Mongóliai tanulmányút

KISS TAMÁS: Beszámoló az Ulánbátorban megrendezett „ Summer School” elnevezésű egyetemi kurzusról

A társaságunk, a JURTAKÖR, melynek egyik alapítója vagyok, 2009 elején alakult, de már egy évtizede foglalkozunk a hagyományos magyar kultúra ápolásával, továbbéltetésével, bemutatásával és átörökítésével. 2005 óta szoros az együttműködésünk a Kelet-Magyarországon élő mongolokkal. 2006 nyarán Mongol Kulturális Napokat szerveztünk Püspökladányban. 2009 novemberében pedig együttműködési megállapodást kötöttünk az Ulánbátorban működő NARMANDAKH alapítvánnyal.

2010. március végén a következő megtiszteltetésben részesültem: meghívást kaptam a Mongólia Oktatási, Kulturális, és Tudományos Minisztériuma által szervezett „Nyári Iskola” kurzusra.

Mongólia egy hatalmas méretű ország Belső–Ázsiában. Területe majdnem 17-szer nagyobb Magyarországénál. A körülbelül 8000 km-t – a moszkvai reptéren eltöltött 4 órát is beleszámítva – 13 és fél óra alatt tette meg az Aeroflot nevű orosz légitársaság repülőgépe. Így június 24-én reggel 7 órakor megérkeztem Mongólia fővárosába, Ulánbátorba. A hosszú és kimerítő utazás végén a CHINGGIS KHAN Nemzetközi Repülőtérre érkeztem meg. A reptéren már vártak, így a külföldi utasokra „vadászó” taxisofőröktől sikerült megszabadulnom.

Az első „sokk” rögtön a fővárosba vezető úton ért. A mongolok sajátos módon értelmezik a közlekedési szabályokat: a kürtöt folyton használó és az egymást jobbról és balról egyaránt előző autósok a két forgalmi sávot pillanatok alatt megduplázták.

A kísérőm segítségével dél körül megérkeztem a szállásra, amely a Külföldi Diákok Kollégiumában volt. A hangzatos név nem tükrözte az elvárásokat, a tisztálkodás terén olykor komoly gondjaim adódtak.

A kurzust Mongólia Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztériuma és a Mongolisztikai Nemzeti Szövetség szervezte. A program, az előadók és a megjelölt témák részletesen bemutatták a mongol kultúrát, történelmet és hagyományokat. A programok gördülékenyen zajlottak, az előadások színvonalasak voltak, amiért elismerésem és köszönetem a szervezőknek.

Az egyetemi órák mellett a mongóliai partnerek és barátok segítségével számtalan egyéb helyre is eljutottam. A legtöbb szakmai tapasztalatot egy íjkészítő műhelyben szereztem. A hagyományos íj készítését – mellyel korábban én is foglalkoztam – nagy szakértelemmel végezték a kicsiny műhelyben dolgozó munkások. Jó volt látni azokat a műveleteket és anyagokat, amelyeket szakirodalom híján én is kikísérleteztem. Egy másik helyszín, Ulánbátor (egyetlen látássérült embereket is foglalkoztató) jurtakészítő üzeme volt. Itt a hagyományos mongol ger készítésének különböző lépéseivel ismerkedtem meg. Bepillanthattam a nagyüzemi nemezkészítés, fafaragás és az összeillesztés fázisaiba is.

no images were found

Egy másik cél a hagyományos mongol és magyar játékok összehasonlítása volt. Az ulánbátori piac, melynek a méretét csak az ott lévők száma múlta fölül, jó terep volt különböző régi darabok felkutatására. Viszonylag hamar rábukkantam arra a térbeli logikai játékra, amelynek magyar változatát, én régóta tanítom magyar gyerekeknek.

A mongóliai tartózkodásom alatt megfigyeltem Ulánbátor településszerkezetét és azt is, hogy az 1900-as évek elején még kolostorvárosként működő település hogyan alakult át a Mongol Köztársaság legnagyobb városává.

Mindezek mellett a megmaradt kolostorépületeket is felkerestem. A Gandan, a Choijin Lama és a Dashchoilin kolostor érdekes színfoltja a közel 700.000 lelkes városnak. Az elkészített fotókon – melyekből fotókiállítást rendezünk – ezeket az épületeket is bemutatom.

