A telken 16 féle szebbnél szebb fa és bokorfaj volt, ezeket használtuk a továbbiakban is.

Négy-öt különböző telepítési variáción dolgoztunk, de egyik sem tűnt teljes értékűnek. A telek teljes kihasználása, keretes beépítése hozta a legjobb megoldást. Ezzel biztosítani tudtuk a különböző funkcionális egységek szeparáltságát, a nagyköveti rezidencia zavartalan működését és külön kerítésfalat sem kellett az utca felől tervezni, kívülről a garázsblokk és az őrök épületegységei zárták az együttest. A szétválasztott épületeket udvarok rendezték egységbe. A különböző udvaroknak a természetes szellőzés biztosításában is fontos szerepük volt. Megfelelően áttört kerítéssel és árnyékolással kellemes környezetet lehet teremteni az egyébként nagyon megterhelő klímán. A különböző épületelemeket a szellőzés és a benapozás figyelembe vételével, továbbá az általunk értékesnek tartott fákat kikerülve helyeztük el. Érdekesség, hogy az uralkodó szélirány az évszakokkal változik, így minden oldalról hagytunk könnyen átjárható áttört felületeket.

Sukhon a ma is megfelelő, illetve erre a feladatra használható hagyományos helyi építőanyagokra is felhívta a figyelmünket. Az épületek szerkezete az európai normák kielégítésére ugyan hagyományos vasbeton pillérvázas lett, de a kitöltő falakat és a burkolatokat helyi anyagból készítettük. A falak anyagául nagy vas-oxid tartalma miatt vörös laterit agyagból vetett téglát, a faburkolatok anyagául pedig a rendkívül erős és tartós, őshonos teak fát választottuk. A hagyományok folytatásaként Chloé a dekorálásra használt mintákat is rendszerezte. A legáltalánosabb minták absztrahálásával jutottunk egy egyszerű, de felismerhető arányrendszerű új mintáig, amit végül az épületen használtunk. Ez a minta adja az áttört fakerítés lyukasztás rendszerét, ez jelenik meg a téglákban pecsétként.  A tető az épület egyetlen csúcstechnikát alkalmazó része. A szellőzés elősegítésére és a felmelegedés megakadályozására az épülettömegből elemelten, szinte „repülőgép szárnyként” jelenik meg. Ezt a hasonlatot a statikusunk találta ki. Nagyon megtetszett neki a különleges feladat, és a szokásosnál is jobban belevetette megát a munkába. A tető pedig az árnyékolást és a légmozgást figyelembe vevő, izgalmas és tényleg egy szárnyra emlékezető fémszerkezetű térrács lett, amit felülről napelemekkel és kollektorokkal borítottunk.

Sukhonnak nagyon tetszett a végeredmény. Szerinte nagyon kevesen fordítanak energiát a kortárs thai építészetben a hagyományok felélesztésére, átértelmezésére. Őszintén gratulált nekünk és drukkol a jó helyezésért. Ahogy a pályázatot záró megbeszélésen is elhangzott, bátor tervet adtunk ki a kezeinkből. Azt hiszem, joggal lehetünk rá büszkék.

ÖSSZEFOGLALÁS

Nagyon tartalmasan telt ez a bő négy hónap, a jó és rossz tapasztalatokból is sokat tanultam. Rengeteget dolgoztam és beleláttam egy magasan pozícionált nemzetközi iroda működésébe. Már tudom, amit eddig csak sejtettem, hogy a jó terveknek nincs igazi titka, a siker a körülmények mellett leginkább a résztvevők megalkuvásmentes munkáján és a kommunikációján múlik.  A legfontosabb talán, hogy el tudom magamat, magunkat helyezni egy nemzetközi terepasztalon és van egy objektív képem a saját képességeimről, határaimról. Közben pedig megszerettem Bécset.

Bécs, 2013.06.14.
Hundt Péter