Látogatást tettem a Mongol Parlamentbe is, ahol az Interparlamentális Unió Mongol – Magyar baráti tagozatának elnöke, Rentsen Bud úr fogadott. A találkozó során bemutattam a JURTAKÖR Nonprofit Kft.-nek a magyar – mongol kapcsolatok ápolása és fejlesztése során végzett tevékenységét.

Vidéki útjaim közül kettőt említek meg. Először az Erdene sumban tett látogatásomat emelem ki. A vezetőm Demberel Sirchin úr volt, a Narmandakh alapítvány vezetője. A meglátogatott pásztor család a mongolok híres vendégszeretetével fogadott minket. A zajos és nyüzsgő főváros elhagyása után hirtelen megváltozott világ. A gyönyörű környezet, a nagy tér, az embereket körülvevő rengeteg állat, mutatta Mongólia igazi arcát. A nyári és a téli szállás megtekintése után belepillanthattam a nomád emberek nehéz, mégis gyönyörű életébe.

Ezt követően már a csoporttársaimmal együtt utaztunk el Harhorinba. Harhorin az Orhon folyó felső folyását közrefogó völgy alsó végében található, mely az Orhon – völgyi kultúrtáj része. A város a Hangáj hegység lábánál helyezkedik el, ahol a Közép- Mongólia hullámzó sztyeppéjébe olvad. A közelében találhatók Karakorum romjai, mely egykor a Mongol Birodalom fővárosa volt. A város környezetének másik jelentős kulturális helyszíne az Erdeni Dzú buddhista kolostor. A szállásunk a Bayan Gobi nevű turistabázison volt, ahol a helyiektől megvásárolt főtt birkahús és vodka elfogyasztásával igazi mongol lakomában volt részünk.

A mongolok egyik legnagyobb nemzeti ünnepe a Naadam. A Naadam, a mongol férfiak három játéka. Fontosságát mutatja, hogy amíg a rendezvény tart, megszűnik a hivatalos élet Mongóliában. Mindenki az ünnepre készül, a mongol zászlóval a kezében vagy az arcára festve vagy az autóból kinyújtva közlekedik. A mongolok minden év július 11-13. között tartják meg a nagy nemzeti ünnepüket. Ennek eredete több évszázados múltra tekint vissza. Dzsingisz kán a XIII. század elején a Naadamot állami ünneppé tette. A központi versenyeket Ulánbátorban tartják, a Központi Stadionban. Ezen az ünnepségen részt vesznek az állami hivatalok vezetői, s az államfő nyitja meg a háromnapos versenysorozatot. Ezt követően felvonultatják az egyes koronkénti katonai egyenruhákat, Dzsingisz kán korától napjainkig.

A „Nyári Iskola” záró eseménye egy Nemzetközi Mongolista Konferencia volt. A kurzuson végén közel harminc résztvevő tartott előadást a mongol kultúra, nyelvészet és történelem témaköreiből. Az én előadásom a mongol nyeregről, a mongol lovakról és egy csontból készült logikai játékról szólt. Hasonlóságokat kerestem a két nép azonos eszközei, tárgyai között. A régi mongol nyereg bemutatása után ismertettem a honfoglalás kori és a későbbi tiszafüredi nyereg részeit, szerkezetét és a készítésének a menetét. A csontból készült ördöglakat és a fából készült magyar változatának összehasonlításával fejeztem be az előadásomat. Az értékelésnél véleményezték az elhangzottakat, és harmadik helyezéssel díjaztak.

A közel egy hónapos mongóliai tartózkodás alatt tovább bővítettük a kapcsolatainkat a NARMANDAKH alapítvánnyal, és több mongol szervezettel megismerkedtünk. Szakmailag nagyon sok információhoz és tudáshoz jutottam, amelyeket a jövőben kamatoztatni is tudok majd a kézműves hagyományok továbbéltetésekor.

Szeretnék köszönetet mondani az ÉK Egyesületnek a támogatásért, és sok sikert kívánni a munkájukhoz!

Budapest, 2010. 08. 25.
Kiss Tamás